Radu Jude elképesztő sebességgel dolgozik, tavaly és eddig idén is két-két filmje jelent meg. Ez a munkatempó magával hozza azt, hogy a casting is eltér a megszokottól?
Igen, valamennyire a Kontinental ‘25 castingja is eltért egy hagyományos szereplőválogatástól. Radu felhívott, hogy a Draculára szeretne megnézni egy online meghallgatáson. Elküldött egy hosszú, archaikus szöveget, és mondta, hogy nem ez lenne az én szerepem, csak azon a ponton nem tudott mást adni, mert még dolgozott a könyvön. El is kezdtük a castingot, és közben felkiáltott, hogy „Jaj, van egy ötletem!” Azonnal leállított, mondta, hogy mindenképpen benne leszek a Draculában, csak még nem tudja, milyen szerepben, de van egy filmterve, ami tíz éve pihen a laptopján. Akkor villant be neki, hogy ezt velem meg lehetne csinálni, igaz azt is hozzátette, hogy túl fiatal és sovány vagyok a szerephez, de azért próbáljuk meg. Megkért, hogy a következő hétre tanuljak meg abból a forgatókönyvből egy szöveget. Aztán újra találkoztunk online, és elmondta, hogy nincs túl sok ideje a Dracula mellett, de kezdjünk el dolgozni és megkérdezte, hogy várjunk-e két évet a pályázatra vagy csináljuk kevés pénzből. És nem vártunk.
Rosszul beszélsz a filmben románul. Ez az ötlet tőle jött?
Igen, már a próbák alatt mondogatta, hogy „ezt mondd minél rosszabb románsággal”. Ezzel próbáltam vitatkozni, mert egyrészt én is jobban beszélek ennél románul, másfelől meg azt éreztem, hogy egy bírósági végrehajtónak ennél jobban kellene beszélnie. De neki ez vicces volt, és a karakter részévé szerette volna tenni, hogy nincs nyelvérzéke, és csak így tudta megtanulni a románt. Orsolya elég sok hibát ejt, ráadásul nem is tipikus nyelvi hibákat. Voltak erdélyi magyarok, akik ezen meg is sértődtek kicsit.
Fel kellett hoznod magad jogi ismeretekből a szerep kedvéért?
Olyannyira, hogy a filmre készülve elmentem egy végrehajtói irodába dolgozni, ahol nagyon kedvesek voltak velem. Féltem attól, hogy a román jogi nyelvet, meg az egész közeget nem fogom megérteni, így ha esetleg improvizálni kell, akkor ott állok majd az irodámban, és azt sem tudom, bírósági végrehajtóként mi a feladatom, milyen szavakat használjak. Két hétig dolgoztam ott, elvittek kilakoltatásokra is, az ott megismert történetek közül sok egy az egyben bekerült a filmbe.
Tompa Eszter és Adonis Tanta a Kontinental '25 forgatásán
Kép forrása: Tompa Eszter
A munka során magát a karaktert találtad érdekesnek, vagy inkább a történet morális vetületét?
Mindkettőt, de én elsősorban Raduval szerettem dolgozni. Kedvelem a korábbi filmjeit is, még úgy is, hogy sokszor kritikus vagyok velük. Nem ad túl sok instrukciót, és amikor olvasol egy forgatókönyvet, akkor különféle nyomokból kell felépítened az alakítást. Nem vezet rá, hagyja, hogy kibontakozz, és megtaláld a saját értelmezésed. Én szeretek így dolgozni, élvezem ezt a szabadságot, mert jár vele felelősség is.
Egy korábbi interjúban úgy fogalmaztál, hogy Radu Jude szigorú.
Furcsa, mert valahogy egyszerre szigorú és laza. Talán az van, hogy mindenkitől mást vár el. Pár napja játszottam egy jelenetet az új filmjében, egy online videóhívás volt, és a partnerem, egy román lány, aki egyébként nem színész, nem tudta a szövegét. Őt például nem nyomasztotta, de amikor én rosszul mondtam valamit a Kontinental ‘25 forgatásán, akár magyarul, az rögtön feltűnt neki. Közben viszont türelmetlen is, általában egy vagy maximum két felvételből megvagyunk és megyünk tovább.
