A 80-as évek alternatív kultúrájában játszódó Rocktérítő a magyar popkultúra egyik legizgalmasabb korlenyomata (akárcsak Xantus korábbi filmje, Az eszkimó asszony fázik). Az 1988-ban bemutatott rendhagyó és különleges hangulatú zenés dokumentumfilm – amely játékfilmes és kísérleti szegmenseket is tartalmaz -, Pajor Tamást követi, akivel Xantus egy házibuliban találkozott először, és akit annyira lehengerlőnek talált, hogy azonnal tudta, filmet fog készíteni róla. Bár akkor még fogalma sem volt, hogy a film végére Pajor kijön a fényre, és Jézusra cseréli a rákendrolt.


Az egy évig húzódó forgatáson volt egy hét, amikor a rendező és hőse nem találkoztak, ám mikor újra forogni kezdett a kamera, már nem egy loboncos hajú, fülbevalós rocksztár, hanem egy fehér inges, nyakkendős jófiú állt előttük. Pajor belépett a Hit gyülekezetébe, és kimondta az áment a Neuroticra.  „A drog helyére beült a Szentlélek”, Xantus pedig akkora katarzist kapott, amire nem sokan számítottak – írtuk egy korábbi cikkünkben.

Rocktérítő

Rendező: Xantus János
Szereplők: Pajor Tamás és a Neurotic, Bolyki László, Urbán Mariann, Molnár Ildikó, Pauer Henrik, Dixi, Víg Mihály
Bemutató: Toldi mozi, 2016. május 5. 20.45
Forgalmazó: Anno Film

Május 5-én, csütörtök este a vetítés után közönségtalálkozót szerveznek Pajor Tamással.