Eredetileg apácának készült, zárkózottságát azután sem vetkőzte le, hogy szülei felküldték Pestre. Igazi sztár volt, aki mégis egész életében a beskatulyázás és a hamis ragyogás ellen küzdött. A Jameson CineFest - Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineClassics nevű blokkjában könyvbemutatóval, filmvetítésekkel és installációval emlékeztek meg a száz éve született Tolnay Kláriról.
Tolnay és Jávor az Egy csók és más semmi című film egyik jelenetében
Megtudhattuk például, hogy Tolnay nem volt könnyen besorolható sem az akkori, sem a mostani sztárrendszerbe, leginkább a beskatulyázás és a hamis ragyogás ellen küzdött, akár szerepek visszautasításával, akár huszonévesen a rendszert kritizáló tanulmányával. Góg idézi Várkonyi Zoltánt, aki szerint „nem minden sztár sztár. Van közöttük színész is, aki nem tehet arról, hogy sztárolják.”
Apácának készült sokáig, de zárkózottságát azután sem vetkőzte le, hogy szülei felküldték Pestre, hogy bálokba és színházba járjon, sőt, sikerének csúcsán is szívesen maradt otthon olvasni, fordítani, keresztrejtvényezni, hívő érdeklődése pedig a keleti ezotéria és a hinduizmus irányába is kinyílt. Amikor 80 évesen egy grafológia elemzéshez három szót kértek tőle, ezeket írta le: „piros, Isten, holdvilág.” Nem tartott magáról óriási képeket otthon, és filmjeit sem szerette visszanézni, körülbelül száz moziszerepéből négyet szeretett később is (Déryné, Apa, Pacsirta, Tóparti látomás). Müller Péter szavaival élve: a mosolya mögé bújt el. Első férjével, az őt többször is rendező Ráthonyi Ákossal rendszeresen vitázott (egyszer még egy rádióműsorban is), a színházat fontosabbnak tartva a filmnél. Az első magyar szinkronszínészek egyike is Tolnay volt, színpadon pedig több száz alakítást nyújtott, sokat még ma is emlegetnek, akik láthatták. Halála előtt, 84 évesen még öt főszerepet játszott heti rendszerességgel.

Fotó: Balázs Gábor
A Tolnay Emlékévet is szervező Góg Laura a filmvetítés előtt fölhívta még a figyelmet az Urániában, minden hónap utolsó csütörtökén tartott Tolnay-filmklubra, illetve a CineFest első hétvégéjén, Miskolcban látható installációkra, amit a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola médiadesign szakos hallgatói készítettek. A Balázs Gábor, Czakó Adorján, Kasza Orsolya, Kovács Mihály és Táczi Csaba alkotta csapat már 2013-ban is készített egy interaktív vetítést a fesztivál felkérésére, akkor Trauner Sándor előtt tisztelegve. Idén a Tolnay 100 igényes szemelvényei és a színésznő kedvenc olvasmányai mellett egy szófelhőt láthattak az érdeklődők, ami a vele szemben állók mozgására reagálva nagyított ki egy-egy idézetet Tolnaytól vagy róla, illetve mellszobra is megelevenedett, Robert Burns John Anderson, szívem, John című versét szavalva.
Még több magazin
magazin
Míg a streamingszolgáltatók és a plázamozik a steril 4K-s felbontással és a hangtalan digitális vetítőkkel házalnak, Budapesten egyre többen…
tovább
magazin
A Szarvasbébivel világhírűvé vált Richard Gadd ismét kíméletlenül nyomasztó és erőszakos sorozatot készített arról, miként torzítja szörnnyé az…
tovább
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Újabb szakmai szervezetek csatlakoztak a Filmreformhoz
Megalakul a Magyar Forgatókönyvírók és Filmdramaturgok Társasága
a teljes dosszié
Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a Magyar Film Napja. A 125 éves magyar film előtt tisztelgő, a Nemzeti Filmintézet által kezdeményezett és támogatott programsorozatban április 27 - május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Egy hétig tartanak a Magyar Film Napja programjai
Keddenként kedvezményesen lehet magyar filmeket nézni a Cinema City-ben
125 ingyenes filmmel ünnepel a Filmio
a teljes dosszié
Április 2-től látható a hazai mozikban a kultikus Taxidermiát és Hukklét rendező Pálfi György legújabb filmje, amelyben egy tyúk szemén keresztül láthatjuk a világot.
Pálfi György tyúkja meggyőz róla, hogy a tojásokért érdemes küzdeni
A filmben szereplő minden állat köszöni, jól van! — Így dolgoztak Pálfi György tyúkjai
Pálfi György tyúkja hosszú keresés után Görögországban lelt otthonra
a teljes dosszié
Február 19-én mutatták be a mozikban Holtai Gábor első egész estés filmjét. A pszichológiai thriller történetében egy őrült család foglyul ejt egy magányos nőt, akiről azt állítják, ő a rég elveszett lányuk.
Rendszert váltani akkor is nehéz, ha a populista fővezér már benne van a korban
Lovas Rozi felülmúlt minden várakozást – Első helyen nyitott a magyar pszichothriller
Egy furcsa család borzolja a kedélyeket az Itt érzem magam otthon új előzetesében
a teljes dosszié