Hétfőn 11:05-től a Film+ sugározza a Csak szex és más semmit, amit Goda Krisztina (Kaméleon, Veszettek) rendezett, de producere és egyik írója a Pappa Pia-csapat oszlopos tagjai, előbbi Kálomista Gábor, utóbbi Divinyi Réka. A romkomnak azóta már kvázi egy spinoff sorozata is készült, a Csak színház és más semmi, ugyancsak a Divinyi-Goda-Kálomista-Schell Judit-Csányi Sándor ötöstől. Az eddig két évadot megért sorozat épp fut is a Dunán, kedden 20:25-től látható az új szezon 5. része.


A Csak szex és más semmi és a Csak színház is más semmi abból a szempontból is hasonlítanak a Pappa Piára, hogy mind a csillogó művészvilág színfalai mögé engednek bepillantást: a Pappa Piában Szabó Kimmel Tamás és Nagy Feró egyaránt zenészeket alakítanak, előbbi egy bandát is összeránt a film végére, a Csak szex és más semmi és sorozat-utódja pedig színházi kulisszák mögött játszódnak, tehát műfajilag mind backstage-filmek.


Kedden 02:30-tól ugyanilyen backstage musicallel folytatódik a hét, ezúttal rock zsánerben: a TV2 tűzi műsorra a 2009-es Szuperbojz-t Kabay Barna rendezésében, totális sztárfelvonulással a főszerepben: többek között olyanok játszanak a filmben, mint Bajor Imre, Mucsi Zoltán, Kerekes Vica, Scherer Péter, Szabó Győző, Haumann Péter, Rudolf Péter, Stefanovics Angéla, Kálloy Molnár Péter, Gesztesi Károly, sőt Kolovratnik Krisztián, akit majd a Budapest Noir főszereplőjeként láthatunk újra. A film 1,3-as értékelésen áll az imdb.com-on a lehetséges 10-ből, szóval nem mind arany, ami fénylik, a kérdés csak az, a Pappa Piát is ilyen trash klasszikusként fogjuk-e emlegetni tíz év múlva (az e sorok írásakor 2,5-ön áll).


Péntek reggel 9-től a Film+ adja Csupó Gábortól az Immigrants - Jóska menni Amerika című egész estés felnőtt animációt, aminek producere szintén Kálomista Gábor. A 2008-as film alighanem személyes alkotás A Simpson-család animátorától, mivel Csupó is magyar emigránsként tért vissza megrendezni a Pappa Piát, aminek Szabó Kimmel által életre keltett főhőse is külhonból tér haza. A filmben két emigráns, a magyar Jóska és az orosz Vlad próbálják bevenni Amerikát, legalábbis megvalósítani az Amerikai Álmot.


Ismét egy Kabay-rendezéssel folytatódik a hét, amiben ráadásul a Pappa Pia sátáni főgonosza, Stohl András is játszik, ez a 2000-es Meseautó remake. A filmben Stohl még protagonista szerepben tűnik fel: nőtlen yuppie-t játszik, aki eléri, hogy Ónodi Eszter sofőrnek nézze és még így is beleszeressen, nem a pénze, a karrierje és a hatalma, hanem a személyisége miatt. Bajor Imre és Kern András természetesen ebben a filmben is eljátszik egy-egy mellékszerepet.


Szombaton késő este 11-től a Film+-on újabb vállalt közönségfilm érkezik, csak ezúttal nem a romantikus, hanem inkább gengszter fajtából, mégpedig az Argo Árpa Attilától. Játszik benne egy Pappa Pia-színész is, Nagy Feró, de persze inkább Kovács Lajos, Kapa és Pepe, na meg A Viszkisben hamarosan látható Oszter Sándor viszik a prímet. Tejesember és Balogh Tibi kalandjai mellett szintén játszik Mucsi Zoltál és Scherer Péter a vasárnap sugárzott Coming outban, ami ugyancsak Kálomista-produkció, és persze vállaltan széles közönségnek készült romkom Csányi Sándorral, Karalyos Gáborral és Tompos Kátyával. A film mintha a Jóbarátok azon részének egész estés verziója lenne, amiben Phoebey álférje (Steve Zahn) rájön, hogy mégsem meleg, csak nagy volt rajta a társadalmi nyomás, merthogy jégtáncos.

 

2017.08.28., hétfő

Csak szex és más semmi

11:05, Film

2017.08.29., kedd

Szuperbojz

02:30, TV2

Csak színház és más semmi 2. évad 5. rész 

20:25, Duna

2017.09.01., péntek

Immigrants - Jóska menni Amerika

09:00, Film+

Meseautó

20:25, Duna

2017.09.02., szombat

Argo

23:00, Film+

2017.09.03., vasárnap

Coming out

21:30, RTL Klub

Fotó: Pappa Pia