Here's the English version of the interview.

Antonio Lukics 1992-ben született Ungváron. A kijevi Karpenko-Kari Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett rendezőként, első nagyjátékfilmjét a 2019-es Karlovy Vary Filmfesztivál East of the West szekciójában mutatták be, ahol különdíjat nyert. A Hangtalan gondolataim című szellemes és humoros felnövéstörténetet nagy sikerrel vetítették a helyi mozik, három ukrán nemzeti filmdíjat nyert. Készülő második filmje, a Luxemburg, Luxemburg egy ikerpárról szól, akik útnak indulnak a címbéli nyugat-európai országba, hogy meglátogassák az apjukat.

Hol vagy most?

Egy faluban Ungvár mellett.

Hol voltál a háború első napján?

A robbanások hangjára ébredtem Kijevben. A feleségem mondta el, hogy kitört a háború. Háborús filmben láthatsz ilyen jelenetet, de a modern világban eddig a napig azt hittem, hogy ez nem történhet meg velünk. Kijevben a II. világháború óta nem szólaltak meg a légvédelmi szirénák. Magunkhoz vettünk némi élelmet és játékokat a három éves gyerekünk számára és kocsiba szálltunk. Úgy hagytuk el Kijevet, hogy nem voltunk biztosak abban, hogy hova is mehetnénk. És vajon végleg búcsút kell intenünk a kijevi otthonunknak?

Sietve hagytátok el a várost?

Azért maradtunk Kijevben addig a napig, mert nem hittük el, hogy a fővárosban valósággá válhat a háború. A második filmem befejezésén dolgoztam, hétköznapi életet éltem, neveltem a fiamat. Gyors döntés volt, egy olyan helyre akartunk eljutni, ahol a fiam biztonságban lesz. Nagyon nehéz volt benzint találni, hatalmas sorok alakultak ki az utakon, és további nehézségeket is okoz az, ha valaki kisgyerekkel utazik.

Antonio Lukics a 2019-es Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon / fotó: KVIFF

A hároméves fiad tudta, hogy háború folyik körülötte?

Bizonyos értelemben azt tettem, amit Roberto Benigni csinált Az élet szépben. Amikor elkezdődtek a robbanások Kijevben, nem mondtam el neki az igazat. Mivel szeret tűzoltósat játszani, azt mondtam, ez a tűzriadó hangja. Elhagytuk a várost, két napot töltöttünk az úton nyugat felé haladva, mintha csak egy apokaliptikus filmben szerepeltünk volna.

A fiam élvezte, hogy sült krumplit és hot dogot ehet a benzinkutakon, miután a második napra elfogyott az élelmünk. Bár benzinhez később is nagyon nehéz volt hozzájutni, hot doggal szerencsére tele voltak a benzinkutak.

Mit tesz most az ukrán filmes közösség?

A producer, akivel dolgozom, Vlagyimir Jacenko visszament Kijevbe – erről még a Screen Daily is közölt egy cikket. A közösségem próbálja megtalálni annak a módját, hogy videókat és dokumentumfilmeket készítsen a helyzetünkről, és informálja a világot. Akik nem Kijevben tartózkodnak, a felvételeket vágják, angol, németre és más nyelvekre fordítják le őket és feliratokat készítenek.

Részt veszel ebben a munkában?

Természetesen, már felajánlottam a segítségemet stáboknak, akik ezeket a filmeket készítik.

Az Ukrán Filmakadémia az orosz filmek nemzetközi bojkottjára szólította fel a világot az inváziót követően. Egyetértesz ezzel?

Mindenfajta bojkottal egyetértek, hiszen ez egy példátlan és brutális agresszió. Minden lehetséges módon védelmeznünk kell az országunkat. Ez egy nagyon fájdalmas időszak számunkra, az embereknek pincékben és óvóhelyeken kell bujkálniuk. Nagyon nehéz ellenállni az orosz agressziónak, de még inkább lobog bennünk a hazaszeretet. Harcolunk, önkénteskedünk, mindenki megteszi azt, amire képes, hogy megvédje az országunkat.

