- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
Tulajdonképpen egy megtervezett sorozat második tagja a film, amely sorozatnak az a célja, hogy olyan idős művészeket örökítsünk meg az utókor számára, akik közel egy évszázad emlékeivel állnak kamera elé. Nagyon érdekelt, hogy egy festő (Lsd.: sorozat első tagja: Kádár portré), vagy egy szobrász azonkívül, hogy erősen kötődik a saját művészeti területéhez, mennyiben élt azokban a években, amikor különböző hatások lökdösték az alkotókat, különböző irányba. És az is érdekelt, hogy a több évtizedes alkotói ciklusban mennyire kellett megalkudniuk a helyzettel és hagyott-e bennük olyan nyomokat, amelyekre ma is keserű szájízzel gondolnak.
- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
Nehezen, ugyanis csak a sokadig pályázat járt sikerrel részünkről, ezért aztán évekig abban bízva dolgoztunk a művésszel, hogy előbb-utóbb sikerül a film előállításának költségeit előteremteni.
- Mi tette emlékezetessé a forgatást?
Nagyon tanulságosnak tartottam, hogy egy közel száz éves alkotó, mennyire tekint előre és a múltat, hogy tudja értékelni. Érdekességként kell megemlítenem, hogy a tihanyi kiállítására utazva, végig mesélt múltjáról anélkül, hogy az önsajnálat legkisebb jelét is adta volna, pedig az ő életében is voltak nehéz pillanatok.
- A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?
A pályázat és az eredményhirdetés között megváltozott az ÁFA-törvény, e miatt a nettó elszámolás helyett bruttó elszámolás lépett életbe, ennek következtében módosítanunk kellett a költségvetést.
