Az Egykutya Varga Lóránt elsődarabos szerző színdarabja, amelyet Bakonyi Alexa szervezésével formált sikeres előadássá a PopUp Produkció „2020-ban láttam egy kis, független társulat kortárs darabját, elsöprő élmény volt… Még aznap este bedobtam, hogy szerintem a sztori remekül működne moziban is” – mesélte el Deák Kristóf.

A film fejlesztése akkor merült fel valós lehetőségként, amikor a darabot játszóhelyként befogadó ACG Reklámügynökség 2024 tavaszán produkciós cégével, valamint szakembereinek támogatásával is beállt Deák Kristóf filmötlete mögé. Az ügynökség közvetlen állami támogatás bevonása nélkül valósította meg a produkciót. A forgatás szeptemberben fejeződött be, a film jelenleg az utómunka fázisában van és várhatóan 2025 első felében mutatják be a magyar mozikban.

Négy évig nem hagyott nyugodni minket ez a kósza ötlet, annyira szeretett volna megvalósulni - és most végre megtörténik, hiszen egy szuper hangulatú forgatáson vagyunk túl” – osztotta meg a rendező. „Olyan filmek voltak a példaképeim, amelyek néhány remek színésszel és egy jó forgatókönyvvel képesek maradandó hatást elérni. Az Egykutya sztorija rejtéllyel teli és fordulatos, miközben szétveti az energia, szemtelenebb és maibb, mint bármelyik korábbi filmem. A színészek pedig egytől egyig új szintre tudták emelni a színpadi verzióból hozott virtuóz alakításukat.” 

 

Döbrösi Laura a forgatáson / Fotó: ACG

A film – akárcsak a színdarab – valós időben meséli el egy viharos este történetét, amikor egyikük váratlan meghívására, hosszú évek után találkozik négy kollégiumi jóbarát. Bár már azt hitték, sosem állnak újra szóba egymással, ezen az estén élet-halál kérdése lehet, hogy ismét szót értsenek. A nézők pedig a csavaros, csípős humorú szócsatákból lassan összerakhatják a rejtvény megfejtését: hogyan is lehetett négy ennyire különböző ember ekkora hatással egymás életére?

A forgatókönyvet Varga Lóránt színdarabja alapján Vörös András készítette. A film producere Mentes Endre, co-producerei Angyal Gergő és Katona Tamás. Továbbá executive producerként működik közre Deák Kristóf, kreatív producerként pedig Bakonyi Alexa, a PopUp Produkció alapítója. A filmet az ACG Reklámügynökség gyártja és forgalmazza.

Forrás: ACG / Címlapkép: Deák Kristóf és a szereplők a forgatáson / Fotó: ACG