Tehát ismét forgat?
Hát persze, és ez is egy nagyon érdekes film lesz. Az egyik része egy online szexmunkásról fog szólni, és Cocteau L’Amore című filmjének első része, Az emberi hang van rápakolva erre a rétegre. Én egy spanyol, elég őrült klienst játszom benne, Rácz Endre pedig egy nagyobb szerepben tűnik majd fel.
A Kontinental ‘25-ben fontos motívum a kétnyelvűség, például rögtön a film elején Orsolya mentőt hív, és gyorsan átvált magyarról románra. Beszéltetek erről előzetesen, hogy a határontúli, magyarlakta városokban hogyan működik a kommunikáció a mindennapokban?
Radu alapvetően képben volt, sokat járt már Kolozsváron, illetve egy nyitott és informált ember, aki nagyon kritikusan nézi a saját népének a történelmét.
De ez a kétnyelvűség egyébként is nagyon furcsa. Erdélyi magyarként bemész valahova, és először kiszagolod, hogy akkor most románul szólalj-e meg, vagy magyarul. És ez a szenzor már nagyon fejlett, szinte tudattalanul működik. De erre is született biztonsági megoldás, sokszor például azt mondjuk, hogy „Poftiți! - Tessék!”, és akkor biztosan senki nem sértődik meg. Úgy érzem, hogy erről az együttélésről még bőven lehetne filmeket csinálni.
Gabriel Spahiu (b), Tompa Eszter, Radu Jude és Adonis Tanta
a Kontinental '25 berlini világpremierjén
Tapasztaltál valaha feszültséget magyarok és románok között, például Marosvásárhelyen?
A történelem eseményeit nézve még azt is mondhatom, hogy szerencsések vagyunk. Sokszor okoz nehézséget, hogy valaki dacból nem tanul meg románul, mert ezt az ellenállást hozzák otthonról. Ez szerintem kontraproduktív. Nagyon fontos dolgozni azon, hogy Erdélyben megmaradjon ez a magyar közösség, hogy ne veszítsük el őket teljesen. Ezt csak úgy lehet, ha jobban megtanulsz románul, mint a románok, és tevékenyen részt veszel a közélet alakításában, például vezető pozíciókig jutsz. Az elmúlt években rengetegen elmentek innen, sajnos eléggé fogyatkozunk.
Szerencsére valóságos erőszakig nem fajul a helyzet, viszont amikor Călin Georgescu (szélsőjobboldali román politikus, aki meglepetésre megnyerte a román elnökválasztás első fordulóját 2024-ben - a szerk.) kampányolt, akkor azért erősebb volt a feszültség. Egyszer például rám szóltak egy fürdőben, hogy miért beszélek magyarul a gyerekemmel. Mondtam, hogy ha akarok, akkor kínaiul beszélek hozzá… magyarok vagyunk, ez az anyanyelvünk, nyilván így beszélgetünk. Kolozsváron pedig ugyanebben az időszakban ütöttek meg egy férfit, amiért magyarul szólt a feleségéhez. Szóval a politika nagyon erősen befolyásolja ezeket a folyamatokat.
Radu Jude filmjei is sokszor nyíltan politikusak, ami ritka, még a kortárs függetlenfilmben is. Mit gondolsz erről az alkotói hozáállásról?
Én nem vagyok híve annak, hogy a napi politikát bevigyük a moziba. A politikusok közül sokan azt sem érdemelnék meg, hogy a nevük elhangozzon egy filmben. Szerintem az a legjobb, ha találunk egy olyan filmnyelvet, olyan megközelítést és eszközöket, amik rámutatnak univerzális hibákra. Az irodalomban és a filmben is sokszor előkerül az a morális kérdés, hogy emberek hogyan bánnak a hatalommal. De nem tudom, tanítják-e bárhol azt, hogy hogyan kellene bánnunk vele.
A Kontinental ‘25 egyik jelenetében az Orsolya édesanyját játszó Biluska Annamáriával az Orbán-rendszerről vitatkoztok.
