Egy szakma és egy társadalom mély válságáról tanúskodik, hogy mennyire kevéssé vagyunk képesek megadni az időseknek a végtisztességet. 2070-re hazánkban 3 milliónyian lesznek a 65 év felettiek, azaz egyre kevesebben fogják eltartani az egyre nagyobb és hosszabb ideig élő idősebb korosztályt – számol be a jóslatokról az adás műsorvezetője, Veiszer Alinda.
Ezekből a számokból az következne, hogy egyre többet költünk a meglévő idősgondozó intézményekre, szakemberekre, és minél több új intézményt létesítünk. Hogy látja a szakember, valóban vannak ilyen tervek, erőfeszítések? „Se nem költenek, se nem létesítenek” – mondja Csengei, de beszámol arról is, hogyan hiúsul meg szerinte az elvileg EU-s kötelezettségnek számító támogatott lakhatás.
„Zömmel ötven felettiek a gondozók, kiégettek vagyunk, megkeseredettek vagyunk” – foglalja össze Csengei a helyzetet. Nagyon kevés a belépő a gondozói munkaerő-piacra, legalábbis az ő munkahelyén a fiatal munkatársak csak jönnek és mennek, mondja. A fiatalok nem maradnak meg egy ilyen intézményben, elmenekülnek, nem is vonzó ez a pálya semmilyen tekintetben.
A rászorulók hét százaléka tud ma igénybe venni ellátást, de vajon milyen területek fejlesztésére lenne szükség, hogy ez a szám javuljon? Nem ártana a gondozókat anyagilag és társadalmilag megbecsülni, Csengei intézményében például 48 emberre jut két gondozó.
Hogy a mindennapokban miből érzi a megbecsülés hiányát? „Amikor átveszek egy idős embert bentlakásra, mindenki jobban tudja, hogy mit kellene vele csinálni, a családtagok, a közvetlen vezetőm, az intézmény fenntartója. Ami meglepő, hogy végül senki nem tesz semmit, ketten maradunk, az idős meg én, és az én feladatom kitalálni, hogyan férkőzzem a bizalmába, hogyan ne sértsem a méltóságában, hogyan próbáljam elindítani ezen a meglehetősen döcögős úton, ami majd a halálához fog vezetni.”
A beszélgetés apropója a Mozinet forgalmazásában decemberben debütáló Valami madarak című film, melynek főszereplőjét bentlakásos intézménybe költöztetik külföldön élő rokonai. A férfi nincs katasztrofális állapotban, akkor miért kell mégis beköltöznie? A való életben egy ilyen állapotban lévő ember 24 órás ellátásra szorul? A gyenge memória valóban nem kárhoztatja bentlakásra őt, mondja Csengei, az annál inkább, hogy a beköltözést megelőzően több baleset érte, többször elesett.
Általános jelenség, amit a filmben láthatunk, és főképp az idős férfiakra jellemző, hogy tiltakoznak az intézményi ellátás, a bentlakás ellen, nem akarnak beilleszkedni. „Szeretjük az idős embereket a gyerekekhez hasonlítani. De nem azok” – vallja Csengei, és a hitvallásához tartozik az is, hogy a bentlakásos intézményben élőknek ez az otthona, ők vannak otthon, nem a gondozó személyzet, ezért neki és a kollégáinak arra kell törekednie, hogy elkerüljék a felesleges rendszabályozást, a hatalmaskodást.
A mai idősek nagy részében még élénken él, hogy a fehér köpeny az hatalom, ezért, bár a köpeny megmaradt, igyekszik az alatta viselt ruhákkal játékosságot csempészni a hétköznapokba, a demens betegek között például gyakran dolgozik csíkos pizsamanadrágban. Ugyanakkor fontos észben tartanunk, hogy ezek az idős emberek, attól függetlenül, hogy gondozásra, ápolásra, etetésre szorulnak, még felnőtt emberek, nem kell őket gyerekként kezelni, gügyögni nekik, mondja.
A Kizlinger Lilla és Szacsvay László főszereplésével készült Valami madarak egy idős ember, Béla otthonba költözéséről, az itteni élet megszokásáról szól. A férfi úgy érzi, a világ összeesküdött ellene, és mindenáron szabadulni szeretne a nem túl barátságos intézményből. Egy fiatal lány sodródik mellé, aki büntetésből dolgozik az otthonban. Hevér Dániel első nagyjátékfilmjének hősei mindketten kívülállók, és a csaknem hatvan év korkülönbség ellenére a magány és a feleslegesség érzése szövetségessé teszi őket.
A filmet december 14-től vetítik a mozik.
A Nagylátószög korábbi videói a Mozinet YouTube-csatornáján érhetőek el.
