A Budapesti Klasszikus Film Maraton idén is a jól bevált helyszíneken, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi moziban és a Francia Intézetben várja a látogatókat, és ezúttal sem maradhatnak el az ingyenes szabadtéri vetítések a Bazilika előtt, a Szent István téren. A rendezvényt változatos szakmai programok, kerekasztal-beszélgetések kísérik, valamint több restaurálási premier és filmtörténettel foglalkozó alkotás bemutatója is várható.

VIII. Henrik magánélete

A fesztivál kiemelt témája a Korda univerzum lesz, a látványos közönségkedvenc filmek alkotója, a Sir Alexander Kordaként világhírűvé vált Korda Sándor rendező-producer születésének 130. évfordulója alkalmából. A filmválogatás nemcsak Korda Sándor pályáját és fontosabb alkotásait mutatja be, hanem azt az izgalmas szellemi közeget, azokat a magyar és nemzetközi munkatársakat is, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében, többek között a két másik Korda testvért, Zoltánt és Vincét és a legendás forgatókönyvírót, Bíró Lajost. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon nagyvásznon, felújítva lesz látható többek között Korda első világsikere, a VIII. Henrik magánélete, a Vivien Leigh és Laurence Oliver főszereplésével készült Lady Hamilton és az Orson Welles főszereplésével forgatott A harmadik ember.

A fesztivál további szekcióiban a sport és mozgókép témában lesznek láthatók izgalmas alkotások, fontos női alkotók filmjei, továbbá a filmek visszarepítenek az időben, hogy bemutassák a 150 éves Budapestet és felidézzék a magyar közönség örök kedvencét, Latabár Kálmánt. A Maraton külön szekcióban mutatja be az Emeric Pressburger néven Nagy-Britanniában világhírűvé vált, Oscar-díjas Pressburger Imre alkotásait is.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton kiemelt szakmai partnerei Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa, a The Film Foundation, a BFI, a Cinémathèque française, a Paramount Archívum. A korábbi évekhez hasonlóan idén is érkezik világhírű filmes vendég a Budapesti Klasszikus Film Maratonra.

 

Tovább a fesztivál HONLAPJÁRA.

Forrás: NFI