filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a költségvetés?

Z.V.: Az osztályból mindenki ugyanannyi pénzt kapott a vizsgafilmjére. Nem a filmhez kerestem az összeget, hanem fordítva: mindenképpen olyan anyaghoz kellett nyúlnom és úgy, hogy a főiskola és a pályázat által biztosított anyagi keretből megvalósítható legyen.

A stábból Ripka Eszterrel jó pár éve ismerjük egymást a film révén, több ízben dolgozott kisjátékfilmekben asszisztensként. Rá nagy nyomás nehezedett, mert sminkelt is, és a kellékekkel nagyobb részt ő foglalkozott. Réti Adrienn és Bata Éva színész, Gosztola Ábris operatőr, Óvári Eszter gyártásvezető, Papp Vivi vágó szakos a főiskolán, Akar Peti pedig az osztálytársam forgatókönyvíró-dramaturg szakon, de elég jól ért világítástechnikai dolgokhoz is. Eckermann Peti és Ábris dolgoztak már együtt, Váczi Kristóf és Szűcs Józsi pedig már régóta dolgoznak a szakmájukban. A többiek, Horváth Balázs és Langenthal Péter baráti alapon vállalták, hogy eljönnek és segítenek.

filmhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást?

Z.V.: Erre sok mindent mondhatnék. De a lakást mondom, ahol forgattunk. Egészen szürreális, magasemeleti lakás, lőrésszerű ablakokkal, melyeken kinézve csak az eget lehetett látni, semmi mást. Nagyon megértő, de költözés előtt álló anarchista fiúk laktak benne. A hajnali forgatást megelőző éjszakán még takarítottunk, és amikor a penészt kapartuk ki a lábasokból, halálfélelmünk volt, mert Balázs azt hallotta, hogy bizonyos típusú penészek belélegzése életveszélyes.
Aztán hajnalban azzal kezdtük, hogy Ábris kitört egy ablakot. Egy ajtóval.

Amikor a penészt kapartuk ki a lábasokból, halálfélelmünk volt

filmhu:
Legtöbbször felvett jelenet?

Z.V.: Iszonyatosan sokszor semmit sem vettünk fel, mert feszes tempóban dolgoztunk. De a legtöbb időt azzal a jelenettel vesztettük, amelyben Adri egy szál macskaszőrt tart Vica elé. Mivel a szőrt nem kalkuláltuk bele a kellékekbe, forgatás közben kellett nekiállnunk szőrszálat castingolni. Mindenki felajánlotta egy kedves szőrszálát, aztán közösen eldöntöttük, hogy melyik mutat a legjobban esti megvilágításban, és melyik a leghitelesebb macskaszőr-dublőr. 

filmhu: Legjobb/legrosszabb bonmot a filmedben?
Z.V.: „- Na. Mondd, hogy szeretsz.
- Szeretsz.”

filmhu: Milyen könyvből csinálnál filmet?
Z.V.: Például a Dekameronból. 

filmhu: Mi volt az utolsó jó mozifilm élményed?
Z.V.: A Borat és a Bin-jip.