„Nagyon készülök rá, hogy az anyanyelvemen forgathassak, de ez egyelőre nem A besúgó 2-t jelenti” – nyilatkozta nemrég Szentgyörgyi Bálint, aki a több mint 60 országban bemutatott, a 80-as évek Magyarországának vasfüggöny mögötti lebilincselő története után ismét itthon készít filmet, miután az elmúlt időszakban Máltán a Paramountnak, Izlandon pedig a BBC-nek forgatott nagy sikerű sorozatot.
Az Egyke című, jövőre mozikba kerülő új magyar thriller egy gyermektelen házaspár meglepő fordulatokkal teli, megannyi kérdést felvető története, amelynek férfi főszerepét a Vígszínház egyik vezető színésze, Ifj. Vidnyánszky Attila játssza.
Most kiderült, hogy a női főszerepet a filmben – a nemrég szintén a Vígszínházhoz igazolt – Szász Júlia alakítja, akivel Szentgyörgyi már korábban A besúgóban is dolgozott. „Nagy örömömre szolgál, hogy A besúgó után immár másodszor dolgozhatunk együtt Szász Júliával, aki az Egyke női főszerepében tér vissza a filmvászonra. Mindannyian várjuk, hogy a nézők felfedezzék a meglepetést, amit közösen készítünk számukra” – nyilatkozta a rendező.
Az Egyke Köbli Norbert (A vizsga, A berni követ, A játszma, Félvilág) forgatókönyve alapján készül, aki producerként Illés Gabriellával (Toxikoma) közösen jegyzi az alkotást.



