„1955-ben láttam a Liliomfi című filmet, s ennek hatására elhatároztam, hogy filmrendező leszek. Nagyon szerettem volna bekerülni a Hunnia filmgyárba, de csak egyetlen státuszt tudtak ajánlani: ha kertészeti segédmunkás leszek. Vállaltam. Ezután nemsokára naplóvezetővé avanzsáltam (például Herskó János Vasvirágjában is segédkezett—a szerk.), majd a filmlaboratóriumban dolgoztam. 1958-ban felvettek a Főiskolára, s a véletlen játéka: éppen Makk Károly, a Liliomfi rendezője lett a tanárom.” — nyilatkozta 28 évesen a Lobogó című lapnak Vámos Judit, 1965-ben. Az interjú apropója az volt, hogy az ifjú rendező két díjat is nyert a Miskolci Filmfesztiválon, két filmért.
De mi történt a főiskola és a fesztivál között? Vámos Judit 1963-ban diplomázott Keleti Márton és Makk Károly tanítványaként. Már abban az évben kapva kapott civil munkalehetőségeken is. Egy nap például Budapest VIII. Kerületi Tanácsa Végrehajtó Bizottságának titkára jelentkezett a Főiskolán. Az elvtárs egy általuk támogatott film megvágásához keresett egy diákot. A Pergő Képek című lap beszámolója szerint a nyersanyagot egy „maszek mókus” készítette. Az ifjabb generáció talán nem érti a sokatmondó szóösszetételt: egy olyan emberről van szó, aki a szocialista-kommunista rendszer kellős közepén magánvállalkozó lehetett. Ez a „maszek mókusság” magyarázza meg azt a tényt, hogy hogyan tellett a férfinek saját kamerára, 1963-ban. Az önjelölt operatőr feltűnéséről így ír az említett újság: „Szigeti Árpád kerékpár javító kisiparos vagyok - mutatkozott be a 35 év körüli férfi. - Évekkel ezelőtt motorversenyző élsportoló voltam, most az amatőrfilmezés a szenvedélyem.” Az ominózus férfi önszorgalomból forgatott egy filmet Budapest 8. kerületének fejlődéséről, választási propagandaanyagnak. Ennek a nyersanyagnak a megvágásához kerestek vágót. Vámos Judit jelentkezett, pedig műtét után volt. Dolgozni akart, minden áron. Ezért meséltük el ezt a történetet.
Vámos Judit egy Veszprémről szóló televíziós kisfilm forgatása közben / Forrás: Napló, 1964. július (Veszprém, 20. évfolyam, 152-178. szám), 1964-07-25 / 173. szám, Arcanum
Így érthető igazán, hogy Judit miért kérte magát friss diplomásként azonnal a televízióhoz, amit akkor „a lehetőségek házának” hívtak. Későbbi fesztiváldíjai után, 1965-ben így válaszolt a Filmvilág újságírójának kérdéseire: „Dolgozni, rendezni akartam, minél többet. S tudtam, hogy a tvben szinte korlátlan munkalehetőségek fogadnak. Különösen sok alkalom nyílik itt a riportfilm-készítésre, s én szeretem ezt a műfajt, hosszú ideig ezt szeretném csinálni. A műfajban szerzett tapasztalataimról, gondolataimról beszéljek? Nem merészség ez? Még hátamon a tojáshéj, s ha sokat töprengek is a gyakorlati és esztétikai kérdéseken, csakis saját magam számára érvényes eredményekre juthattam.”
Pályája első évében, 1964-ben az Árvíz után című filmje nagy sikert aratott, az Esti Hírlap kritikusa ezt írja a látottakról: „A hét nagy élménye Vámos Judit riportfilmje, az Árvíz után volt. Címe nem egészen pontos, a tavalyi tiszai árvíz csak a közvetlen ok, hogy a filmen szereplő két házaspár — az egyik a cigánysorról, a másik a tanyáról — a faluba került. A lényege négy ember vallomása múltjáról, jelenéről, a közösségbe való beilleszkedéséről. És e vallomások szívszorítóak, megrendítőek voltak.” Ezért a filmért tehát, Vámos Judit a kritikusok díját kapta a Miskolci Filmfesztiválon. A másik elismerését pedig kategóriagyőztesként nyerte, a film címe Fiatalkorúak. „Fiatalkorú bűnözőkről szóló filmem ötletét egy fegyházparancsnokkal folytatott beszélgetés adta. Rendkívül nagy segítséget kaptam a BM-től a film elkészítéséhez. S, hogy valamit sikerült kimondanom ebben a filmben, arra úgy hiszem elég bizonyíték az a 600 levél, amelyet a vetítés után kaptam. Nagyobbrészt szülők írtak, de írt újoncképző főhadnagy, laktanyaparancsnok, írtak fiatalok és öregek.”
