Brandon Cronenberg eddigi három nagyjátékfilmje alapján egyértelműen kijelenthető, az író-rendező az apai örökséget gondolja tovább és viszi újabb érdekes irányokba. Az Infinity Pool gond nélkül beilleszthető a sorba, papíron ez is egy éjsötét sci-fi horror, ahol egy különös technológia lendíti be az eseményeket és fontos szerepet kap az emberi test is. Az idősebb Cronenberggel ellentétben itt azonban nem igazán lényegesek a konkrét technológiai folyamatok és a deformálós trancsír is másodlagos. Brandon Cronenberg esetében inkább a lélek sérül és torzul felismerhetetlenné, a filmjét ezért talán pontosabb lenne szatirikus metafizikai rémálomként definiálni.
Az Infinity Pool egyértelműen akkor működik a legjobban, ha a néző előzetesen minél kevesebbet tud meg a rá váró történetről. Elég talán annyi, a jómódú nyugati házaspár egy kerítéssel körbezárt luxushotelben nyaral a már említett Latoka tengerpartján. Az országban különös szokások és törvények élnek, a kerítésen túl óriási a szegénység és a bűnözés. Hőseink egyik nap összefutnak egy másik házaspárral és persze a szabályokat megszegve elhagyják a védett szállásukat. Hazafelé azonban véletlen tragédia történik, innen pedig a nyaralás valódi rémálommá válik, amitől nem tudnak, majd nem is akarnak szabadulni.
Latoka egyszerre idézi a posztszovjet térség, különösen Grúzia, illetve balkán, különösen Albánia egzotikumát. Szerencsére azonban nincs szó holmi elrajzolt keleti vadromantikáról, Cronenberget sokkal inkább a privilegizált nyugati fehér ember bűntudattal vegyes zsigeri félelme izgatta. Az alkotók ezért innen-onnan összeszedett elemekből gyúrtak össze egy olyan szürreális helyszínt, ami tökéletesen építi a filmet. Latoka különös szokásait és kegyetlen törvényeit remekül szolgálják a csepeli helyszínek, a feltűnő UAZ teherautók és Nysa mentők. Számunkra így csak még erősebb lesz ez az egyszerre ismerős, mégis idegen érzet, ami remekül egybecseng az Infinity Pool látomásos stílusával.
E különös vidék először persze rettegést vált ki a hőseinkből, később afféle katalizátorként működve segít levetkőzni a civilizációs burkot, majd végül kilóra megvett játszótérré változik. A film ennyiben kapcsolódik a kolonizációs problematikához, ám mindezek inkább csak érdekes mellékzöngék. A fő kérdés nyilvánvalóan az, mi történik akkor, ha a felvett-elvárt nyugati szerep mögül előbukkan az állati én. Latoka azért korrupt, mert ezek a hősök valójában korrupt lelkületű emberek, még ha sokáig nincsenek is ennek tudatában.
Az Infinty Pool az extrém határokig feszített rádöbbenés filmje, azt követi végig, mi történik a felébresztett ösztönlénnyel, ha nincs körülöttünk egy szigorúbb társadalmi norma. A főhős ráadásul író, aki csak egyetlen, nem túlzottan sikeres könyvet írt, így végig azt hajtogatja, kizárólag az inspiráció miatt marad a számára veszélyessé váló országban. Valójában persze a másik házaspár vonzó nőtagja izgatja, aki folyamatosan táplálja is az egóját, kíméletlen zuhanópályára állítva a férfit. Mia Goth fantasztikus a kihívó Gabi szerepében, ahogyan Alexander Skarsgård is remek választás a sötét oldalra sodródó író karakteréhez.
A fentiekből talán összerakható, az Infinity Pool máshonnan ismerős elemekből építkezik és a sztorinak nincs olyan darabkája, amit ne láthattunk volna máshol. A kibomló társadalomkritika nem forradalmi, a karakter dilemmája nem újdonság, a történet ennek ellenére fordulatos és feszült, azaz végig működik. Cronenberg íróként megbízható munkát végzett, rendezőként viszont elsőrangút. A film különlegessége ugyanis elsősorban az, ahogyan elmeséli mindezt nekünk.
Az Infinity Pool stílusában van valami különös és nyugtalanító, fokozatosan szürreálba hajló lebegés, ami percről-percre egyre súlyosabb. Emiatt hasonló helyzetbe kerülünk, mint a főhős, azaz a taszító-vonzó lidércnyomásból mi sem szeretnénk szabadulni. Az alámerülést ráadásul absztrakt epizódok és egyre vadabb betétek súlyosbítják, az összhatás így tényleg olyan, mint egy lusta fényekbe áztatott balkáni rémálom, ami napokig velünk marad.