A filmben ugyan megjelenik Orbán Viktor, de ez azért nem egyenértékű akármelyik politikussal. Orbán Viktor egy szimbólummá vált, így a jelenléte is univerzális, megtestesít nagyobb összefüggéseket, ahogyan például Donald Trump is, sajnos. A gond akkor van, ha egy film elkezdi visszamondani a napi politikát. Tipikus szokás ez a megfeleltetési kényszer, mindig keressük, hogy egy filmben miről milyen közéleti aktualitás jut eszünkbe, de szerintem sokkal fontosabb lenne, hogy megértsük a helyzetet, lássuk a nagy képet. A filmbéli veszekedés például bármi másról is szólhatott volna.
Kontinental ‘25 (forrás: Mozinet)
Ugyanebben a jelenetben egy poloskákról szóló tévériport megy a háttérben. A Letterboxdon írták meg nekem, hogy a rendező utólag belenyúlt a filmbe a tavalyi, március 15-i poloskázós miniszterelnöki beszéd után. Ez igaz?
Nem, nem nyúlt bele a filmbe, a forgatáson tényleg az a poloskázós riport ment mögöttünk a tévében, többek között emiatt is volt nagyon vicces az a jelenet. És ezért is lett ilyen rövid. Ment a tévében a Mozaik című műsor, és Radu elkezdett kiabálni, hogy ezt most azonnal vegyük fel. Az ő értelmezése az volt akkor, hogy a románok a poloskák az idős néni szemében. Ő ennek örült meg, csak aztán a poloskázós Orbán-beszéd által ez a jelenet szépen utolérte a valóságot.
Jude soha nem foglalkozik a filmjeivel, ha már megvágta őket és elkészültek. Akkor sem tesz ilyet, ha tudja, hogy nem tökéletes a végeredmény. Kb. 80 óra alatt megvágta az egészet. A forgatás után kipurcanva hazaérkeztem Marosvásárhelyre, és elmentem pár nap múlva egy barátomhoz falura. Ott állok, még mindig elég fáradtan a barátom kertjében, mire hív Radu, elképesztő izgatottsággal a hangjában: „Nem tudsz jönni Bukarestbe? Kész a film!” Mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen már, hát még ki se pihentem az utat hazáig…
Volt még hasonló eleme a filmnek, amivel kapcsolatban spekuláltak a nézők?
Amikor a pados jelenetet vettük fel, és Márton Áronról meg az arisztokratákról beszélünk, konkrétan Mikes gróf úr és a neje ott sétál végig a hátunk mögött. Ezt is kérdezték az avatott szemű erdélyi nézők, hogy Mikeséket mi hívtuk oda? Hát dehogy is, az járt-kelt ott akkor, aki csak akart. Úgy forgattuk le ezt a filmet, hogy mások nem is nagyon vették észre, hogy mi épp dolgozunk.
Említetted a filmhez készült egyik ajánlóban, hogy a hányós jelenetet szeretted csinálni, és még kérted is, hogy a rendezői instrukcióhoz képest másképp csináld. Emlékszel rá, miért jutott ez eszedbe?
Radu kérése annyi volt, hogy szálljak ki a taxiból, fogjak meg egy oszlopot, hányjak, és menjek be a házba. Ezt megcsináltam, amire rögtön mondta, hogy „Kész! Nagyon ügyesen hánysz, mehetünk tovább!” Viszont akkor hirtelen azt éreztem, hogy ebből kellene még egy felvételt csinálni. Könyörögtem neki, mert ő teljesen elégedett volt a jelenettel. És akkor előjött belőlem a bohóc, jólesett elképzelni, ahogy van ez a „sugár”, ami bevezet engem a házba. Nem tudtam, hogy benne marad-e a filmben, de úgy voltam vele, hogy eljött az én időm, megcsinálom.
Végül benne maradt.
