Nálunk is kezdenek bimbadzani ilyesmik, még ha egyelőre inkább a szükség hozza őket létre. Nemrégiben a Fiction Science lépett színre: a forgatókönyvíró-formáció csapatmódra igyekszik előrejutni, kommandóként bérbe adja magát ( - és ezt nem pejoratíve értem, sőt: a meló az meló.) Ez a cikk meg a New Faces-ről szól, arról az önreklámozni szándékozó rendező-őrsről, amely tömbformában az Odeon moziban mutatkozott be.
Bár hogy "bemutatkozott", az némileg túlzás: egyenként, fejenként ismerjük őket jól. Csakhogy egységben az erő, úgy látszik. Sőt, ez már bizonyos is, mivel kíváncsiakból, nézőkből, trécselőkből dögivel volt az Odeonban. A figyelemfelkeltés volt a New Faces célja, és felkeltették.
Fejenként ismerjük őket jól: Szabó Simon
Nyolc tagú a csapat, egyenként negyedórás részletekkel sziporkáztak, az este folyamán két turnusban mentek le az ismétlődő showreelek. Volt ugyanakkor egy óriási hiánya a heppeningnek: hogy az alkotók hallgattak, hacsak az ember nem a büfében állt le velük kávézgatni. Egy ilyen estét a közönség előtt megnyíló élőszóval kell életre kelteni, és ez totálisan hiányzott. Filmrészlet filmrészlet után, publikummal való széleskörű interakció nélkül, az hideg, nagyon hideg.
Profi mód készítettek az eseményhez egy kísérő DVD-t is, amely jobbára a csütörtök este levetítésre került anyagot tartalmazza. Mégpedig.
Az alkotók hallgattak, csak interjúkat adtak: Borsos Miklós
Szabó Simon a Papírrepülők tízperces montázsával illetve a film magyar viszonylatban kimondottan hatásos előzetesével van fenn a lemezen. Kedvelem ezt a trailert, mert értőn fogja meg a film lényegét, azt, ahogyan a szereplők sorsfüggésben vannak az élőhelytől, Budapesttől, ettől a rettenetes és gyönyörű várostól (nemrégiben egy itt tanuló szabadkai lány kérdezte kvázi-kétségbeesve, "hogyan tudná megkedvelni Pestet?" Kisanyám, ez a város egy szörny, engedned kell, hogy ő kedveljen meg először téged, hagynod kell, hogy beléd hatoljon.) Kovács M. András eklektikus bemutatkozó negyedórájának - amelyben a rövidfilmjeinek, dokumentumfilmjeinek és egy sorozatpilotnak a részletei vannak összevágva - fénypontja az Im memoriam Nemesi Zoltán című áldoku pár perce - még ebben a rövid fragmensben is átjön, mennyire vicces a teljes film, többek között köszönhetően az elhalálozott címszereplőt alakító Linka Péter játékának.
Interakció nélkül
Simonyi Balázsnál jobban valószinűleg senki nem tud jelenleg vígjátékot rendezni kis hazánkban, ezt már több rövidfilmjével bizonyította. A Tour újabb hibátlan kis tökéletesség, ezért nem kellene a sastamásokat meg ilyeneket erőltetni (a mozipénztárak kimutatásai szerint már amúgy sem rentábilis): Simonyinak kell nagyfilmre pénzt adni, oszt doszt. Szajki Péter a tavalyi, nagyszerű Intim fejlövés egyik jelenetével van jelen, azzal, amelyikben Szabó Győző megtudja, hogy valami nem stimmel a menyasszonyával. Aki egyszer látta, nem felejti el. Tóth Barnabás ötletes reklámparódiáit (a tarrbélás az eszméletlen) az HBO Született Lúzer című, meglehetősen szerencsétlen alapkoncepcióra épülő sorozatához forgatott epizódja követi. Ettől függetlenül a széria egyik legjobb része. És persze a Rózsaszín sajt is terítékre kerül, elhessegetetlenül.
Az Afterjka showreel-je
Borsos Miklós két reklámját egy reklámesztétikával megvert (a díszletnek köszönhetően két lépésre a Barátok közt-től) rövidfilmje követi, a Vége. Mintha egy korábbi Szemlén már láttam volna. Rövid, frappáns, aranyos. Lóth Balázs Epilógus-a az összes között a technikailag legprofibban kivitelezett, ugyanakkor képileg túl steril és emocionális hatást sem tud kifejteni, mivel kizárólag műfaji mechanizmusok egymásutánjából áll. Ami persze azt is jelenti, hogy ha Lóth kap egyszer a kezébe egy épkézláb, remélhetőleg nem klisékkel telerakott forgatókönyvet, az eredmény várhatóan jó lesz. Schwechtje Mihály Ünnep című rövidfilmje kedves, mondandójában talán kissé túlságosan is áccerű történet, érdekes alaphelyzettel és irreális lezárással.
