Könyv, dal, videoklip és street art. Angyalosy Eszter és Baranyi Ákos egy összművészeti projektbe vágta a fejszéjét, hogy bemutassák a gyerek- és a felnőttkor közt húzódó „senkiföldjét” és a generációk között húzódó űrt. Ez a Wonderland Project. A kezdeményezés egy regénnyel indult, amihez egy zeneszám és egy videóklip is elkészült, a magyar underground élet kultikus figuráinak főszereplésével.
Angyalosy Eszter kulturális antropológusként szerzett doktori fokozatot, a populáris irodalom az egyik szakterülete. Szerkesztőként számos hazai sikerkönyv szerzőjének munkáját segítette. Baranyai Ákos, aka DJ Future, az Irie Maffia kultzenekar oszlopos tagja, de DJ-ként önállóan is gyakran fellép, partysorozatot szervez, alapító tagja és menedzsere a Bupino nevű underground rapformációnak. A két fiatal kreatív közös vállalkozása egy generációs regénnyel indult. A Bookline gondozásában jelent meg a Wonderland című könyv, amelyben két zenészfiú Ádám és Dogi rockegyüttest alapít és igazi közönség-kedvenccé válik, de a siker próbára teszi a barátságukat.
A Wonderland projektből azonban sokkal több lett, mint egy regény: a könyv fiktív zenekarának legnagyobb slágere, a What do you really wanna say már a valóságban is létezik, sőt egy remek klip is készült hozzá. A dalt Szekér Ádám, Horváth Gergely Ambrus és Baranyai Ákos keltette életre, a videóklipket pedig Angyalosy Eszter és Szőke Dániel rendező-operatőr készítette el. A szürreális klipben két újságíró felkeres egy kiöregedett dívát, aki élete utolsó nagy előadását készül bemutatni a riportereknek.
Wonderland: What do you really wanna say
A videóklipben a magyar underground élet ismert alakjai játsszák a főszerepet: a két slammer Horváth Kristóf-Színész Bob és Pion István - aki a közelmúltban a Saul fia című film egyik szereplőjeként is feltűnt - alakítja a riportereket, a furcsa lakás furcsa lakóit pedig az Irie Maffia tagjai Busa Pista, Szekér Ádám és Horváth Gergely Ambrus illetve Szlávy Eszter rúdtánc bajnok és Bocskay Magdolna alakítja.
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.