A színjátszás iránt kiskora óta érdeklődő Bánky Vilmát (eredeti nevén: Koncsics Vilma), aki Somlay Artúr mellett tanulta a mesterséget, korán magához vonzotta a filmipar. Alig 18 évesen, 1919-ben már feltűnt egy némafilmben, és utána bő tíz évig el se mozdult nagyon a kamera elől. A korábban gépírólányként dolgozó fiatal lány szinte azonnal nemzetközi porondon bizonyíthatott. Bécsben, Berlinben kezdte a pályáját többek közt a híres francia komikus, Max Linder oldalán. 1924-ben együtt készítették a 2022-es Budapesti Klasszikus Film Maratonon is látható Max, a cirkusz királya című némafilmet, amiben Bánky Vilma a cirkuszigazgató lányát, Ketty-t játszotta, Linder pedig a lányba végzetesen beleszerelmesedő bohém főhőst. Kettejük könnyed, közönségvonzó mozgóképes kalandjának nagy szerepe volt abban, hogy Hollywood magához csábította a magyar némafilmszínésznőt.

 

A stúdióalapító, Samuel Goldwyn hatalmas kampánnyal vezette be az álomgyárban új felfedezettjét, aki azonnal a csúcson kezdte a tengerentúli pályáját. A latin szerető hőstípusát megteremtő Rudolph Valentino mellett A fekete sas női főhősét játszotta. A szívtipró sztár azonnal tovább is vitte őt a következő filmjébe, ami A sejk fia lett. Ebben Bánky Vilma Yasmin-t, a szegény táncosnőt formálja meg, aki titokban a sejk fiának, Ahmednek a szerelme. Bimbózó kapcsolatukat a férfi rokonai rosszallással figyelik, és mindent elkövetnek, hogy örökre elválasszák őket egymástól. Az izgalmas, pergő ritmusú, kalanddal, egzotikummal, sőt mi több, erőszakkal és erotikával fűszerezett filmet felújított, digitálisan restaurált formában láthatják a nézők az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton programjában.

Bánky és Rudolph Valentino újabb közös sikert azonban már nem élhettek át, utóbbi váratlan és fiatalon, alig 31 évesen bekövetkezett halála miatt. A még húszas éveiben járó színésznő karrierje még pár évig töretlenül emelkedett, de a hangosfilm megjelenésével az ő csillaga is, hasonlóan a külföldről érkező pályatársaihoz, leáldozott. Méltósággal háttérbe vonult, és új hobbit, hivatást talált magának. Golfozóként még nyolcvan évesen is aktívan játszott, míg ingatlanbefektetéseinek köszönhetően élete végéig gondtalan életet él. Az álomgyár sem feledkezett meg róla. Az 1991-ben elhunyt Bánky Vilma a hollywoodi hírességek sétányán kapott csillagot, ezzel örök mementót állítva a világsztárrá vált magyar színésznőnek.

Címlapfotó: A sejk fia / Forrás: BKFM