A Kulka

filmhu: Hogy érzed magad?

Kulka János: Mint száműzött ki vándorol. Igent mondtam egy televíziós felkérésre, és képtelen vagyok utolérni magam. Teljesen kifordult az életem a rendes kerékvágásából, nem gondoltam, hogy ekkora felhajtással jár ez a dolog. Amúgy is sűrű hónap volt a március-április, de nagyon jól vagyok, köszönöm kérdésed.

filmhu: A Kossuth-díjad miatt kérdezem. Milyen érzéseket váltott ki belőled akkor és most?

K.J.: Nem lenne szabad ilyen díjat adni nekem, mert csak hatalmas terheket rak rám. Amúgy sem vagyok egy önbizalomtól túltengő valaki, s most nem tudom mit kellene csináljak. Hogyan játsszak még jobban? Hogyan bizonyítsam be estéről estére, hogy jobb és jobb vagyok? Nem tudom milyen egy Kossuth-díjas színész. Vagyis tudom. Olyan, mint a Törőcsik, a Garas, a Bodrogi és még sokan mások. De azt, hogy én magam is Kossuth-díjas vagyok, nem tudom komolyan venni. Pedig emlékszem, iszonyú öröm volt, amikor a kollegák előtte elkezdték mondogatni, hogy a Csákányi Eszterrel az elsők között vagyunk. Talán a legnagyobb öröm épp ez volt, hogy Eszterrel együtt kaptam meg ezt a kitüntetést. Amúgy nagyon zűrös időszak volt, aznap a Nemzetiben este a Sárga liliom ment, másnap reggel pedig próbák kezdődtek. Időm sem volt arra, hogy leüljek egy napot és nyugtázzam magamban, hogy kitüntetést kaptam. De ez mindennel így van az életben, kezdve a karácsonyokkal vagy épp azzal, hogy kibe szeretsz bele - semmi nem úgy történik, ahogy az ember elképzeli. Mindettől függetlenül jó rágondolni. Jó érzés, amikor a taxis azt mondja: gratulálok művész úr. Az ilyen dolgokból mértem le, hogy ez nagy dolog lehet.

filmhu: A díj felelősséggel is jár, ahogy utaltál már rá magad is. Mi alapján válogatsz a lehetőségek közül?

Lehet-e, szabad-e ilyet? Kulka János az RTL Klub Szombat esti láz című műsorában

K.J.: Attól nagyon szorongtam, hogy a Kossuth-díj után elvállaltam egy táncos műsort az egyik kereskedelmi tévécsatornán. Hogy vajon lehet-e, szabad-e ilyet? Fogalmam sincs. Gőgösködni nincs értelme. Világ életemben szerettem sokfélét kipróbálni: olyat, amit nem várnak tőlem, olyat, ami szokatlan. Kifejezetten szórakoztat a sokféleség. Abban mindig is szerencsés voltam, hogy soha nem kellett elvállalnom pénzért olyat, amit ne akartam volna. Soha nem álltam úgy a kamera előtt vagy épp a színpadon, hogy jobb lenne elmenekülni onnan. Ezen a pályán talán ez a legnagyobb szerencse. Általában olyan dolgokat csinálok, amit szeretek, a színházban eljátszom, amit rám osztanak. A rendező személye, egy kollega vagy épp maga a szerep persze befolyásolhat.

filmhu: Színház vagy film? Melyik inkább a te közeged?

K.J.: A színház. Valójában nem szeretek forgatni, mert számomra nincs tétje, ha a jelenet nem sikerül - fel lehet venni többször. Valamiért nem sajátítottam el húsz év alatt sem, hogy mit kell csinálni a kamera előtt. Létezni azt talán megtanultam, de sohasem szeretem. A forgatást mesterségesnek tartom, ott nincs színpad, nem ülnek sehol nézők, csak civil közeg vesz körbe. A színpadon van erotika, izgalom és egyszeri, megismételhetetlen együtt létezés a nézőkkel. A filmen nem születik meg az a bizonyos pillanat, ahogy a színházban. Legalábbis nagyon ritka. Az utolsó bluest viszont nagyon élveztem, mert az kicsit olyan volt számomra, mintha színház lenne, élveztem, hogy egyedül vagyok a kamerával.

filmhu: Az országos ismertséget a Szomszédok nagy megmondó, szimpatikus mentőorvos szerepe hozta meg számodra. Szeretted ezt a figurát?

K.J.: Eleinte ezzel is az volt a problémám, hogy szabad-e ilyet csinálnom, annak ellenére, hogy mindig megvolt bennem az a kényszer, hogy olyat csináljak, amit nem szabadna. Mikor belekezdtünk iszonyú hősies vállalkozás volt: a magyar televíziózás történetében ez volt az első ilyen jellegű műsor. Aztán ahogy teltek az évek, elkezdtem szorongani, ráadásul doktor uraztak és kicsit megszűntem Kulka János lenni, pedig akkoriban, Kaposvárott jobbnál-jobb szerepeket játszottam. Ádám karaktere miatt azonban nagyon szerettem ezt az időszakot. Része lett az életemnek, nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki. Azt hogy lettem valaki. Nélküle most nem üldögélnél itt velem. Én voltam az Ádám médiuma - rajtam keresztül tudta elmondani, amit igazán szeretett volna. Nem hiszem, hogy jobb színész lettem volna ettől, de annyi szeretet kaptam – amiatt hogy ott voltam a tévében, ráadásul fehér köpenyben és közben jókat mondtam – amit soha nem fogok tudni meghálálni, megszolgálni. Sem Ádámnak, sem annak a sok millió nézőnek.

filmhu: Kicsit rajtad is ragadt ez az intellektuel figura, annak ellenére, hogy néha a műveltség mellé társul valami gonoszság is, ahogy például Gárdos Péter filmjében, az általad említett Az utolsó bluesban is.

A díj felelősséggel jár Kulka János a Kossuth-díj átvételekor

K.J.: Nyilván ez a lényemből is fakad, annak ellenére, hogy sokkal jobban szeretek tombolni. Jobban szórakoztat III. Richárdot játszani vagy a Kripliben egy szörnyeteg, vén bolond alkoholistát alakítani. Kicsit el tudom unni magam az okos vagyok, halk vagyok, mindent tudok szerepben. Átlépni magán az ember persze nem tud, már a külső adottságok, habitus miatt sem. Meghatározott az ember, a személyisége. Főleg filmen, hisz a rendező épp azért választ ki egy szerepre, mert a te egyéniséged kell neki. Színpadon könnyebb tőled nagyon idegen figurát eljátszani. A hétköznapokban is ilyen vagyok, kiegyensúlyozott, nyugodt, nem szeretem túlzottan az érzelmi viharokat. Amúgy érdekes mód, ez soha nem foglalkoztatott. Nem éreztem magam beskatulyázva, egyedül az zavart, hogy doktor úrnak hívtak sokáig. De most már ez is megváltozott, és nem azt mondják, hogy ott a Magenheim doktor, hanem azt, hogy ott a Kulka.