Igen, talán amiatt is, mert jobban átjön így a kontraszt. Orsolyát ebben a jelenetben már teljesen másnak látjuk, mint addig. Korábban egy összeszedett és, főleg az irodában egy komor, élére vasalt figura volt, ez a kaland pedig egy kicsit kimozdítja őt ebből. Meg szerintem az is benne van, hogy ha hánysz, megtisztulsz, kijön belőled az, amit addig visszafogtál. Szerintem ezért fontos is ez a jelenet, nem csak vicces. Benne van a fájdalom, a magány. Mert például nagyon durva, amit ez a nő a férjétől kap.
Bibliothéque Pascal
Sok hosszú beállítás van a filmben, hosszabb párbeszédekkel. Színészként neked könnyebbség vagy inkább nehezítés, ha egyben kell tartani egy ilyen jelenetet?
A forgatókönyv nagyon jól van megírva, így abból a szempontból könnyebb, hogy van egy folyamatosság a jelenetben. De én általában nem is élvezem azt, ha valami könnyű. Ha ismered a forgatókönyvet, és tudod, hogy a szereplőd melyik pillanatban hol tart, és meg tudod érteni a végszót, akkor nem okoz gondot egy hosszú snitt. A végszót (németül stichwortnak hívják) kiváltó szövegrészt viszont meg kell keresned valahol máshol a szövegben. Ha ezeket pontosan tudod, és rendesen dolgozol a szöveggel, akkor nincs olyan, hogy nem tudsz beszállni, vagy nem tudsz megismételni egy jelenetet.
Többször beszéltél arról a film sikere kapcsán, hogy az imposztor-szindrómád maximalizálódott. Miért érezted így? Ez alkati kérdés szerinted?
Gyerekkoromban nem feltétlenül azt kaptam otthon, hogy ideális színésznő lehetnék. Úgy éreztem, hogy el vagyok könyvelve kicsinek tehetségtelennek, botlábúnak… ezek a dolgok nagyon megmaradtak bennem, és sokban meghatározták az életemet. De aztán, többek között Hajdu Szabolcsnak, és a németországi oktatásnak köszönhetően rájöttem, hogy nekem az a lételemem, hogy játsszak. Ha nem itthon, akkor máshol. És egész életemben úgy éreztem, hogy harcolok azért, hogy játszhassak. Olyan érzésem volt, hogy én egy kis hiba vagyok a rendszerben. Nagyon élvezem, ha játszhatok, de közben azt érzem mindig, hogy nekem nem lenne jogom itt lenni.
Az első díjamat rendezőként kaptam az Oidipusz reggele című rövidfilmért, amit minden évben elfelejtek elküldeni a Friss Húsra, így Magyarországon még nem lehetett látni. Nyert a TIFF-en, és eljutottunk vele Cottbusba, de én ezt a filmet meg sem akartam mutatni, a vágó kezdte el benevezni fesztiválokra. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy díjat kaptunk valahol, és rögtön azt éreztem, hogy a díjak sokszor hazudnak is. És konkrétan undok lettem a hírtől, sokáig nem tudtam neki örülni.
A Kontinental ‘25-tel az volt a baj, hogy Berlinben láttam először, este 10-kor volt a vetítés, előtte egész nap interjúztam, a vetítés előtt pedig megittam egy pohár pezsgőt. Megnéztem a filmet, és úgy éreztem, hogy elrontottam egy jó rendező munkáját. Sokat sírtam utána, nagyon kivoltam, úgy éreztem, hogy Radu hazudott nekem, és a gratulációk, amiket kapok, azok sem őszinték. Pár nappal később viszont arra jutottam, hogy oké, nekem nem tetszik a munkám. De miért nem tudom elfogadni, hogy amit csináltam, az nem volt tökéletes? A berlini díjkiosztóra már úgy mentem, hogy ezen végigrágtam magam. Aztán másnap megnéztem még egyszer a filmet, és sokkal tisztábban láttam magam, sokat nevettem, és nem éreztem szögletesnek az alakításomat sem. A berlini premier felért egy kisebb pszichózissal.
Hogy állsz ezzel most, hogy a Kontinental ‘25 lett a legjobb film a GOPO-gálán, te pedig megkaptad a legjobb színésznőnek járó díjat, Chicagóban pedig Hugót kaptál az alakításodért?
