2002. 03. 12. filmhu
A Kamondi-pofon
Kikértük Kamondi Zoltán véleményét a "spot-ügy" hátteréről. Kamondi szerint politikai játszmáról van szó. A rendezőt meg is fenyegették.
- Egy hete az újságok címlapjára került: az MTV nem hajlandó bemutatni a Kísértések trailerét, minthogy pornográfnak találja. Hol tart jelenleg az ügy?
- Tudomásom szerint sehol. A mai napig semmiféle hivatalos értesítést nem kaptam az MTV-től arról, hogy mi a televízió szándéka ezzel a trailerrel: sem arról, hogy bemutatják; sem arról, hogy nem mutatják be; sem arról, hogy az előzetesen nekem bármit változtatnom kéne.
Az első hír ennyi volt: a Nextreme Film titkára beszélt a Magyar Televízió osztályvezetőjével, aki a hosszabb, 30 másodperces változatot szörnyen agresszívnak találta - amit azóta is játszik a tv2, de bemutatták már az RTL Klubban, és számos egyéb csatornán itthon és külföldön. A rövidebb, 15 másodperces trailerre azt mondta az illetékes, hogy az meg egy „akciófilmnek” a spotja. Majd közölte, hogy ameddig ő a helyén van, ezek az előzetesek nem mehetnek le a közszolgálati tévében. Ennyi hangzott el a telefonban, szóban.
Miután az újságcikkek megjelentek, akkor hivatalosan már a médiatörvényre hivatkoztak, miszerint a spot túlzottan agresszív és pornográf.
- Lehet itt a médiatörvényre hivatkozni? Ezek szerint más tévék voltak olyan bátrak, hogy leadják az előzetest?
- Sőt maga az MTV is vetítette már többször a filmszemlés műsorokkal kapcsolatban. Most azt mondják, hogy az a mondat a filmből, hogy: „Akarod látni a pinámat?” nem hangozhat el egy közszolgálati tévében. Ez önfeljelentés, ezúttal szeretném felhívni az ORTT figyelmét, hogy már többször is elhangzott az MTV műsoraiban az inkriminált mondat. Ezzel a mondattal egyébként csak annyi a probléma, hogy nem szerepel a 30 másodperces trailerben, csak a rövid változatban, tehát ez alapján a hosszabb verziót nem lehetett volna letiltani. Más indok pedig nincs, nem is lehet, hiszen semmi olyan nincs a trailerben, ami pornográfabb vagy erőszakosabb lenne mondjuk a tévéhíradónál.
- Ez esetben mi lehet az MTV szankciója mögött?
- Azt gondolom, hogy ez egy pofon vagy fricska, személyesen nekem szól, ne ugráljon már a Kamondi. Ehhez pedig szerintem köze van a filmszakma és a politika közti harcoknak, amelyekben én igen exponált szerepet vállaltam. Másrészt köze lehet hozzá a produkció és az MTV közti támogatási szerződés körüli huzavonának, aminek a végén két és fél év után az írásban többször megígért 60 millió forintos támogatás helyett sikerült egy 25 milliós szerződést kötni ezelőtt tíz nappal. Ezt megelőzően az ügyvédünk jogi eljárást kezdeményezett, hisz mindenféle dokumentum kezünkben volt, amelyekben a Magyar Televízió arra bíztatott minket, hogy kezdjük el a forgatást, mert támogatni fogják a filmet. Három szándéknyilatkozatot kaptunk erről a tévétől, két szerződést írtunk, mindkétszer a szerződés aláírásának stádiumába kerültünk, de az utolsó pillanatban mégis visszaléptek. Az ügyvédünk levelére írt válaszában, maga az MTV elnöke, Mendreczky Károly is elismerte igényeink jogosságát. Végül kompromisszum született, s kvázi peren kívüli megegyezésként mentünk bele a 25 milliós szerződésbe, amit gondolom, hogy „eltorzult” arccal írhattak alá a tévé illetékesei. Megjegyzem: még a mai napig sem utaltak át egy fillért sem.
- Az MTV szűkös anyagi helyzete lehet a háttérben?
- Nem hivatkoztak ők semmire. Nyilván tudták, hogy anyagilag bajban van a produkció, ami hát sajnos még mindig így van. Kifizetetlen munkatársaink vannak, beleértve engem is. Így tudták, hogy a pénzre szükségünk van, tehát mi meg akarunk egyezni. ők meg el akarták kerülni a pert, tehát tudták, hogy fizetni kell. Így születhetett meg ez a kényszerkompromisszum.
