Ma este egy csodálatos filmet fogtok látni, és biztos vagyok benne, hogy életetek végéig veletek fog maradni” – mondta a film párizsi premierjén Tarr Béla, aki személyesen részt vesz és megszólal a film hazai vetítésén a Corvinban is, hogy fiatalon elhunyt tanítványának és protezsáltjának magyarországi premierjét felkonferálja.

A hideg és reményvesztett tónusban visszhangzó alkotás egy nap alatt játszódik a kínai Hebei tartomány ipari sivárságában – Pekingtől délre (bár a pokoltól északra) –, és négy eltévelyedett lelket gyűjt össze egy mozaikos útvesztőben, amelynek folytonosan mozgásban lévő szereplői egyetlen grandiózus történetet mesélnek el a négy órás játékidő leforgása alatt.

A nyugdíjas Wang Jin (Liu Congxi) utolsó vigasza unokája és a kiskutyája, hiszen lánya és veje arra próbálja kényszeríteni, hogy anyagi nehézségeik miatt idősek otthonába költözzön. Az öregembert azonban további szerencsétlenség sújtja, amikor az állatot megöli egy másik korcs, akinek gazdái feltűnően érzéketlennek bizonyulnak Wang veszteségével szemben.

Wang Yuwen és Peng Yuchang

Huang Ling (Wang Yuwen) egy tinédzser lány, akinek titkos kapcsolata az iskola nős dékánhelyettesével hamarosan nyilvánosságra kerül egy videó miatt, amely társai között kering. Eközben Huang Ling osztálytársa és csodálója, Wei Bu (Peng Yuchang) konfliktusba keveredik az iskolai zsarnok Yu Shuai-val, mert kiáll ellene legjobb barátja védelmében. Amikor Yu Shuai a rövidebbet húzza egy iskola utáni összetűzésben, Wei Bu eltűnik, mert tudja, hogy bátyja, a helyi gengszter Yu Cheng (Zhang Yu) mindent megtesz majd, hogy levadássza őt.

Az észak-kínai kisváros borús égboltja alatt a különböző főszereplők élete összefonódik a nihilista dühvel áthatott történetben. A kiutat keresve, a Mandzsúria felé tartó buszra felszállva azonban már világos, hogy oda tartanak, ahol egy cirkuszi elefánt ül mozdulatlanul.

 

Mi az a Cinema Niche?

A Cinema Niche egy olyan vetítéssorozat, ahol itthoni mozikban korábban be nem mutatott, kortárs filmeket lehet megnézni nagyvásznon, magyar felirattal. Keressük azokat a kíváncsi embereket, akiknek elhozhatjuk a nemzetközi fesztiválokon látott korszakos mesterműveket és más személyes kedvenceinket. Segítünk az óriási zajban felhívni a figyelmet olyan filmélményekre, amiket kár volna kihagyni bárkinek, akit érdekel ennek a művészeti ágnak a fejlődése vagy csak szeret különleges és emlékezetes filmeket nézni.

A sorozat korábbi vetítései
01. Pablo Larraín / The Club
02. Jia Zhangke / A Touch of Sin
03. Carlos Reygadas / Our Time
04. Apichatpong Weerasethakul / Memoria
05. Gaspar Noé / Vortex
06. Terrence Malick / A Hidden Life
07. Riley Keough & Gina Gammell / War Pony
08. Albert Serra / Pacifiction
09. Hong Sang-soo / The Day He Arrives & The Woman Who Ran

A rendező 

Hu Bo 1988-ban született Kínában, és 2014-ben a Pekingi Filmakadémián diplomázott. Distant Father (2014) című rövidfilmje a Golden Koala Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját nyerte el, a Night Runner (2014) pedig a Taipei Golden Horse Film Academy válogatta be szelekciójába. Az akkor még készülő An Elephant Sitting Still című debütáló játékfilmjére 2016-ban nyert támogatást a FIRST International Film Festival Financing Forumon.

A következő évben Hu Bo részt vett a FIRST Training Camp elnevezésű worskhopon Tarr Béla irányításával, ahol elkészítette a Man in the Well című rövidfilmet. Filmes pályafutása mellett két regényt is publikált: Huge Crack és Bullfrog címen, mindkettő 2017-ben jelent meg, előbbi pedig első (és egyben utolsó) egész estés filmje forgatókönyvének alapjául is szolgált. Az An Elephant Sitting Still 2018-ban a Berlini Filmfesztivál Forum szekciójában debütált, az azóta eltelt években a nyugati sajtó kritikusai pedig kultstátuszba emelték, rendszeresen felbukkan a múlt évtized legjobb filmjeinek válogatásában, többek között a The New Yorker vagy a The Hollywood Reporter listáin.

Hu Bo nem sokkal az An Elephant Sitting Still befejezése után, 29 évesen lett öngyilkos.

A film Pécsett a Cinema Niche állandó partnermozijában, az Apolló nagytermében, Budapesten pedig a Corvin mozi Korda termében, a főváros egyik legnagyobb mozivásznán tárul a nezők elé. A budapesti vetítés vendége Tarr Béla lesz.

Vetítések:
2023. szeptember 9. szombat 18:30 Corvin Mozi Jegyvásárlás
2023. szeptember 22. 18:00 péntek Apolló Mozi, Pécs

 
Forrás: Cinema Niche / A címlapképen: Hu Bo