A globalizációs félelmekkel visszaélő politikusokkal szembeni bizalmatlanságának és a mai filmtámogatási rendszerrel kapcsolatos elégedetlenségének adott hangot Szabó István a Der Tagesspiegel vasárnapi számában közölt interjúban.

A konzervatív berlini újság munkatársával beszélgetve a világhírű magyar filmrendező kifejtette: az alkalmazkodás kényszere mindig és mindenütt utoléri az egyént, minden társadalomban, minden emberi közösségben. Ebben a dologban az a rossz, ha az alkalmazkodás révén az ember kénytelen elveszíteni önmagát, elszakítani önnön gyökereit.
"Jó volna olyan világban élni, amelyben az ember egy társadalomhoz, egy családhoz tartozhatna anélkül, hogy el kellene felejtenie, kicsoda is ő. Jó példa erre Kanada. Ennek az országnak a filozófiája úgy szól, hogy Kanada: mozaik. Minden ott élő ember része ennek a mozaikképnek, amely számtalan különböző kőből áll. A rengeteg eltérő forma és szín csak még gazdagabbá teszi a mozaikot. Európában ez még nem működik" - mondta Szabó.
A "még" szót indokolva hozzáfűzte: ezt azért vette bele a mondatba, mert pozitívan gondolkodik - voltaképpen azonban el is hagyhatta volna. "Mindenütt a nacionalista gondolatok terjedését látom. Az idegengyűlölet komoly problémává vált Németországban. Franciaország, Ausztria, Magyarország - mindenütt erősödik ez a betegség, amellyel korábban is volt már dolgunk. Nem találok kivetnivalót a hazafias gondolkodásban: az embernek természetes kívánsága, hogy valahol otthon érezze magát.
Megértem azt is, hogy sok emberben félelmet ébreszt a ránk törő globalizációs hullám. ők attól félnek, hogy elveszítik a hazájukat, s ez egészen természetes reagálás, amelyet azonban néhány hatalomvágytól megszállott politikus rossz, veszedelmes irányba terel. őszintén szólva mérhetetlen bizalmatlanságot táplálok minden politikussal szemben."
A kommunista Magyarországon létezett politikai cenzúrát emlegető kérdésre válaszolva Szabó István leszögezte: ma is igen nehéz dolog Európában filmet készíteni. A közintézményektől ő maga is gyakran kap elutasító értesítést: "Sajnáljuk, ilyen filmeket nem tudunk támogatni". Az "ilyen" filmek alatt a rendező olyanokat ért, amelyek kilógnak a gyermekded, primitív, "jók kontra gonoszok" kategóriából - amelyek "emberek számára készülnek, és önálló gondolatokat hordoznak. Történetük kissé bonyolultabb, nem pusztán fekete-fehér. Vagyis olyan filmek, amelyek nem igazodnak a forgalmazók elvárásaihoz és a televíziós csatornák nézőszámaihoz."
Arra a közbevetésre, vajon egyszerűbb volt-e a helyzet a politikai cenzúra idején, Szabó kifejtette: a politikai cenzúra persze mindig rossz dolog. "Ma viszont másfajta cenzúrával van dolgunk: szerkesztők vagy forgalmazók cenzúráznak minket, és ez a fajta cenzúra, vagy ami még rosszabb: öncenzúra pontosan a művészi szabadság ellen irányul. Jelent-e különbséget, ha azt várják el tőlem, hogy a párttitkár szeretőjének adjak szerepet, vagy ha azt akarják, hogy a bankelnök szeretője kapjon szerepet a filmemben? Utóbbinak valószínűleg magasabb volna a gázsija, de egyébként?..."
A rendezőnek - saját bevallása szerint - e téren szerencséje volt: pályája kezdetén, a 60-as évek derekán már vége volt a kemény diktatúrának, beköszöntött a gulyáskommunizmus korszaka. "Ez nagyobb szabadsággal járt, ami persze a rezsimnek is előnyös volt: liberálisabb kultúrpolitikával megpróbálta a külföldnek megmutatni, mennyire nyitott a világra Magyarország. Ma már látom, hogy mi, művészek segítettünk a rezsimnek abban, hogy eladja magát külföldön."
MTI