Idén a válogatás kiemelt témaként kezeli a mozgás és tér, az emberi test, a kortárs tánc és az épített környezet viszonyát, valamint az építészet és a politika kapcsolatának vizsgálatára és építészportrék bemutatására is hangsúlyt fektetnek. Három film a modernizmus építészetének ma is releváns kérdéseit tárgyalja és szó lesz többek között a kiürülő városok jelenségéről, illetve a pályaudvarok városszervező szerepéről is.

ep_filmnapok_dialogus_500
Sasha Waltz: Dialógus 09


Március 30-án 17 órakor mutatják be Ewan Mathers, A modernizmus védőbeszéde című rövidfilmjét, amelyet Chad Freidrichs A Pruitt-Igoe mítosz című munkája követ. Anette Baldauf és Katharina Weingartner A Gruen-hatás című mozija 19 órától forog. A vetítését egy értékelő beszélgetés követi a rendezők részvételével. Este a Reakciók című rövidfilmet mutatják be Gutema Dávid és Mikulán Dávid rendezésében, a napot pedig Kaspar Astrup Schröder Az én játszóterem című munkája zárja.

Szombaton, március 30-án 14 órától városi Bauhaus-sétára invitálják az építészet iránt érdeklődő közönséget a szervezők Újlipótvárosba. Ezt követően 16 órától a Kino nagytermében Jake Gorst Sivatagi utópia című munkáját mutatják be, majd Élő építészet – Renzo Piano címmel vetítik Ila Beka és Louise Lemoine filmjét. Ezután kerül sor a Budapest Short Shots rövidfilmverseny munkáinak bemutatására.

A kisteremben Bauhaus: modell és mítosz Niels Bolbrinker és Kerstin Stutterheim munkája, ezt követően pedig Peter Kruger Antwerp Central című filmje lesz látható.

ep_filmnapok_gyonyor_500
Noémie Lafrance Gyönyör


Vasárnap is tartanak városi sétát: ezt "Mennyi filmet forgatnak Budapesten!" címmel szervezik, amelyen a résztvevők egy filmes helyszínvadász vezetése mellett ismerhetik meg egy egészen másik oldaláról a fővárost. Délután 15:30-kor a Kino nagytermében négy ország négy filmjét mutatják be a Visegrád filmek összeállításban, ezt 17 órától Marc Wolfensberger Olajsziklák - Város a tengeren című munkája, valamint Rekviem Detroitért? Julien Temple filmje követi. A Hella Jongerius: Kortárs archetípusok című rövidfilmet 19 órától vetítik, utána pedig az Eames: az építész és a festő címmel Jason Cohn és Bill Jersey alkotása forog majd. Carlos Carcas és Norberto López Amado Mennyit nyom az épülete, Foster úr? című munkáját 21 órától lehet megtekinteni.

Vasárnap a kisteremben kap helyet 17 órától Francoise Huguier Kommunalka című mozija, este pedig újravetítik az fesztivál két nyitófilmjét.

A filmnapok alatt a mozi előterében Végh László Yamakasi című sajtófotó-díjas sorozata mellett vetítéseket is tartanak, bemutatják Trisha Brown Korai munkák és Andreas Schmidt Architetcure Clips Goethe munkák című filmjeit, valamint egy válogatást az e-építés.hu filmarchívumából.