Anne Frank-múzeum, Anne Frank-híd, Anne Frank-korház, Anne Frank-színház – bármilyen irányba is induljon el az ember Amszterdamban, jó eséllyel beleütközik valamibe, ami a világhírű napló szerzőjének nevét viseli. A felszínen kitörölhetetlennek látszik a város kollektív emlékezetéből a fiatal, zsidó származású német kislány alakja, aki családjával két évig bujkált a nácik elől egy irodaház titkos szárnyában, élményeit pedig képzeletbeli barátnőjének címzett levelekben rögzítette, mielőtt 15 évesen ő is a holokauszt több millió áldozatának egyikévé vált.

Anne posztumusz kiadott könyvének szellemi öröksége, humanista mondanivalója azonban halványodni látszik a fejekben – ezzel szembesül Kitty, Anne barátnője, amikor egy viharos éjszakán kilép Anne naplójának lapjai közül és a 21. századi, menekültválság által sújtott holland fővárosában találja magát. A zavarodott lány a hóna alatt a nagy becsben tartott eredeti naplóval elindul, hogy megtalálja barátnőjét.

Ari Folman annak idején egy erre a célra merőben szokatlannak számító médiumot, az animációt választotta ahhoz, hogy dokumentálja kutatását a saját, libanoni háborúban szerzett traumatikus emlékei után. A 2008-as Libanoni keringő úttörőnek számít az egészestés animált dokumentumfilmek terén, enélkül mostanában aligha készülhetnének el olyan megrázó és fontos munkák, mint az idén három Oscar-jelölést is begyűjtő Menekülés. Az izraeli rendező új animációs filmje alapvetően fiatalabb közönséget szólít meg, mint a korábbi alkotásai, de visszatér a háborús tematikához. Holokauszt-túlélők gyermekeként valószínűleg nem kevésbé személyes számára a kamaszlány története, aki édesanyával és nővérével együtt a bergen-belseni koncentrációs táborban halt meg.

Erre utal az is, hogy Folman a 2013-as, félig animációs, félig élőszereplős sci-fije, A futurológiai kongresszus óta egyfolytában Anne Frank figurája foglalkoztathatja, előbb (magyarul is megjelent) hivatalos képregény formájában dolgozta fel a naplót, amit most egy kevésbé hagyományos adaptáció követ. A tavalyi cannes-i filmfesztiválon bemutatott Hol van Anne Frank? a napló 40-es években feljegyzett jeleneteit egy napjainkban játszódó, fikciós burokba csomagolja.
Anne korát meghaladóan intelligens, határozott kislány, aki nehezen viseli el a bezártságot és az bezártságot, de legalább a görög mitológia és a hollywoodi filmek által táplált képzelete menedéket nyújt számára a nyomasztó realitás és az idegesítő szomszédok elől, akikkel osztozni kénytelen a szűkös búvóhelyen.

Anne szeretetreméltó központi karakter, a családjához fűződő viszonya kellőképpen hangsúlyos, ám egy bátor húzással Folman nem őt tette meg a film főhősévé.
A lány magányában kedvenc filmsztárjai és saját idealizált vonásai alapján hozza létre képzeletbeli barátnőjét és egyetlen bizalmasát, a vörös hajú Kitty-t, akinek vele szemben nem kell hordania a sárga csillagot, így nem is leselkednek rá a német megszállók. A modern világban varázslatos módon testet öltő lányt ellenben a rendőrség üldözni kezdi, hogy visszaszerezzék a naplót, amit magával hozott Anne immár emlékházként működő búvóhelyéről. Kitty azonban csak addig tud létezni, amíg a könyv a közelében marad.

Kitty összebarátkozik néhány menekült utcagyerekkel, és tanúja lesz annak, hogyan próbálják őket visszatoloncolni a hatóságok a háborús övezetekbe. A film a hatóság intézkedéseit egyértelműen igazságtalannak ábrázolja, de nem azonosítja őket a nácikkal, a Kitty nyomában járó rendőrök „emberarcúak”, akik nem gonoszságból vagy szadizmusból cselekednek, viszont képtelenek helyesen kezelni egy humanitárius válságot. Nem hasonlítanak egykori német megszállókra, akik robusztus, fehér arcú monostrumokként tornyosulnak a II. világháborús Amszterdam utcái fölé, miközben begyűjtik áldozataikat.

Anne Frank naplóját már sokan, sokféleképpen feldolgozták, született belőle Pulitzer-díjas színdarab és Oscar-díjas mozifilm is. Folman nem könnyű feladatot vállalt azzal, hogy gyerekeknek akar róla mesélni, de sikerrel vette az akadályokat. A könnyebb befogadhatóságot egyrészt érezhetően Kitty történetszálának kalandfilmes elemei szolgálják, mint a befagyott csatornákon való korcsolyás üldözés.

Másrészt Anne fantáziája is átformálja a holokauszt hagyományos képi ábrázolását: a padláson bujdosó lány és barátja látványos jelenetben ugranak fejest az elkeserítő híreket harsogó katódcsöves rádióba, a város feletti légiharcok tűzijátékot rajzolnak az égre, a haláltáborba induló vonat az antik görögök alvilágába érkezik. A hagyományos animációs stílus pompás, figuraterveit a David Polonsky által rajzolt képregényből kölcsönözi, néhol festett, máskor valódi, épített háttereket is használ.

A filmet ugyanakkor áthatja egy erős tanító szándék is, ami túlmutat Anne Frank naplójának és sorsának összefoglalásán. A migrációs válsággal, a menekültek megsegítésével és befogadásával kapcsolatos üzenete fontos, és arra is pontosan rámutat, mennyire kiüresíti Anne Frank emlékét egy olyan társadalom, amely csak marketingre használja a személyét, ahelyett hogy a hasonlóan nehéz helyzetbe került embertársain segítene.

Folman sajnos végül csak nem hagyja annyiban, hogy ezeket a következtetéseket a néző magától vonja le filmjéből, inkább szó szerint hangosbeszélővel üvölti bele az arcunkba. Persze az edukációs jelleg miatt valahol érhető, hogy a kisebbek számára egyértelműsíteni akarja mondandóját, de közben ezzel a teljesen direkt lépéssel egy kicsit alá is becsüli a fiatal közönséget. Filmje tehát semmiképp sem hibátlan, ugyanakkor mégis jószándékú alkotás, ami friss és érvényes nézőpontból vizsgálja Anne Frank halhatatlan művét.

A Hol van Anne Frank? április 21-től látható a mozikban a Cirko Film forgalmazásában.