Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a megnyitón tartott beszédében kiemelte, hogy „a magyar filmipar legutóbbi ehhez hasonló jelentőségű állami beruházása 1936-ban volt a Róna utcában, mely akkor Közép-Európa egyik legnagyobb és legkorszerűbb műterme volt, akárcsak most az NFI Stúdiók Fóton. A mai nap és az ezt megelőző, a tervezéstől a kivitelezésig tartó négy év jelentőségét az utánunk következő filmes generációk is értékelni fogják. Az új stúdiók az ágazat további sikereinek biztosítása mellett a magyar és az egyetemes filmtörténet új fejezeteit is megnyitják.” 

Az átfogó bővítés részeként 10 ezer m2 új műteremmel, 20 ezer m2 kiszolgáló helyiséggel, és 135 ezer m2 zöld területtel lett gazdagabb az NFI Stúdió fóti gyártóbázisa. A hazai stúdiókapacitás országos szinten 22%-kal növekedett, új lehetőségeket teremtve magyar és nemzetközi produkciók számára. A fóti bázis kapacitását ötszörösére növelő fejlesztés keretében Magyarország egyik legnagyobb, 5 ezer m2 alapterületű, 18 méter belmagasságú filmstúdiója is megépült. A stúdiófejlesztés fontos minőségi jellemzője, hogy a 4 új műteremből 2-2 összenyitható az innovatív mobil hanggátló fal alkalmazásával, így egy egységben 5 ezer m2 áll rendelkezésre, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit párhuzamosan is ki tudja szolgálni. 

 

A Budapesten forgatott Szegény párák

A magyar filmgyártás a kezdetektől szerves része a nemzetközi filmiparnak, több mint 120 éves tradíció áll mögötte. Az iparág éves volumene az elmúlt időszakban megközelítette az 1 milliárd dollárt, ez az összeg 2018 óta az ötszörösére növekedett. A magyar mozgóképipar 20 ezer szakembernek ad munkát, értékes filmeket, világraszóló sikereket és komoly hasznot hoz az országnak. A külföldi szervizprodukciók beépültek a magyar gazdaság szerkezetébe, jelentősen nőttek a hazai beszállítókra kimutatható kedvező hatásaik, csökkent az importigényük és növekvő bevételi lehetőségeket teremtenek a hazai vállalkozásoknak. 

Magyarország évek óta a legkeresettebb filmgyártó központ Európában London után, az elmúlt években az élvonalbeli gyártók és a legnagyobb sztárok, köztük Emma Stone, Marc Ruffalo, Willem Dafoe, Mel Gibson, Hugh Laurie, Zendaya, Timothée Chalamet, Kate Winslet, Jesse Eisenberg, Rosamund Pike, Cate Blanchett, Jude Law, Angelina Jolie, Felicity Jones és Adrien Brody forgatott hazánkban.

Forrás: NFI

A megnyitó a magyar filmgyártás 124 éve előtt is tisztelgett. Levetítették az első magyar filmes emléket, A táncz-ot, Kovács Gyopár és Veréb Tamás elénekelték a Meseautó című slágert, Hegedűs D. Géza, Nagy Sándor és Tasnádi Bence a Szeretni bolondulásig című dalt adta elő, a Sose halunk meg betétdala, a Nagy utazás Rúzsa Magdi előadásában hangzott el, Törőcsik Franciska, Ember Márk és Varga-Járó Sára pedig a Hogyan tudnék élni nélküled? slágereivel lépett színpadra. A megnyitót a 2025 tavaszán érkező Hunyadi sorozat csatajelenete zárta, 60 kaszkadőr és statiszta, és a címszereplő Kádár L. Gellért közreműködésével. A megnyitó két műsorvezetője Hermányi Mariann és Brasch Bence volt, Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. 

Stúdiótörténet röviden

Fóton 1980-ban kezdődött el egy új filmgyártó telephely kialakítása, amely 1982-ben a Máriássy stúdióval nyitotta meg kapuit, majd a Huszárik műteremmel és számos szabadtéri díszlettel bővült. A hazai alkotások mellett már a ’80-as évek elején is világhírű szuperprodukciók forogtak, mások mellett Woody Allen, Harrison Ford, Geraldine Chaplin vagy épp Arnold Schwarzenegger főszereplésével. 

Az összesen több mint 30 hektár területű fóti stúdiókomplexum, az NFI Stúdió egyedülálló adottságokkal rendelkezik, könnyen alakítható középkori és reformkori város szabadtéri díszlet együttesei, fegyver-, kellék/berendezés- és jelmeztára mellett a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminator: Sötét végzet forgatásához használt kültéri medencéje is világhírű.  Utóbbi a legnagyobb szabadtéri medence az európai kontinensen, a medence körüli tágas térnek köszönhetően óriás méretű díszletekbe is bele lehet foglalni, ami jelentősen megkönnyíti a vizes vagy részben víz alatti jelenetek felvételét. 

Számtalan magyar film mellett a közelmúltban olyan világszerte népszerű alkotásokat forgattak Fóton, mint a V. Henrik (The King), a Vaják (The Witcher) és Az utolsó királyság (The Last Kingdom), továbbá a nagyszabású Hunyadi-sorozat (Rise of the Raven).

Forrás: NFI