Mert bizony kifejezetten stresszes ugyanakkor felvillanyozó élmény a 2017-es Jólét, és most a Netflixen megjelent Csiszolatlan gyémánt is. A Jólét-ben a hidrogénezett szőke hajával hibátlanul suttyósított Robert Pattinson olyan arcát mutatta meg, amit még soha azelőtt: a másfél órás adrenalinlöketben azért fut versenyt az idővel, hogy egy balul sikerült bankrablás után kihozza fogyatékos testvérét (Benny Safdie színésznek is kiváló) a börtönből. Az egy éjszakán át tartó hajszában bravúrosan csavargatják a Pattinson irracionális, impulzív döntéseiből és a sors furcsa fintoraiból szövődő szálakat. Az energikus szintizene folyton ott zsizseg a háttérben, vibrálnak a neonok, egyre fokozódik a para, mindenki sokat beszél és egymás szavába vág, és ezeknek a bizarr elemeknek a különös összhatásával a Safdie testvérek megújítják a szerzői akciófilm műfaját.
Adam Sandler és Julia Fox / Forrás: A24
A Jólét hangos sikere után nem is volt kérdés, hogy a következő tervükre már sokkal többen odafigyelnek, és így tett Adam Sandler is, akit tíz évig próbáltak felhajtani a Csiszolatlan gyémánt főszerepére, és végül beadta a derekát. Az ő neve egyet jelentett Hollywoodban a fingós-seggreülős poénokkal teli idióta filmekkel, pedig párszor már bebizonyította, hogy milyen sokoldalú tud ő lenni, ha jó rendező irányítja - Paul Thomas Andersontól a Kótyagos szerelem-ben, a Ki nevet a végén?-ben, Judd Apatow rendezésében és két éve Noah Baumbach The Meyerowitz Stories című filmjében is valódi színészi alakítást nyújt, és most Benny és Josh Safdie-nak köszönhetően újra visszakerült a komolyan vehető színészek közé.
Howard, a manhattani zsidó gyémántkereskedők mintapéldánya. Csak a seftelésen jár az esze, súlyos összegekkel hazardírozik, egyik zaciból vonul a másikba, vevőket édesget vagy a hitelezői elől menekül. Sokaknak tartozik, mert bármi, ami a kezébe kerül, azt jó áron továbbpasszolja, letétbe rakja vagy befekteti egy újabb fogadásba. A munka mellett a magánéletében sincsen béke és harmónia, ha nem a válófélben lévő feleségével (Idina Menzel), akkor fiatal, szexi barátnőjével (Julia Fox) veszekszik. A téboly, ami az élete, akkor vált még magasabb fordulatszámra, amikor birtokába kerül egy etióp kő, egy hatalmas, színpompás csiszolatlan opál (nem gyémánt), ami Howard mellett Kevin Garnett, alias KG világklasszis kosárlabdázót (aki a való életben is az NBA játékosa) is megbabonázza. Innentől végképp elszabadulnak az indulatok, 2 és negyed órán keresztül alig van megállás, ritkák és vészjóslóak a csendek, például amikor egy családi pészah vacsora közepén ülünk, és várjuk, hogy Howard mikor csinál megint valami oltári nagy baromságot.
Kevin Garnett, Lakeith Stanfield és Adam Sandler / Forrás: A24
Ami már a Jólétben is kiemelkedő volt, az a Csiszolatlan gyémántban is nagyszerűen működik, itt is azonnal elérik, hogy egy igazából ellenszenves férfi életben maradásáért és sikeréért szorítsunk, aki sorra hozza a rosszabbnál rosszabb döntéseket. Szenvedélybeteg, telhetetlen és még hazudós is. Mégis van benne valami megfoghatatlan szemtelenség, ami tiszteletreméltó, és amire találóan a zsidóknak van a legjobb kifejezése – ezt a pimaszságot ‘hücpe’-nek nevezik. Howardban is megvan ez a tulajdonság, aki nem csak egy feszültséggel teli, sodró lendületű thriller, hanem egy izgalmas korrajz főhőse is, ami a modern New York-i zsidóság világába is elkalauzol bennünket.
Rosszéletű, hazardírozó alakokról sok film készült már, de az biztos, hogy két üzlet megkötése között nem sok rendező ülteti be a főhősét egy meghitt pészah vacsorára, ahol a fő hitelező ott ül az asztal túloldalán, és nem sok seftes szokott mindennapos végbél-panaszokkal foglalkozni a filmvásznon. Minden gesztuson érezni, hogy Safdiék több mint tíz évet raktak a forgatókönyvbe, nyilvánvaló, hogy csak az tudja ilyen közelről, belülről láttatni a zsidó mentalitást és humorizálni rajta, aki születése óta ebben él (lásd még Woody Allen bármelyik korai munkáját).
A film egyik nagy erénye, hogy a sodró hangulatba és fokozatosan kialakuló stresszbe organikusan, alig észrevehetően épülnek bele a poénok. Adam Sandler elementáris erővel viszi előre a történetet, sikerül tökéletesen kitörölnie a fejünkből az múltbeli béna szerepeit, és Manhattan utcáin rohangálva, csiszolatlan kövével a kezében a szemünk láttára születik újjá. És ha még ő se lenne elég, a stáblista alatt felcsendülő zenétől egy pillanat alatt elszáll minden gondunk, és csak a bizsergető sokk és katarzis marad.
Safdiék köszönőbeszédével nyitottam, Adam Sandleré pedig pont jó lesz zárásnak, ő ugyanis a legjobb színésznek járó díjat nyerte el az Independent Spirit Awards-on: “Szeretnék köszönetet mondani a többi jelöltnek, akikre mostantól csak úgy lehet hivatkozni, mint akik kikaptak ‘kibaszott’ Adam Sandlertől.”
