Ez [a díj] az összes rezervátumbeli gyereké, az összes városi gyereké, az összes őslakos gyereké, akinek vannak álmai” – mondta Lily Gladstone Golden Globe-os köszönőbeszédében, csupán pillanatokkal azt követően, hogy feketeláb nyelven beszélt a pódiumon. Gladstone az első őslakos, aki hazavihette a legjobb drámai színésznőnek járó díjat, és nem állt meg itt, hiszen a Megfojtott virágokban látható alakításáért indul a legjobb színésznőnek járó Oscarért is.

A legjobb színésznő kategóriájában eddig világszinten csupán két őslakost jelöltek, a maori származású Keisha Castle-Hughest (A bálnalovas) és a mixtec-triqui Yalitza Apariciót (Roma). Versenykategóriában pedig amerikai őslakos színészt még nem jutalmazott a Filmakadémia: a cseroki Wes Studi (Farkasokkal táncoló, Az utolsó mohikán) 2019-ben tiszteletbeli Oscart kapott.

Mint azt a Golden Globe-gálán is bizonyította, Gladstone tisztában van a ráirányuló figyelem súlyával és a saját felelősségével, ezzel együtt az eddigi munkássága önmagában is megérdemli, hogy elidőzzünk mellette.

 

Apa jóslata az Oscarról

Thelma fiatal feketeláb nő a montanai Browningban, a gyerekét gyászolja, és közben folyamatosan a Teremtőhöz beszél. A Teremtő (Tatanka Means) azonban váratlanul megjelenik és ajánlatot tesz neki: megszülheti az isteni szerelemgyereküket, persze a felnevelése már egyedül Thelma dolga lenne. Gladstone filmes debülálásában, a 2012-es, alig negyedórás Universal VIP-ben számos olyan motívumot találunk, ami végigvonul Gladstone pályáján: ilyenek a gyász és a gyászfeldolgozás témái, az önazonosság felvállalása és persze a helyszín is.

 

A Piegan feketeláb és Nez Perce Gladstone a Browning székhelyű feketeláb rezervátumban született és nőtt fel (itt láthatsz róla egy babakori fotót), és különleges módon egyesíti magában a térség történelmét: anyja révén leszármazottja a több ciklusban brit miniszterelnök William Ewart Gladstone-nak, akinek apja a brit birodalom egyik legnagyobb rabszolgatartója volt. A színésznő apai ágon a legendás kainai törzsfőnök, Vörös Varjú ükunokája.

Királynői, szoborszerű, méltóságteljes – a nemzetközi kritika folyamatosan kiemeli a Gladstone személyiségéből sugárzó, csendességében is átütő karizmát, saját bevallása szerint viszont a gyerekkorában éppen az ellenkezője jellemezte: túltengett benne a kreatív energia, folyton produkálta magát, miközben a többi gyerek csúfolta, mert félvér volt, duci és szegény. (A színésznő élete első éveiben nélkülöztek: kis faházban laktak, fával fűtöttek, csak azt ették, ami kapható volt a rezervátum területén és amit az apja elejtett, ha vadászni ment.) Gladstone apja viszont újra meg újra azzal vigasztalta a kislányt: „Mind a barátod akar majd lenni, amikor megnyered az Oscart.

Úgy tűnik, az Oscart belebegtető jóslatok elkísérték fiatalkorában, hiszen a Golden Globe-ja után végigfutott a nemzetközi médián az a középiskolai évkönyvben szereplő fotója, amit a diáktársai annak idején azzal kommentáltak, hogy egyszer valószínűleg Oscart fog kapni. De ne szaladjunk ennyire előre.

 

Minden az ewokokkal kezdődött

A Sziklás-hegység lábánál egy évben kilenc hónapban esik a hó, Gladstone filmrajongó nagyszüleinek viszont szerencsére hatalmas videokazetta-gyűjteménye volt tévéből felvett klasszikusokkal. Úgy meséli, minden az ewokokkal kezdődött. Amikor ötévesen látta az 1985-ös Harc az Endor bolygón című Star Wars-spinoffot, arra gondolt, hogy csak úgy kerülhet ő is az ewokok közé, ha színésznő lesz. Utólag persze az sem elhanyagolható tény, mennyire szerette az apja az 1997-es Kundunt, így ez lett az első Scorsese-film, amit Gladstone látott.

Iskolásként próbálkozott a balettel, majd végleg a színészetre váltott (egyik első szerepében Hamupipőke egyik gonosz mostohatestvérét alakította), ebben pedig az is segítette, hogy a család Seattle-be költözött. A nagyvárosi életet ugyanakkor ellentmondásosan élte meg: a megnyíló lehetőségek ellenére folyamatosan gyötörte a honvágy. „A rezervátumomban születtem és nőttem fel, az én hegyeimben, az én síkságomon. Máig ott érzem teljesnek magam” – nyilatkozta a Seattle Timesnak. Mintha a saját országán belül élne diaszpórában, ezt az érzést pedig később a The Unknown Country (2022) főszereplőjeként hangosította fel.

