A forgatókönyvírók mellett, a 10 to Watch válogatásban ígéretes színészeket, rendezőket, humoristákat, animációs filmeseket, producereket és operatőröket is be szoktak mutatni. Wéber Kata Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének a forgatókönyvírójaként került újra nemzetközi reflektorfénybe. A filmet néhány hete nagy sikerrel vetítették a velencei filmfesztivál versenyprogramjában, ahol két díjat is elnyert – főszereplője, Vanessa Kirby kapta a Legjobb Színésznőnek járó Coppa Volpi-díjat, emellett a diákzsűri a Legjobb Filmnek járó Arca CinemaGiovani-díjával jutalmazta a filmet. A velencei premier után a torontói filmfesztivál programjában is bemutatták.

A Pieces of a Woman története egy tragikus otthonszülést, és annak feldolgozását mutatja be egy fiatal házaspár életében. A filmet Kanadában forgatták, Vanessa Kirby partnerét Shia LaBeouf, édesanyját pedig Ellen Burstyn alakítja. Az alábbi videóban Mundruczó Kornél, Wéber Kata, Vanessa Kirby és Ellen Burstyn beszélgetnek a filmről a Variety újságírójával. A filmből – melyet Torontó után a Netflix vásárolt meg nemzetközi forgalmazásra – egy jelenetet mi is bemutattunk


Wéber Katának ez a harmadik filmje, amit Mundruczó Kornél partnereként készített – 2013-ban a Fehér isten, 2017-ben pedig a Jupiter holdja írásában is részt vett, emellett színészként szerepelt Kornél Afta című rövidfilmjében, és első nagyjátékfilmjében, a Szép napokban is. Elmondásuk szerint a Pieces of a Woman az eddigi legszemélyesebb filmjük. A film magyar csapatának tagjai még Petrányi Viktória executive producer és Jancsó Dávid vágó.

Steven Gaydos, a Variety főszerkesztője szerint a 10 to Watch idei listája "szimbolizálja azt, hogy mekkora szükség van a filmkészítőkre, ebben a nehéz és kihívásokkal teli időkben, amelyben élünk. Ezek a forgatókönyvírók azokkal a problémákkal foglalkoznak, amikkel az egész világnak szembe kell néznie, de arról is gondoskodnak, hogy a történeteik sokszínűek legyenek, egyedi karaktereikhez mindig empátiával fordulnak hozzá".

Wéber Kata, Mundruczó Kornél és Vanessa Kirby Velencében

A korábbi években élőben is megünnepelték a 10 to Watch tagjait, ehelyett idén egy online kerekasztal beszélgetésen fognak részt venni, majd a Variety októberi számában fog megjelenni velük egy-egy interjú.

A 10 to Watch teljes névsora:

  • Wéber Kata: Pieces of a Woman
  • Tracey Deer és Meredith Vuchnich: Beans
  • Clare Dunn: Herself
  • Shaka King és Will Berson: Judas and the Black Messiah
  • Viggo Mortensen: Falling
  • Andy Siara: Palm Springs
  • Kemp Powers: One Night in Miami
  • Emma Seligman: Shiva Baby
  • Remi Weekes: His House
  • Tracey Scott Wilson: Respect
Forrás: Variety / Borítófotó: Giorgio Zucchiatti