Még ebben az évben 1964-ben forgatott budapesti prostituáltakról a Razzia volt című riportfilmjében. Pályája első éve után megfogalmazta krédóját: „Hobbym és életcélom: a dokumentumfilm rendezés. Mert a cinéma vérité — lényegében riport. A rendező itt minimálisan irányíthatja az operatőrt, korlátozottan szabhatja meg az egyes beállításokat. Munkájának lényege: megtalálni a témát és a témát kifejező riportalanyokat. Közel kell jutni hozzájuk. Ennek pedig fő eszköze a kérdés. Meg az, hogyan hallgatom a válaszokat. Amikor valaki felel, csak arra figyelhetek, amit mond. Ha közben a következő kérdésen gondolkozom, soha nem jutnék el a valódi indulatokig. Amikor a Háborús bűnösök-et csináltam, a fasiszta Bene a végén már kiabált velem. És ez volt a jó. Most az Alkohol című filmet fejezem be, ahol egy volt ökölvívóval sikerült úgy beszélgetni, hogy a végén aktív segítőtársunk lett a filmben, egy fájó emlékét hajlandó volt rekonstruálni, „eljátszani” az ügy érdekében.
Vámos Judit díjat vesz át Fábri Zoltántól a II. Miskolci Rövidfilmfesztiválon / Forrás: Lobogó, 1965. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám), 1965-05-26 / 21. szám, Arcanum
— Nem szeretnél játékfilmet csinálni?
— Egyelőre nem. Az, hogy a főiskola után éppen idekerültem az Aktuális osztályra, ez a legnagyobb szerencse, ami az embert indulásnál érheti. Sehol ilyen sokféle tapasztalatot nem szerezhetnék életről, munkáról, az emberek külső és belső világáról.” (1966 Film, Színház, Muzsika)
Annyira izgalmas hullámokat kevert maga körül Vámos Judit, hogy a Filmkultúra című lap, ugyanebben az évben alaposan kikérdezte a rendezőnőt a munkamódszereiről. És a rendezőnő el is árulta műhelytitkait: „Riportjaimat igyekszem gondosan előkészíteni. Tanulmányozom a témát, megismerkedem a helyszínnel. Előfordul, hogy temérdek iratot kell elolvasnom. A Fiatalkorúak forgatásakor például jóformán meg kellett tanulnom a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvét, nehogy ugyanazokat a kérdéseket tegyem fel, és ezzel a riportalanyokat gondolatban visszaültessem a vádlottak padjára. A riportalanyokkal már az előkészület közben ismerkedünk, barátkozunk. Igyekszem megismerni szokásaikat, mozgásukat, beszédstílusukat, kifejezésmódjukat. Ezek az ismeretek nagyon megkönnyítik a kérdezést. A szorosan vett témáról előzetesen nem beszélek velük, arra is vigyázok, hogy a későbbi beszélgetés menetét, a kérdések sorrendjét, logikáját föl ne fedjem, hogy a riportalany sose tudja előre, hová akarok eljutni a beszélgetésben, hogy így mondjam: ne sejtse a poénokat és a végső csattanót. De éppen ezért az előzetes beszélgetésben óvatosan, gondosan körüljárom a szorosan vett témát, pontosan tudnom kell, hogyan gondolkodik róla a riportalany, ebből következtethetek arra, hogyan folyik majd le a beszélgetésünk. A riportot megírom előre, csak a dialógusokat nem. A beszélgetés maga föltétlenül legyen spontán.”
Vámos Judit három évvel a diploma után Háborús Bűnösök című filmjéért Nagydíjat kapott a Miskolci Filmfesztiválon 1966-ban. A filmben egy háborús bűnöst mutat be, a nyilaspárti Bene Jánost, akit Kassa környéki kegyetlenkedéseiért 21 évvel később vontak felelősségre. „Megszólaltattam azokat, akiket Bene János megkínoztatott, akiknek fiait, lányait, meggyilkoltatta.” –nyilatkozta a rendező a Magyar Rendőr című lapnak, 1965-ben.
Vámos Judit a Kék fény egyik epizódjának forgatása közben / Forrás: Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)1969-09-06 / 36. szám, Arcanum
Vámos Judit hű maradt a televízióhoz, későbbi filmjei közül a világhírű svájci íróról Friedrich Dürenmattról szóló portréfilmjére és a 70-es években készült öt részes Indiában forgatott dokumentumfilmsorozatára volt büszke. Még 1974-ben is hosszú interjút készített vele a Film, Színház, Muzsika, amelyben nekiszegezték az eldöntendő kérdést:
„— A filmtechnikát vagy az elektronikát szereted jobban?
— Jótól kérdezed! 1963-ban én a filmtől kerültem a televízióhoz. Engem először „mozis” Jutkának is hívtak a kollegák. Ez annyira dühített, hogy gyorsan megtanultam és megszerettem a tévétechnika összes csínját-bínját. Tehát is-is párti vagyok.”
Rendezőnők a magyar filmtörténetben
Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.
A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?
Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma.
Korábbi részek:
- Kende Márta
- Mészáros Márta
- Katkics Ilona
- Csernyevszkaja Natália
- Vas Judit
- Kolonits Ilona
- Luttor Mara
- Megyeri Gabriella
- Herskó Anna
- Szemes Marianne
- Tüdős Klára
- Simonyi Lia
- Riedl Klára
- Dr. Balázs Mária
- Singer Éva
- Elek Judit
- Zsigmondi Boris
- Zsurzs Éva
Szederkényi Olga Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.
