A Cruel World Team 1994 és 2004 között Dunaújvárosban működött. A kreatív alkotócsoport nulla pénzből, de annál nagyobb lelkesedéssel olyan műfaji filmek készítésébe fogott (a Hasfalmetszők például egy fergeteges horror-vígjáték), amelyek itthon nem volt előzménye, és a mai napig különlegességnek számítanak. "Kis-Szabó Márk forgatókönyvíró barátom egy tavaszi délelőttön felhívott és közölte: előző nap iszonyatosan beszívott-rúgott, ám egyfajta halálközeli élmény hatására eszébe ötlött egy sztori"– nyilatkozta Bernáth Zsolt rendező a Sohasevolt Glória születéséről.

2001-ben mutatták be a Sohasevolt Glóriát, amelyet – az alkotók legnagyobb meglepetésére – az azóta megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítvány is támogatott 5 millió forinttal, miután a határidő előtti utolsó pillanatban leadta a pályázatot Bernáth. Gengszter-vígjátéka alighanem Tarantino bővületében készült, főhősei Tettó és Buju, két napról napra élő srác, és egy hozzájuk csapódó furcsa lány, kiről csak annyit tudnak, hogy Glóriának hívják. A város egy másik pontján bűnözők szervezkednek, hogy kirámoljanak egy postafiókot.


A húsz éves film az évforduló alkalmából felkerült a YouTube-ra, ráadásul rendezői változatban, ami annyit jelent, hogy Bernáthék feszesebbre vágták, pár képi hibát kijavítottak, zajokat adtak hozzá. Illetve egy audiokommentnárt is felvettek hozzá.

A premier idején a Filmvilág kritikusa több okból is méltatta a filmet. A srácok mindennapjainak a bemutatása "mindenképpen szórakoztató, kellően laza és ízléstől függően akár még humorosnak is nevezhető". Majd így folytatta: "A történetek összedolgozása, a térbeli és (módjával) időbeli váltások kidolgozottsága, jó ritmusa, a mértékkel és hatásosan alkalmazott, kötelező kortárs filmművészeti motívumok (gyorsítások-lassítások, zene előtérbe tolása) pedig mindenképpen ambiciózus, az amatőr státusznál komolyabb munkává avatják a Sohasevolt Glóriát."