A Pogány Judit és Kovács Zsolt alakította idősödő pár közúti forgalmi civódásait elmesélő melankolikus történet nemzetközi premierje a héten a montreali A-kategóriás filmfesztivál Focus on World Cinema szekciójában lesz.
A rákospalotai önkormányzat által támogatott filmet szeptember 17-én a miskolci Cinefest, 20-án a bristoli Encounters is versenyben mutatja be.
Szeptember 27-én a a Helsinki Nemzetközi Filmfesztiválon lesz látható az Újratervezés, ahol a seregszemlével párhuzamosan egy workshop is megrendezésre kerül, amely keretein belül 5 finn író és rendező, továbbá 5 európai író és rendező 10 nap alatt párokban készít majd el 10 kisfilmet a „Rising of Euphoria” témára. Tóth Barnabás egyike a beválogatott rendezőknek.
Nézd meg az Újratervezés előzetesét!
Az Újratervezést a Toldi mozi 2014-ben tűzi majd műsorára kísérőfilmként, de addig több észak-amerikai fesztivál érdeklődik iránta.
Az alkotás támogatója, a Csokonai Művelődési Központ 2013-ban 4 újabb kisfilm gyártását vállalta el, ebből kettő az előkészületeknél tart. Kerékgyártó Yvonne augusztus utolsó hétvégéjén lát neki a forgatásnak, Szirmai Márton Minimál című kisfilmje pedig már az utómunkálatoknál tart. A filmek bemutatója Rákospalotán novemberben lesz.