-A Szemle második napján kezdődött az a tiltakozó akció, amit már tegnapra ígértetek. Miért alakult így?
-Nem akartuk a megnyitón, Tarr Béla filmjének vetítése előtt azt az érzést kelteni, hogy a Szemle csak erről szól. Van valamilyen dramaturgiája a tiltakozásnak. És óvatosan, de a megnyitón is utaltam a problémánkra, amikor arról beszéltem, hogy az egész szakma bukását hozhatja, ha az alkotók magukra maradnak. Tarr Béla pont azért kért meg engem, mert azt akarta, legyen aki szóba hozza a gondjainkat. Attól hogy nem robbantottunk a megnyitón, még nincs rendben semmi. Ez nem az egyéni akcióm természetesen, a Filmművészek Szövetsége nevében Salamon Andrással, Bollók Csabával, Grunwalsky Ferenccel és Szomjas Györgygyel együtt szervezzük a tiltakozást, a több mint 200 fős közgyűlés döntése alapján.
-Milyen akciók következnek még?
-Felállítunk egy kamerát a Mammutban, a mozi melletti kávézónál. Itt mindenki elmondhatja a véleményét a Filmközpont felállításával kapcsolatban. Később lesznek a Szemlén még akciók, de erről nem akarok beszélni, mert nem biztos, hogy sikerül megszervezni őket. De akár nagyobb meglepetésre is lehet számítani.
-Várhegyi Attila, az NKÖM államtitkára azt mondta a tiltakozásról, hogy nem lehet azoknak segíteni, akik ezt nem akarják.
-Szükségünk van a segítségre, kell és lehet nekünk segíteni. El is fogadjuk a segítséget, ha az valóban széles bázisra épít, és nem csak a szakma szűk rétegének szól. A kezdő és fiatal filmeseket is segíteni kell. Nem lenne szabad a centralizációt sem törvényesíteni. Felmerült, hogy 3 milliárd forinttal támogatná a kormány a filmgyártást. Ez nagyon jó lenne, de egyáltalán nem látjuk, hogy ennek valóban van garantált forrása.
-Tárgyaltok még a minisztériummal?
-Igen. Múlt év júliusa óta tárgyalunk a magyar film támogatásáról. Benyújtottunk egy tervezetet, amit visszautasítottak. Lehet, hogy tényleg voltak hibái, de nagyon későn kaptuk meg a kritikát ahhoz, hogy nyugadtan lehessen tárgyalni tovább. Most 15-ig kaptunk időt egy újabb javaslat kidolgozására. Ez nagyon rövid idő, de akkor is megtesszük javaslatainkat, ha csak 2 percünk lesz rá.