A Szigorúan piszkos ügyek (Infernal Affairs) a távol-keleti filmektől megszokott és elvárt formai megoldásokat jó tanulóhoz méltóan hibátlanul felmondja – a most kevésbé véres akció-szekvenciákat lágy lírai zene festi alá, a képeket gyakorta, az érzelmi hatást fokozandó lassítva láthatjuk, mindezt azonban helyenként kissé hatásvadásznak tűnő hollywoodi érzelgősség fűszerezi.

A film klipszerű flashback-kel indul: a frissen végzett rendőrhallgatók mindennapjaiba nyerünk bepillantást, megismerhetjük a két főhőst, Yant (Tony Leung) és Minget (Andy Lau) – az előbbi szigorúan titkos feladatot kap, személyazonosságát eltüntetik, és a rendőrség besúgójaként beépül a Hong Kong-i Triádba. A legfőbb probléma az, hogy a Triád sem rest; ahogyan a rendőrségnek van besúgója, úgy természetesen nekik is, aki ki lenne más, mint Yan egykori osztálytársa, Ming, a tehetséges rendőrtiszt.

Andrew Lau-Alan Mak: Infernal Affairs
Az alapszituációt a rendező páros (Andrew Lau - aki nem azonos az egyik főszereplővel - és Alan Mak) egy izgalmas rendőrségi akció során vázolja fel – a high-tech legújabb vívmányait, spéci lehallgatókat, videókamerákat, számítógép- és mobilcsodákat, valamint a Morse-ABC-t bevető osztag éppen egy thaiföldiekkel kötendő kábítószer-üzletet próbál lefülelni, de mint kiderül, őket is fülelik, így tervük dugába dől. Mind a rendőrség, mind pedig a Triád egyszerre döbben rá, hogy áruló van a soraikban, így besúgóikat felhasználva már nem csupán egymás után nyomoznak, de hogy megtalálják a téglákat, belső elhárításuk is akcióba lép.

A macska-egér harc elkezdődik – a majdnem lebukások, vagyis egy izgalmas akciófilm jelenetei közepette pedig fokozatosan kibontakozik a két főszereplő jelleme és motivációja, így a mozi a lojalitás, az elkötelezettség, az árulás, a barátság, sőt a szeretet kérdéseit is körüljárja.

Yan, akiről már a film elején megtudhatjuk, hogy az a tíz év, amit a Triád soraiban rendőrként töltött, kikezdte az identitás-tudatát, a másik főszereplő, Ming tükörképe. Ez utóbbi a rendőrség oldalán küzd hasonló problémákkal, már maga sem tudja, hogy ki is valójában, korrupt zsaru-e vagy agyafúrt maffiózó. Az identitás-elvesztése és kérdései John Woo Ál/arc című filmjéhez teszik hasonlatossá a mozit, míg a kifinomult macska-egér harc Michael Mann Szemtől szembe című filmjével rokonítják: mindkét férfi kiszolgáltatott helyzetben, hogy éppen melyik pillanatban ki van nyerő(bb) pozícióban jelenetről-jelenetre változik.

A film erőssége, hogy az akció vonalat ügyesen keresztezi a két főszereplő jellemábrázolásával, (a két Hong Kong-i férfisztár kiváló a szerepében) a hibájaként azonban felróható, hogy az érzelmessége időnként érzelgősségbe, sőt pátoszba csap át –különösen a flashbackek-kel tarkított befejező szcénában, amikor Ming szembesülni kénytelen tettei következményével.

A női karakterek felvonultatása, bár dramaturgiai értelemben indokoltnak tűnik (a kétségbeesett Yan pszichiáterhez jár, a hazájában pop sztárként ünnepelt gyönyörű Kelly Chenhez, míg Ming az író barátnőjét alakító Sammi Chenggel rendezi be közös hajlékát, ahová egy, a lebukásához nagyban hozzájáruló hi-fi berendezést vásárol), sokkal inkább látszik a machó-imágó elengedhetetlen részének. A két apa-figura, a maffiavezér Eric Tsang és a rendőrfőnök Anthony Wong főszereplőink hatványai – ugyanazt a macska-egér harcot vívják egymással, mint Yan és Ming, ez utóbbi jellemfejlődéshez, és a film fordulataihoz egykori kiképzője, a rendőrfőnök értelmetlen halála nagyban hozzájárul.

A Szigorúan piszkos ügyek minden hibája és helyenkénti dagályossága ellenére műfajának egyik figyelemreméltó darabja. Ha nem is válik krimi-klasszikussá, jól adagolt feszültség keltésének és oldásának, remek színészeinek köszönhetően, közönségsikere mindenképpen érthető.