 

A már említett középiskolából a Montanai Egyetemre ment, ahol 2008-ban szerzett BA-diplomát színészet/rendezés és őslakos tanulmányok szakokon, majd színjátszást tanított a saját népének. Gladstone alakításainak tükrében érdekes, hogy ebben a programban a képszínház eszközeivel dolgozott, ami arról szól, hogy a szöveg, a beszéd helyett a vizuális, azaz a testi, a mozdulatban megragadható kifejezés válik hangsúlyossá.

 

A darazsak várhatnak

Első nagyjátékfilmje a francia gyártású Jimmy P. – Beszélgetések egy indiánnal (2013), amiben Gladstone csupán egy rövid jelenet erejéig bukkant fel. A filmnél inkább amiatt érdemes megállni, mert ebben is megjelenik az a közelmúltig általános gyakorlat, hogy a feketeláb főhőst nem őslakos alakítja, hanem a katalán és baszk származású, Puerto Rico-i Benicio del Toro.

Annál figyelemre méltóbb a Winter in the Blood (2013), amit az amerikai őslakos irodalmi reneszánsz meghatározó alakja, a feketeláb és a'aninin James Welch azonos című regényéből forgattak. Gladstone itt egy fiatal nőt játszik, akinek – szerencsétlenségére – megesik a szíve a gyerekkori traumáját alkoholba fojtó főhősön. Utóbbi szerepben Az angolokkal (2022) azóta széleskörű nemzetközi elismerést arató, lakota Chaske Spencer brillírozik, aki miatt a sutább befejezés ellenére is érdemes megnézni ezt a nem egyszer szürreálisba hajló drámát is.

Gladstone számára az áttörést Kelly Reichardt és az Egyes nők (2016) hozta el. A slow cinemával is asszociált Reichardt szkeccsfilmszerűen építkező darabja három nő életébe lép be röviden (Laura Dern, Michelle Williams és Lily Gladstone), és a rendezőtől ismert, melankóliába hajló eszköztelenséggel követi őket, ahogy megpróbálnak érvényesülni egy-egy helyzetben. Az egymás után következő epizódokban a szereplők élete pillanatokra érintkezik, de ők soha nem kerülnek kapcsolatba, ezzel is hangsúlyozva a film egészét meghatározó magára utaltság állapotát.

Egyes nők

Gladstone Jamie-t alakítja, aki egy ranchen téli gondnokként egyedül látja el a lovakat, és akinek monoton napjait és elszigeteltségét az töri meg, amikor véletlenül bekeveredik egy jogi kurzusra. A workshopokat tartó Beth (Kristen Stewart) és a végtelenül magányos Jamie egy étkezdében elegyedik szóba egymással, utóbbinak pedig egyértelműen sokkal többet jelentenek a heti találkozásaik. Gladstone ritkán látható erővel uralja a vásznat, alakítása ugyanakkor nem válik tolakodóvá. Sőt, a játéka szépen találkozik Reichardt távolságtartó stílusával. Abban a jelenetben pedig szinte szétszakítja a nézőt, amikor kiderül, hogy Jamie vonzódása egyoldalú. A hatás a film bemutatását követően sem maradt el, Gladstone díjak sorát söpörte be, és idővel felkeltette egy hollywoodi óriás figyelmét is.

Kis kitérő itt, hogy Gladstone tudatosan felváltva használja magára az angol nőnemű she (ő) és a they (ők, illetve nembináris ő) személyes névmásokat. Mint kifejtette, a legtöbb őslakos nyelvben, ahogy a magyarban, a személyes névmások nincsenek nemek szerint elválasztva. Ő pedig így akarja „dekolonizálni a társadalmi nemet” a saját életében.

Visszatérve a karrierjére, a színésznő a sikerek ellenére sem látta biztosnak a jövőjét, és váltáson gondolkodott. Tervezte egy adatelemző kurzus elvégzését, valamint a méhek rajongójaként jelentkezni akart egy programba, amiben az invazív óriás lódarazsakat kutatta volna fel, amik az őshonos méhcsaládokat pusztítják. Aztán egyszer csak érkezett egy felkérés az e-mailjei közé: egy Zoom-hívásra Martin Scorsese-vel. A darazsak várhattak.

 Leonardo DiCaprio, Lily Gladstone, Robert De Niro és Martin Scorsese a Megfojtott virágok forgatásán 

 

Amikor Scorsese megtalálta az ő Mollie-ját

Láttam, hogy hisz az egyszerűségben. Megértette, hogy a saját jelenlétét a vásznon olyan kifejezőeszközként használhatja, ami önmagáért beszél. Ez elég ritka. Mollie-ként a csendjei gyakran erősebbek voltak, mint a szavai” – nyilatkozta Scorsese Gladstone-ról.

Scorsese látott egy részletet az Egyes nőkből, és Reichardt másik, First Cow (2019) című filmjéből, amiben Gladstone szintén kapott egy kis szerepet. Aztán beszéltek Zoomon, ami a benyomást tovább árnyalta: „Láttam az intelligenciáját, a magabiztosságát és az erejét. Ha van egy álláspontja, kitart mellette, legyen szó karakterről vagy forgatáson kívüli helyzetről, és megvan rá az oka."

