Jamrik Levente (Magyar korridor – Varsó 1944, Az elíziumi kém) online megjelent A Sakál, a Patkány, a Kádár és Laci című dokumentumfilmje a venezuelai születésű, szélsőbaloldali (később iszlamista) terroristáról, ljics Ramírez Sánchezről szól. Az egykor a legkeresettebb terroristák között számon tartott férfi hatalmas bűnlajstromot halmozott fel, hozzá kötődik az 1975-ös bécsi OPEC-kongresszus megtámadása, és számos véres franciaországi és nyugat-németországi merénylet. A Sakál a 70-es évek végétől hat éven át Magyarországon tartózkodott a kádári titkosszolgálat segítségével.

A szocializmus éveiben Budapest igazi édeni állapotokat biztosított a nemzetközi körözés alatt álló külföldi terroristáknak. Carlos, azaz a Sakál, Abu Nidal és Abu Daoud a Duna partjáról szervezték meg Aldo Moro olasz miniszterelnök, Anvar Szadat egyiptomi elnök és II. János Pál pápa meggyilkolását, a müncheni olimpia elleni támadást, illetve a Szabad Európa Rádió felrobbantását is. A magyar titkosszolgálatok nemcsak elnézték, hanem jelentős mennyiségű fegyverrel is ellátták a közel-keletieket az északírek mellett. A kapitalisták elleni harc egyik legnagyobb balegyenese az volt, hogy Kádár Jánosék a kolumbiai drogkartell bevonásával az Újpesten és Debrecenben gyártott Metakvalon és Captagon nevű drogokkal elárasztották az Egyesült Államok piacát is.

 

A filmben több híres terrorista is megszólal. Többek között a több mint 300 ember haláláért felelős, jelenleg a poissy-i börtönben sínylődő Iljics Ramírez Sanchez, a Sakál, más néven Carlos; a bécsi OPEC-kongresszus rajtaütésében részt vett és ott súlyosan megsérült Hans-Joachim Klein, illetve az iráni elnök meggyilkolásával megbízott Annis-al Naqqash, akik mind arról beszéltek, hogy Magyarországon milyen típusú kiképzésben részesültek.

 

Magyarországon élt és mulatott a hidegháború legveszélyesebb terroristája

Iljics Ramírez Sánchez, a Sakál néven világszerte hírhedtté vált terrorista budapesti éveit, valamint a kádári titkosszolgálat és a nemzetközi terrorizmus megdöbbentő kapcsolatát dolgozza fel új dokumentumfilmjében Jamrik Levente. A rendező mesélt a találkozásról a valódi Sakállal, kiderült, hogyan emlékszik vissza a véreskezű terrorista Magyarországra, és az is, hogyan ihlette meg a Dögkeselyű A Sakál, a Patkány, a Kádár és Laci címmel készülő tévés dokumentumfilmet.