A támogatottak listája 48 produkciót tartalmaz, köztük több olyat is, amely eddig nem szerepelt a nyilvánosság előtt kormánydotációban részesített alkotásként. A legnagyobb összeggel Bereményi Géza Hídember című produkciója áll az élen, amelynek korábban közzétett teljes költségét – 1,8 milliárd forint – már kormányzati juttatásként tüntetik fel. Káel Csaba leforgatott operafilmjét, a Bánk bánt viszont csupán 38 milliós „előkészítési” összeggel tartalmazza az összesítés. A millenniumi filmprogram produkcióinak pénzügyi ellenőrzésével megbízott Bereczki Csabától, a Mokép vezérigazgatójától megtudtuk, hogy a Bánk bán teljes, 767 milliós összege azért nem szerepelhet a tárca kimutatásában, mert annak túlnyomó részét még nem fizették ki. Ennek oka: nem fejeződött be a produkció számláinak tételes ellenőrzése. Emlékezetes, hogy korábban a film költségvetésével kapcsolatban olyan belső dokumentum került nyilvánosságra, amely a pénz egy részének esetleg más célú felhasználására utalt, de a sajtóhírekre sem a tárca, sem a producer (Wermer András), sem a rendező nem reagált.

A tárca filmprogramjában százmillió forinton fölüli összegekkel szerepel Jankovics Marcell Ének a Csodaszarvasról (245 millió), Koltay Gábor Sacra Corona (260 millió), Foky Ottó Süsüke, a sárkánygyerek (120 millió), Szabó Ildikó Chacho Rom (265 millió), az európai–magyar koprodukcióban forgatott Napóleon tévésorozat (260 millió) és Bereczki Csaba Bolondok éneke (120 millió) című filmjének támogatása. Az utóbbi egyike a még készülő műveknek. A fiatal rendező, Bereczki Erdélyben forgatja a harmincas években elmegyógyintézetben, illetve a jelenben játszódó, magyar–francia–román koprodukcióban, 250 milliós költségvetéssel készülő filmet, amelynek főszereplője a híres filmsztár lánya, Julie Depardieu.