Mindegyik díj meglepett. A Gopónál már a jelölésnek is nagyon örültem, magyarként ez abszolút nem szokványos. Jó érzés volt, hogy egy kicsit befogad a román szakma. Erdélyi magyarként úgy érzem, sehol sem vagyok ott igazán. A Gopo amellett is jól jön, mert most alakul egy munka Párizsban, ami jó lesz, csak nincs elég pénz belőle, így próbálok különféle kulturális intézetektől szállást szerezni. Amíg nem kaptam meg ezt a díjat, addig nem is válaszolt senki.
Különösen örültem, amikor Gijónban ismertek el, mert ott Sophy Romvári volt a zsűrielnök, én meg odavagyok a Blue Heronért, szétbőgtem magam rajta, egy nagyon okos filmnek tartom, szóval óriási öröm volt, hogy a Sophy vezette zsűri értékelte, amit csinálok.
Tompa Eszter a Berlinálén
Kép Forrása: Tompa Eszter
A film sikere, illetve a díjad miatt most többen keresnek Magyarországon, például filmszerepek miatt?
Egyelőre nem igazán kerestek Magyarországról. Egy nagyon vagány casting volt, aminek a végén ketten maradtunk, és sajnos nem engem választottak. Azóta konkrét megkeresés nem volt, de szerintem fontos lenne, hogy többek utazzak Magyarországra, ne csak úgy legyek jelen, mint egy távoli entitás. De egyelőre erre sajnos nincs kapacitásom, sem pénzem.
Milyen arányban van most jelen az életedben a színház, a bábszínház és a film?
A bábszínházból kiraktak, mert elmentem a Berlináléra, és aztán egy lengyelországi forgatásra. Jött egy új főnök, aki kérte, hogy menjek be, amikor én épp forgatáson voltam. Végül úgy intézte, hogy betett egy előadásába, miközben tudta, hogy nem tudok elmenni a próbákra, hiszen nem vagyok itthon. Ha pedig kigyűlik a három hiányzás, akkor fegyelmit indítanak, és ennyi volt. Fontos, hogy ezekről a szakmabeli visszaélésekről beszéljünk, mert rengeteg ilyen történet van, de alig kerülnek a nyilvánosság elé.
És valahol ez is a hatalomgyakorlásról szól: emberek teljhatalmat gyakorolnak egy csoport felett, és butaságokat találnak ki. A bábszínházban vezetni kellett, hogy bent vagyok-e nyolc órát… le kellett ülni azt az időt a színházban akkor is, ha épp nem volt ott dolgod. Teljesen értelmetlen.
Ettől függetlenül van bábszínházi projektem tervben, és van az említett párizsi munka, ahol főszerepre hívtak egy színházba, úgyhogy most azon megy a matek, hogy ezt hogyan tudom megoldani. Novemberben lesz a bemutató, és 50 előadásom lesz. Augusztusban pedig várhatóan Spanyolországban fogok forgatni játékfilmet. A spanyol mellett pedig készülőben van egy katalán film is.
Az Each of Us című holokausztfilmben is szerepelni fogsz, amiben Diane Krüger és Carla Juri is játszanak. Mesélsz egy kicsit erről a munkáról?
Ha jól tudom, nemrég lettek készen a vágással, egy kisebb szerepet játszottam ebben a négy fejezetes játékfilmben, mind a négy szakaszt más rendező készítette, én a katalánban szerepelek. Ez egy holokausztfilm egy női lágerről, sokszínű stábbal, és egy idős lengyel operatőrrel. Nem tudom, milyen lesz, mert a katalán Neus Ballús-on kívül dolgozott rajta egy német, egy svájci és egy lengyel rendező is. De a forgatáson nagyon jó volt a hangulat. Én egy kápót játszottam, ami nagyon érdekes tapasztalat. Sokat foglalkoztam a holokauszttal, van is egy leforgatott dokumentumfilmem a témában, amit valamikor végre meg kellene vágni.
A Kontinental '25 elérhető a Cinego felületén.
Borítókép: Tompa Eszter Facebook oldala / Fotó: Thomas Dashuber
