Az animációé a főszerep Budapest négy mozijában is: A Jövő Házában, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Toldi Art moziban valamint a Szimpla Kertben. A Toldi Art és a Jövő Háza nagyterme nagyszámú érdeklődő befogadására alkalmas. Patrovits Tamás nagyon szeretné, ha bejönne a közönségnek, mert akkor az animáció örömünnepévé válhat ez a nap. Éppen ezért a szervezők igyekeztek nem nézhetetlen filmeket válogatni, valamint a legtöbb vetítés ingyenes, hogy minél nagyobb közönségre lehessen számítani. "Az ünnep jó alkalom felhívni a figyelmet az animáció műfajára, mivel nincs igazán a köztudatban.”- mondta Patrovits Tamás. A Manifeszt elnökének személyes kedvencei a portugál és japán rövidfilmek, valamint a Magia Russica. Vetítésre kerülnek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakos diákjai által készített filmek. A programok azonban nemcsak a fővárosra koncentrálnak: három éve már Szegeden is jelen van az ünnep, Kecskeméten a Kecskemétfilm Kft. szervez vetítést, a Manifeszt/ASIFA Hungary pedig nem csupán Budapest négy mozijában, de debreceni és nagyváradi helyszíneken is bemutatja programjait.

Fénykor és nagy nevek

De ünnepelhetnek a magyar animációs alkotók is? A magyar animációs filmezés aranykora a nyolcvanas évek volt: a főként rövidfilmekkel jelentkező hazai rajzfilmipar legnagyobb hazai sikerét kétségkívül Rófusz Ferenc Pannónia Filmstúdióban készült A légy című rövidfilmje aratta, amikor 1981-ben Oscar díjat nyert. (A légy huszonötéves jubileuma alkalmából Rófusz Ferenc kapta a Simó Sándorról elnevezett egy millió forint értékű produceri díjat a Filmjustól.)

A Pannónia filmstúdió később áttért az egész estés rajzfilmekre, amelyek közül a legkiemelkedőbb a Macskafogó című koprodukciós rajzfilm volt. A műfaj nagy nevei az új évezred hajnalán sem tűnnek el: a Mozgókép Közalapítvány Animációs Szakkollégiumának nyertes pályázói között találjuk Ternovszky Bélát, akinek lehetősége nyílik a Macskafogó és a Mézga család folytatására. A Dargay Attila alkotta róka története úgyszintén folytatódik A kis Vuk címen Gát György rendezésében. A homok-animációiról nevezetes Cakó Ferenc is új munkával jelentkezik Életvíz címmel. Az Oscar díjas Rófusz Ferenc pedig Szabadság- Freedom című munkáján dolgozik.

A műfaj nagy nevei az új évezred hajnalán sem tűnnek el

A 2000-ben létrejött MA-RA, azaz a Magyar Rajzfilm Produkciós Iroda a forgatókönyvírás fejlesztését, és a filmtervek előkészítését tűzte ki célul. A stúdiót vezető Jankovics Marcell az MMKA pályázaton Az ember tragédiája sorozat folytatására nyert támogatást. A most készülő Londoni szín készítése már igen előrehaladott állapotban van, az alkotó azt is elárulta a filmhunak, hogy a történet szervesen kapcsolódik majd a jelenünkhöz, noha eredetileg Madách idejében játszódik, a vadkapitalizmus terjedésekor. Jankovics szerint azonban párhuzam vonható az akkori és a mostani vadkapitalizmus között. A grafikai stílus is ezt a párhuzamot idézi majd meg: az epizód kezdetén a korabeli tollrajz áthajlik modern mai stílusba, amely előrevetíti a következő szín, a Falanszter képi világát. Érdemes megnézni a péntek esti Dob+Basszus-t az m1-en, ugyanis híres rajzfilmdalokkal fog foglalkozni a műsor, és Jankovics Marcell is megszólal majd.

Munkában a Kecskemétfilm

A Kecskeméti filmstúdióhoz köthető a Magyar Népmesék sorozat és a Mesék Mátyás Királyról is. Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című új alkotását épp a héten láthattuk. Szilágyi Varga Zoltán Hunyady Sándor novellája alapján készülő A jókedvű örmény temetése elkészítésére nyert nyolc millió forintot, valamint Kányádi Sándor kisregénye alapján Nagy Lajossal közösen készülő A világlátott egérke sorozat  A vonaton ringatózva című epizódja is sikeres volt a pályázaton.
 
Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm ügyvezető igazgatója a filmhunak elmondta, a stúdió igyekszik megőrizni az értékeket. Folytatják a Magyar népmesék sorozat készítését, jelenleg a 85.(!) résznél tartanak, valamint számos irodalmi műből (Pilinszky János, Lázár Ervin, Csáth Géza, Kormos István) készítenek adaptációt. Az MMKA pályázaton szintén nyert az eredetileg bábszínházi darab, A kékruhás kislány története, amelynek most az animációs filmverziója készül Horváth Mária jóvoltából.

A Jegyzőkönyv után készülnek az új Szilágyi V. Zoltán művek a Kecskemétfilmben


A Kecskemétfilm Kft. azonban nemcsak hazai alkotások készítésével foglalkozik, most fejeztek be egy német-magyar koprodukcióban készült 26x5 perces televíziós sorozatot. Jelenleg egy egészestés film képtervezését végzik, majd az animációs munkálatok következnek.

2007. június 20. és 24. között kerül megrendezésre a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amelyen a magyar animációs filmek mellett európai egész estés animációs munkák díjazásáról is dönt a nemzetközi zsűri. Mikulás Ferenc még azt is elárulta a filmhunak, hogy készülőben van egy múzeum: a Magyar Animáció Háza, ahol a külföldön és itthon is befutott magyar alkotók hagyatékát gyűjtik össze. Az animáció világnapján Kecskeméten is lesznek vetítések: Mikulás Ferenc délután folyamán az animáció világnapja alkalmából  fog előadást tartani.

A Maestro című munkája sikert sikerre halmoz a nemzetközi filmfesztiválokon, az Animációs Szakkollégium döntésének értelmében M. Tóth Géza tizenötmillió forintból valósíthatja meg következő, Ergo című dolgozatát. A Maestro-hoz hasonlóan ez is egy 3D technikával készülő animáció, amely egy idős és egy fiatal figura találkozásáról szól egy képzeletbeli térben. M. Tóth Géza az Animáció Világnapjának programjai közül a Magia Russica-t, az Anifest-es és Mediawave-es válogatást, valamint a japán és francia animációkat ajánlotta a filmhu olvasóinak figyelmébe. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs Tanszékének vezetője kiemelte a fiatal magyar főiskolások műveit is: a Hogyan röpüljünk-et, és Kit szeretsz jobban-t mellett Magyarósi Éva Hanné-jét.

A fiatal üstökösök

Magyarósi Éva üstökösként jelent meg a magyar animáció világában: Hanne című vizsgafilmje az oberhausen-i rövidfilmfesztiválon díjat nyert. Az Iparművészeti Egyetem frissdiplomása tele van ötletekkel: dolgozik a Hanne folytatását képező a Lená-n, valamint egy irodai életet bemutató alkotáson is. A Hanne vetítésre kerül péntek este a Toldi mozi vásznán is, és erre a linkre kattintva is megtekinthető. Az új tehetségek tehát megtalálják a saját helyüket. Árpa Attila is kipróbálja magát az animáció területén, és a Nyócker!-es Gauder Áron is dolgozik az új viking sagán.

Új tehetségek és technikák felkutatása - B.A.L.: Bossa Astoria

2003 óta az új tehetségek és technikák felkutatására szolgált a rajz.film.hu által meghirdetett HungaroFlash flashanimációs pályázat. A győztes B.A.L. formáció 2004-es Bossa Astoriá-ja azóta elvitte a brazil Fluxus 2005 online filmfesztivál animációs kategóriadíját, a San Fransisco-i Flashforward fesztiválon is szép sikereket aratott, most épp az Int’l Fest of Cinema & Technology fesztiválra kapott meghívást a gengszertnyuszik sztorija.

Azonban a műfaj lelkes rajongóinak nem sem kell egész évben az Animáció Világnapjára várni. 2001-ben kezdte meg működését a Varga Filmklub, amely a rajzfilmeket övező sztereotípiát (csak gyerekeknek szól) szerette volna megcáfolni. A filmklub jogutódja a Budapesti Animációs Filmklub, amely továbbra vonzza az animációs műfaj lelkes rajongóinak tömegét. A teltházas vetítések a tervek szerint jövő tavasszal újraindulnak, és szokás szerint szerda esténként zajlanak majd a Jövő Házában.

További információk a programokról és magáról a rendezvényről: www.manifeszt.hu