"...minden ízében hamis, riasztóan bugyuta celluloidszörny"
Kránicz Bence a Mozinet.hu-nA kis Vukhoz hasonlítja a film megtekintése után kapott sokkot, amit hűen kifejez a 10%-os értékelés is. A nem túl bő lére eresztett (1400 karakternél rövidebb) értékelés veleje így hangzik: "A szakértelem hiánya (rossz tempójú vágás, éjszakai jeleneteknél láthatóan gyengébb minőségű felvételek) és az elbaltázott koncepció kéz a kézben járnak, a fiatalok nyelvén semmilyen szempontból nem beszélnek az alkotók." A női domborulatokat pásztázó közeliek "öncélú húsfesztivállá degradálva – vagy fokozva? – a látottakat" csak gyógyír lennének. Egyedül a profi színészek munkája tesz elviselhetővé néhány pillanatot ebből a "minden ízében hamis, riasztóan bugyuta celluloidszörny"-ből.
"...nem vicces, és cseppet sem szórakoztató"
Az origo.hu-n Lavicska Zsuzsanna rögtön a cikk elején kimondja az ítéletet: az Álom.netnek "azt az egyetlen célt sem sikerül teljesítenie, amit kitűz maga elé, ugyanis nem vicces, és cseppet sem szórakoztató". A kifejtés során a cikk előbb - némileg méltánytalanul - a tinifilm műfajából következő leegyszerűsítés és felületesség ellen kel ki ("az igaz barát az, akivel hagymás hamburgert eszik az ember"), majd a filmkészítők szerinti "ironikus pillanatokat és a szarkasztikus humort" nem találja. Pedig Regina alakját nehéz szociografikusan pontosnak és lexikonszerűen tárgyilagosnak látni, ahogy Labancz Lilla idegesítően modoros stílusa is szájbarágósan gunyoros. Más kérdés, hogy a színésznő a nagy fordulat után (tehát amikor már elég szimpatikus) sem játszik nagyon máshogy... Humornak és iróniának a cikk szerint "egyébként nyoma sincs a filmben, hacsak nem hívjuk így azt a kínos helyzetet, mikor valami már annyira rossz, hogy átcsap önmaga paródiájába."
Pozitívumok: a profi színészek jól kerülik el a csapdákat, s "Reviczky Gábor igazgatóként, a forgatókönyvnek megfelelően kizárólag közhelyekben beszél, és ez talán a film egyetlen mosolyogtató, visszatérő vicces eleme." A hiányzó magyar tinifilm által keltette űrt tehát megpróbálta betölteni a film, felemás eredménnyel: "Az Álom.net-et hiánypótló filmnek szánták, de kiderült, hogy a kutyának sem hiányzott." Más kérdés, hogy a tinik a jelek szerint kevéssel is beérik...
 |
| "Ahelyett, hogy az itteni körülményekben gondolkodna" |
"...amit valódi életnek nevezünk, még a látszata sem merül fel..."
A Filmtett cikke egy filmhu-s N. Forgács Gábor-interjú alapján történeti kontextusba helyezi a filmet: a rendező az Apám beájulna és a Tibor vagyok, hódítani akarok utáni tanulságok filmjeként jellemzi az Álom.net-et. A cikket jegyző Békés Bálint méltányolja a rendező műfaji alapú filmkészítési igényét: "merész és becsülendő N. Forgács Gábor vállalkozása: stílusa és világképe útkeresés, javaslat arra, hogyan nézhetne ki ez a műfaj nálunk." Továbbra is a rendező saját mondatai mentén halad a cikk, megtéve az első ellentmondásokat: "miért csak úgy tud szórakoztatni egy film, ha a benne ábrázolt világ az első kockától az utolsóig egy vágyálom, nemlétező díszletek közé helyezve? Valóban szükség van egy másfél órás játékfilmre, ami sportra, táncra, illetve mozgásra ösztönöz?" A másik ellentmondás abban áll, hogy a megszólítani kívánt középiskolások vajon miért mennének be egy olyan filmre, amelyben senkivel sem tudnak azonosulni, mert álomvilágban játszódik: "az Álom.netben ugyanis annak, amit valódi életnek nevezünk, még a látszata sem merül fel". A másik probléma a forgatókönyv színvonala, ami miatt nem pereg a cselekmény. A két főbb szereplő lány (Labancz Lilla és Czifra Kinga) kiemelkedik a többi amatőrszínész közül, és megközelíti a profik teljesítményét.
A film tehát sikertelen kísérlet, "N. Forgács ott téved el, amikor azt a célt tűzi ki, hogy egy másik világot importáljon itteni körülmények közé, ahelyett, hogy az itteni körülményekben gondolkodna. Mert filmje attól még nyugodtan maradhatna 'csupán egy érzelmes kis limonádé'."
"Jó forgatókönyv, jó párbeszédek és jó zene kellett volna a filmbe"
A Filmbuzi.hu szerint sem sikerült a kísérlet, "pedig a trailer (...) igazi önmaga paródiájába hajló, aranyos, buta tinivígjátékot ígért". Isolde tehát ugyanúgy pozitív várakozással telve várt a filmre, mint a cikkírók java, sőt "A film a nagy történelmi elődök, a Spinédzserek, Dr. Szöszi, High School Musical nyomdokain jár és azok kliséit próbálja ötvözni, amivel személy szerint nem is lenne problémám." Isoldét az álomvilág azonosulási problémái sem kínozzák: "Az sem zavaró, hogy itthoni középiskolákban nem éppen megszokott a pomponcsapat és a nyitott Merci, ezek elitsulik, belefér." Az már inkább zavarja, hogy "Komolyan többet látjuk a csajok hátsóját, mint a fejüket, és ez azért egy bizonyos dózis felett már zavaró, még akkor is, ha nincs szép fejük." Vagyis itt a magyar tömegfilmes típusbetegséggel vannak gondok, amikor a történet, a karakterek, a fordulatok nem kapnak elég bizalmat, s helyette jönnek a zsigeri megoldások, a húsbolt. "Jó forgatókönyv, jó párbeszédek és jó zene kellett volna a filmbe, sajnos egyik sincs. A forgatókönyv annyira szétesett, hogy többször előfordult, hogy nem értettem, mi van, pedig azért ennél bonyolultabb történeteket is elmeséltek már kilencven percben filmvásznon." És ehhez jönnek a tinifilmek amúgy mimózaérzékenységű elemeinek hibái: a szleng, a zene. A végkövetkeztetés pedig sajnálattal vegyes ledöngölés, az alábbi félmondat viszont magyarázat lehet a közönségsikerre: "Valamiért nem tudom igazán utálni ezt a filmet, pedig borzalmas".
 |
| Jönnek a zsigeri megoldások, a húsbolt |
