Daniel világa (r.: Veronika Liskova)
Kevés olyan téma van, amiben legtöbben egyetértünk, de a pedofilia ilyen, legtöbben villanó tekintetű szexulásik ragadozóknak képzelik őket, akik játszótérek és iskolák mellett ólálkodnak, hogy kisgyerekeket csábítsanak be sötét sikátorokba és sűrű erdőkbe. Daniel huszonöt éves, vékony fiú, hosszú hajjal, akár egy Réber László rajz, könyveket ír és irodalmat tanul az egyetemen. Egyedül él egy szerény prágai albérletben, csupán néhány bútor között, barátaival szórakozni jár hétvégente, de soha nem volt még párkapcsolata, és pontosan tudja, hogy soha nem is lesz. Ugyanis Daniel pedofil.
Veronika Liskova első dokumentumfilmje, amely a Berlinalén debütált, egyszerre felkavaró és zavarbaejtő, ugyanis míg a társadalom szemében a pedofilok a legsúlyosabb kategóriába tartoznak, Daniel jó ember, minden nap küzd azzal, hogy nem csak más, mint a többiek, de soha nem fogja megtapasztalni a beteljesült szerelmet, és soha sem lehet igazán boldog. A fiúnak elfogadó barátai vannak, aki előtt megnyílhat, közösséget talál, ahol hozzá hasonló beállítottságú fiatalokkal találkozhat és még a pride szervezőkkel is beszél az ő rejtőzködő közösségéről, de minden nap mérlegelés számára, hogy lehet-e így élni?
Mikor láthatod? Január 31, 20:45, Mammut II
Dermedt csend Izlandon (r.: Pamela Hogan)
Már a fülünkön folyik ki a sok cikk a „láthatatlan munkáról”, pedig még mindig lenne mit tenni annak érdekében, hogy megbecsüljék azt a munkát is, amit a háziasszonyok és anyák csinálnak otthon, az egyenlő keresetek eléréséhez, esetleg ahhoz, hogy bizonyos pozíciókra ne attól legyen nagyobb esélye valakinek, hogy milyen neműnek született. Sok minden változott az idők folyamán, és legtöbbször ezt bátor nőknek köszönhetjük. Izlandon például még a ‘70-es években sem lehetett egy nő a gazdaszervezet tagja, csak abban az esetben, ha megözvegyült, de a napilapok szerkesztőségében is legfeljebb gépírónői állást kaphattak.
Pamela Hogan arról a ‘70-es években alakuló, majd feltörő folyamatról készített dokumentumfilmet, amely hatására az izlandi nők többsége fellázadt, és egy teljes napra megbénította a szigetországot. Ma, az internet és a közösségi média világában szinte elképzelhetetlen az az erőfeszítés, amely hatására ez a lelkesedés és forradalmi hév elkapta ennek az apró országnak szinte az összes asszonyát. Egy péntek reggel felkeltek és elmentek otthonról, a férjekre hagyva a gyerekeket, a munkát pedig a főnökökre. Izland pedig megbénult: nem nyitottak ki a boltok, az óvodák és az iskolák, a bankok ügyfélszolgálatai, az irodákban kisgyerekek randalíroztak, férfiak életükben először próbáltak tojásrántottát sütni, miközben nők tízezrei énekelték együtt a forradalmuk himnuszát.
Ötven év telt el azóta, és bár lenne még mit javítani, de ma Izland a világ egyik legjobb nőnek lenni. Az események után nem sokkal választották meg Izland első női elnökét, aki tizenhat évig volt a pozícióban, elkezdtek felvenni nőket a jogi egyetemre, ma pedig a jogi kar hallgatónak több mint fele nő. Sokan félreértik a feminizmust, hiszen ezek a nők nem legyőzni akarták a férfiakat, csupán egyenlő jogokat szerettek volna kapni. Vagy ahogy az egyik megszólaló mondja a filmben: „Imádtuk a hímsoviniszta disznóinkat, csak azt akartuk, hogy egy kicsit megváltozzanak.”
Mikor láthatod? Január 31, 15:45 és február 1, 16:00, Mammut II
