Kapcsolódó anyagok

A Juhász Anna Irodalmi Szalon és Hrutka Róbert eseményeként a Facebookon meghirdetett megemlékezésen a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében tudnak elbúcsúzni Tompos Kátyától barátai, tisztelői. A szervezők azt kérik a virrasztásra érkezőktől, hogy Tompos Kátyára emlékezve hozzanak magukkal egy mécsest és ha lehet, színes virágokat.

Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes hosszan tartó betegség után, 41 évesen hunyt el május 31-én, pénteken hajnalban. A művész külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek. Családja azt írta: nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit.

Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. 2001 és 2005 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára járt, 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban játszott. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), a Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), a Nőm, nejem, csajomban (2012), a Coming outban (2013), a Valami Amerika 3-ban (2018) és a Most van most című filmben (2019) is.

Forrás: MTI / Címlapkép: Tmpos Kátya / Fotó: Mohai Balázs/MTI