Láttam képeket Molotov-koktélokat készítő civilekről. Te is részt veszel hasonló tevékenységben?

A feleségem és én nem értünk a Molotov-koktél készítéséhez, viszont van tapasztalatunk humanitárius segítségnyújtásban. Gyógyszereket és élelmiszert vettünk menekülteknek, illetve segítjük őket szállást találni.

Elárasztották az internetet ukrán civilek és katonák hősiességéről szóló rövid videók. Szerinted ezek a videók jelentős mértékben hozzájárulnak az ukrán nép elszántságához?

Igen, ezek a videók fontosak. Manapság mindenki tud mozgóképet rögzíteni, szóval bárki hozzá tud járulni a háború dokumentálásához. A filmes közösség munkájának fontos része, hogy megszerkessze ezeket a videókat, és ezeken keresztül szóljon a világhoz.

Ezeknek a videóknak óriási hatása van a világra.

Azt próbáljuk a világ értésére adni, hogy ideje felébredni. Ha Ukrajna nem lesz képes megállítani az orosz agressziót, ugyanez megtörténhet egy másik országgal is. Az orosz vezetés birodalmi vágyai miatt egyetlen ország sem érezheti magát biztonságban Kelet-Európában. Ukrajna a szabadságot választotta, és ha a szabadság tényleg fontos számunkra, akkor össze kell fognunk.

A harkivi városháza épületének romjait vizsgálják bombatámadás után március 1-jén / fotó: Ukrainian Emergeny Service

Van benned optimizmus a közeljövőt illetően?

Próbálok optimistán gondolkodni, de nagyon nehéz, ha közben súlyos tragédiák történnek. A filmem főszereplői Harkivban tartózkodnak, és Harkivot naponta éri pusztító bombatámadás.

Valaki azt mondta nekem az idő múltával, majd filmeket fogunk készíteni a háborúról. Az első filmem dramedy volt, a második, amin dolgoztam pedig tragikomédia. De látva ezt a sok tragédiát, nem biztos, hogy valaha képes leszek komédiát rendezni. Őszintén szólva annyira kiszámíthatatlan most minden, hogy gőzöm sincs, mit fogok később csinálni.

Jelenleg mindent meg akarok tenni azért, hogy a feleségem és a gyerekem biztonságban legyen. Ezután olyasmit szeretnék csinálni, amire képes vagyok, és hasznos ebben a helyzetben. Nem tudom, hogy ez a háború és pusztítás mennyire fog elfajulni. Talán nem elég beállni önkéntesnek.

Tudom, hogy ez nem a megfelelő alkalom arra, hogy a filmedről beszéljünk. Mégis, hadd kérdezzem meg, mi a helyzet vele?

A második filmem a mesterművem. Több mint 2 és fél éven át dolgoztunk rajta. Költői, komoly dráma van benne, de vannak humoros részei is. Büszke vagyok rá. Kijevben, Lubniban és Luxemburgban forgattuk le, és a legjobbat hoztuk ki magunkból. A felvett anyag viszont Kijevben maradt, nem tudtuk egy biztonságos helyre elvinni. Szóval most abban reménykedünk, hogy nem fog elpusztulni. De számít ez most? Nem igazán.

Mesélsz arról, hogyan érinti Ungvárt a háború?

Az utcák nyugodtak, de mindenki gyanakvó. Sok menekült érkezett ide az ország többi pontjából, ez most egy olyan hely, ahol inkább érezhetik magukat biztonságban. Elég élelmiszer van a boltokban, de vásárlási limit van érvényben. Például legfeljebb három csomag lisztet lehet venni. Itt még nem volt bombatámadás, és remélem a jövőben sem lesz, de azért próbálunk olyan helyet találni, ahová elbújhatunk, ha mégis megtörténik.

Hogyan tudják a magyar emberek az ukránokat segíteni?

Menjenek el háborúellenes tüntetésekre, és kérjék a kormánytól Ukrajna támogatását.

címlapkép: Antonio Lukics Karlovy Varyban 2019-ben