Nota bene: a szerződésben szerepel, hogy mi kötelesek vagyunk előzeteseket adni a Magyar Televíziónak, hogy azokat sugározhassa, de az nincs benne, hogy az MTV-nek kötelessége is sugározni őket.
- És ez miért nem került bele?
- Nem tudom. Lehet, hogy a gyártónk a hibája, aki a szerződést megkötötte, de mi soha nem gondoltunk volna arra, hogy ebből probléma lehet, miután az MTV már korábban játszotta az előzeteseket. Én ezelőtt sokat dolgoztam a Magyar Televíziónak, és soha semmiféle súrlódás nem volt köztünk.
- Tehát te úgy érzed, hogy az egész szankció a személyed ellen szól…
- Igen, kifejezetten a személyemnek és a helyzetnek szól.
- … a háttérben pedig a politika játszotta a főszerepet.
- Én azt gondolom, hogy igen.
- Olyan variációk is fölmerültek, hogy a producer Budai Györgynek vannak ott rosszakarói.
- Ez nem zárható ki. ő egy ellenzéki párthoz közelálló személyiségként van elkönyvelve. Az biztos, hogy amikor a tévé a 60 milliós ígérvényét megtagadta, s nem is álltak velünk szóba, akkor egyetlen aláírás hiányzott az akkori szerződésről, az akkor még programigazgató Mendreczkyé. Ez egyébként azt gondolom, hogy már egy válasz volt a szakma és politika közti csatározások kapcsán megjelent írásaimra, nyilatkozataimra. ők úgy gondolták, hogy ezzel a lépéssel ezt a filmet meghiúsítják, hisz ma egy magyar film 60 milliós hiánnyal nem tud elkezdeni forgatni.
Az egy más kérdés - és ez szintén szúrhatja a szemüket -, hogy utána a Budai beszállásával ez a film végül elkészült. Ez abszolút Gyurinak köszönhető, és annak, hogy miután ő lett a producer a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a tv2 is megsokszorozta a támogatását. Nélkülük ma nem lenne nemzeti filmgyártás.
- A lapokban ilyen maffiaízű értesülések is megjelentek, miszerint az egyik koproducert megfenyegették arra az esetre, ha nyilatkozna.
- Olvasható volt a Népszabadságban, hogy a FinInvest tulajdonosa elhatárolódott ettől az egész vitától.
- Zakár Péter?
- Zakár Péter. Azt ő tudná megmondani, hogy miért.
- Végül levette a nevét a produkcióról?
- Ez már korábbi ügy. Éppen a tévés szerződés aláírása után készítettünk egy szerződést, amely szerint ő csak a film gyártója volt, s minthogy a film gyártása befejeződött, az ő tevékenysége véget ért a produkcióban, és kiszállt, a szerzői jogairól lemondott.
- Hallomásom szerint a te irányodba is érkezett fenyegetés. Ez igaz?
- Hát érkezett, igen.
- S erről nem szeretnél beszélni?
- Nem, hogy nem szeretnék – nem tudom bizonyítani. Azt, hogy a telefonban egy hang mond valamit - ami egyébként nagyon durva volt -, azt én nem tudom bizonyítani, azt meg végképp nem tudom, honnan érkezett.
- S mit mondott ez a hang?
- Mindegy. Az eredetét úgysem tudom meghatározni. Ugyanúgy benne van a pakliban, hogy csak egy barátom hülyéskedett.
- Szoktak veled így hülyéskedni a barátaid?
- A barátok ilyenek.
- Mi lesz ezek után a Kísértésekkel?
- Ha átutalják a 25 milliót, akkor ki lesz fizetve a stáb, és ki tudjuk hozni a produkciót nullszaldóra. Nagy kérdés, hogy ez a mostani „betartás” hátráltatja-e a pénz utalását. Nem lenne elegáns az ügyben teljesen ártatlan emberek több éves, rendkívül magas színvonalú munkájának megérdemelt honoráriumával játszani. Persze hol van ebben a történetben elegancia?
(Az interjú négy napja készült. A kérdéses 25 millió forintot azóta sem utalta át a Magyar Televízió. Eközben azonban az MTV kiadott egy hivatalos állásfoglalást is az ügyben, melyben már tényként közlik: a Magyar Televízió 25 millió forinttal támogatta a Kísértések produkciót. Kamondi szerint a múlt idő jelzi: a pénz el fog jutni a filmhez.
Az ügyet a Magyar Narancs is körüljárja. A szóban forgó sajtóközlemény a legfrissebb, szerdán megjelenő számban lesz olvasható.)