Steven Lovy MIX című filmje a 23. „Ale Kino!” filmfesztivál közönségdíját nyerte el a lengyelországi Poznanban. A hétvégén véget ért ifjúsági filmfesztiválon nagy sikerrel mutatták be a Gryllus Dorka főszereplésével készült filmet, mely a budapesti Filmszemlén és az olaszországi Salento-ban nyert már elismeréseket.

Jancsó Miklós munkásságából mutatnak be retrospektív programot az Oroszországi Magyar Évad keretében a ma kezdődő 15. „Message to Man” filmfesztiválon Szent Pétervárott. A programon a 60-as években készült legendás Jancsó-filmek mellett a Nekem lámpást adott … (1998) című alkotással is találkozhat a közönség.

Török Ferenc Szezon című filmje nyitja meg a Cabourg-i Filmfesztivál (június 16 – 19.) európai programját ma este. A normandiai filmfesztiválon a Szezon-t Nagy Ervin és Kokics Péter főszereplők személyesen mutatják be Kántor Lászlóval, a film producerével együtt.

A Szezon ezután Valenciában kel versenyre a „Cinema Jove” fiatal filmesek nemzetközi fesztiválján június 18-val kezdődően. A 20. születésnapját ünneplő rangos verseny fődíja a Valencia Holdja, melyet a versenyprogram legjobb játékfilmjének ítél nemzetközi zsűri. Az elnök idén Jose María Vitier kubai zeneszerző.

A valencia-i fesztivál rövidfilmversenyében is lesz magyar alkotás. Kenyeres Bálint Before Dawn című kisfilmje kapott meghívást a „Cinema Jove” rövidfilm válogatásába. A kisfilmes zsűri elnöke Roger Gonin, a Clermont-Ferrand-i rövidfilm mustra igazgatója lesz.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.