Az európai kultúra, filmművészet, televízió, zene, irodalom, előadó-művészet, kulturális örökség és a kapcsolódó tevékenységi területek a korábbiakhoz képest nagyobb támogatásban részesül az Európai Bizottság új Kreatív Európa programjának keretében, amelyet az Európai Parlament 2013. november 19-én elfogadott. A hét évre szóló, 1,46 milliárd eurós – a korábbinál 9%-kal nagyobb – költségvetése révén a program lendületet ad a kulturális és kreatív ágazatoknak, amelyek a munkahelyteremtés és növekedés jelentős forrásai.

A Kreatív Európa Program hazai képviseletét a korábbi MEDIA és Kultúra programok információs irodáinak – a MEDIA Desk Magyarország Iroda, valamint a Kultúrpont Iroda – összevonásával létrejött Kreatív Európa Nonprofit Kft. végzi. A 2014 januárjában alapított cég működési költségének 50%-át az Európai Bizottság fedezi, míg a fennmaradó részt a Magyar Nemzeti Filmalap, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja. A Kreatív Európa Nonprofit Kft. alapítója és egyben 100%-os tulajdonosa a Magyar Nemzeti Filmalap.