Hazánk első szent királya, aki minden vonatkozásban tökéletes ember volt, közel ezer esztendő óta, mint igazi apostolunk és atyánk, mint a legkiválóbb katolikus uralkodó, és mint a katolikus egyház nagy szentje él szüntelen a magyar nemzet köztudatában. Műveltsége a nyugati uralkodókéval vetekedett, sőt sok tekintetben felül is múlta azt. Komolysága szinte közmondásos volt. A nagy király, aki vallási, kulturális, politikai, társadalmi és vallási szempontból egy egész nemzet életét akarta átalakítani, országát pedig hosszú évezredekre megalapozni, felépíteni és megszervezni, csodálatos bölcsességgel végezte sorsdöntő munkáját és mindig helyesen választotta meg hozzá munkatársait
19 órától élő közvetítést láthat a közönség a délvidéki Palicsról, melyből kiderül, hogyan ünneplik a vajdasági a magyarok Szent István napját, 21 órától pedig a tűzijáték élő közvetítését kísérhetik figyelemmel.
Ezen kívül kiváló új, dokumentumfilmek kerülnek sugárzásra, többek között a Népből nemzet című kétrészes film és a vajdasági orgonákról szóló mű is.
A játékfilmek sora a ma már klasszikus Fehérlófiával kezdődik reggel 6 óra 51 perckor, délután pedig a Kalotaszegi Madonna című, 1944- ben készült a magyar játékfilm kerül képernyőre. 21.30 – kor a Történetek az elveszett birodalomból című magyar film ősbemutatójára invitál a Duna Televízió. Gödrös Frigyes filmje a 60-as évekbe kalauzol. A rendező Can Togay-jal írt forgatókönyve a Párizsban élő szociológus egyetemi tanár, Ajtony Árpád két novellájából született. A film főszerepében Gáspár Tibor látható. A késő esti filmkínálatban a Renzo és Lucia című olasz produkció. A remekmű, melyet Magyarországon a Duna Televízió mutat be elsőként, Alessandrio Manzoni regénye alapján készült.
A jeles nap házigazdája délelőtt Kalocsai Andrea, délután pedig Farkas Beatrix.