A díj három esélyesét, a dán MGP küldetést, a holland Bűnbánatot és a német A menedéket szakmai zsűri választotta ki olyan európai egészestés alkotások közül, melyek célközönsége a 12-14 éves korosztály. Vasárnap Európa fiataljainak a kezében lesz a döntés, hogy melyik film kapja idén az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díját.

A Filmalap célja a kezdeményezéssel, hogy a fiatalok tudatos filmfogyasztóvá váljanak, emelett természetesen a mozit, mint közösségi élményt is szeretnék népszerűsíteni. A vetítések között a budapesti iskolákból érkező fiatalokkal Lovas Balázs forgatókönyvíró, Bollók Csaba filmrendező és Csere Ágnes színésznő fog beszélgetni a látott filmekről. Az esemény szorosan kapcsolódik a Budapest Film „Suli-Mozi” elnevezésű, évek óta sikerrel működő programjához, melynek szintén az a célja, hogy a fiatalok értő, tudatos és nyitott film-befogadókká váljanak.

A vetítést követően vasárnap este élő közvetítéssel kapcsolódik össze a 17 város közönsége az erfurti gálaműsor helyszínével, és a szavazatok összesítését követően kiderül, hogy ki kapja 2014-ben a legjobb európai filmet illető Fiatal Közönség Díjat az Európai Filmakadémiától.