A Megfojtott virágok húzónevei a rendező mellett eleinte Leonardo DiCaprio és Robert De Niro voltak, a nézők és kritikusok viszont hamarosan megjegyezték Gladstone-t is. A David Grann tényfeltáró kötetéből készült film azt eleveníti fel, amikor az 1910-20-as években az oszázs nép tagjait a közéjük beköltöző és beházasodó fehérek gyilkolták az olajban gazdag földjeikért. Gladstone Mollie Kyle-t alakította, akinek férje (DiCaprio) és annak nagybátyja (De Niro) aktív szervezői, valamint elkövetői voltak a bűntetteknek, sőt, nemcsak más oszázsokat, de a közvetlen családtagjai után magát Mollie-t is el akarták veszejteni.

Megfojtott virágok

Scorsese ismét lojalitásdrámát forgatott, a fókusz ugyanis leginkább a felesége és a nagybátyja között vergődő Ernest Burkharton van. Ám ahogy kritikánkban is írtuk, ezzel együtt Gladstone „(t)artást és pajkosságot kölcsönzött Mollie-nak, egy gazdag belső világot sejtet, amit kénytelen elrejteni magában a haszonleső fehérek gyűrűjében. Az ő szenvedéstörténete adja meg a film igazi érzelmi mélységét, és ezáltal válik Scorsese életművében a Némaság párdarabjává a Megfojtott virágok.

 

A kutyák és Hokti

Bár a pályaelhagyáson gondolkodott, Gladstone filmográfiája az Egyes nők és a Megfojtott világok között is sokszínű. Hogy csak az izgalmasabbakat említsük, játszott többféle animációs technikával készült westernben (Quantum Cowboys, 2022), a Seneca–Cayuga Erica Tremblay rövidfilmjében (Little Chief, 2019) és őslakos road movie-jában (Fancy Dance, 2023). Továbbá szerepelt egy idősődő fűtermesztőről szóló filmben (Freeland, 2020), valamint egy végül soha el nem készülő, csak őslakos színészeket felvonultató sorozat pilotjában is (Scalped, 2017).

A képernyő végül mégsem hagyta cserben a színésznőt, hiszen két epizódban játszott a szeminol-maszkagí Sterlin Harjo coming-of-age sorozatában is. A rezervátum kutyái az elmúlt évek egyik nagy meglepetése volt, hiszen ez az első teljesen őslakosok által írt, rendezett és jórészt készített műsor.

A rezervátum kutyái

Ebben Gladstone a fiát gyászoló anyát, Hoktit alakítja, aki a börtönben az egyik főszereplőnek ad tanácsokat. A kritikusok el voltak ájulva a gyász miatti megtörtségében is erőt sugárzó karaktertől, aki egy felejthetetlen monológban magyarázza el unokahúgának, hogyan kapcsolódhat az őseihez, majd a rezervátum kedvenc csipszével illusztrálja, hogy az elveszített szeretteink mindig velünk maradnak nemcsak az emlékeinkben, hanem az életpéldájukkal is.

 

Az a pillanat, amikor elmosolyodik

A gyász és a gyászfeldolgozás visszatérő téma Gladstone pályáján. Kiindulópontját jelenti a debütáló kisfilmje eseményeinek és markánsan megjelenik a Megfojtott virágokban. Meghatározza Hokti alakját A rezervátum kutyáiban, és cselekményszervező jelentőségű a The Unknown Country című 2022-es Morrisa Maltz-filmben.

Utóbbi road movie főhőse egy lakota nő, aki a nemrég elhunyt nagymamamáját gyászolva felvezet a dél-dakotai Pine Ridge rezervátumig, ami az USA egyik legszegényebb régiója, hogy részt vegyen egy unokatestvére esküvőjén. Majd elmegy Dallasba, ahol változatos etnikumú, jól szituált fiatalokkal bulizva talál rá a nyomra, ami elvezeti a nagymamája egy fiatalkori pillanatához.
A film gyengéden, de határozottan beszél a rezervátum és város között feszülő identitásválságról, miközben felvillant egy ritkán látható Amerikát. A főhős útja során sokféle egyszerű, de derűsen élő emberrel találkozik, akik egy ponton kiszólnak a nézőnek és apró, dokumentumfilmszerű betétként mesélik el a történetüket. Ezek a részletek pedig intim burkot emelnek az önazonosságát és a gyászban a békéjét is kereső főszereplő köré.

A The Unknown Country gyakorlatilag Gladstone-ra épül: a kamaradrámákat idézően szűk darabok mindig kockázatosak, hiszen egyetlen színésznek kell elbírnia egy egész film súlyát. Gladstone játéka viszont ismét a rá jellemző visszafogottsággal tölti ki a vásznat. A kritikák a Megfojtott virágokban Gladstone királynői kisugárzását és szoborszerű méltóságát emelték ki, itt azt is láthatod, amikor ez a szobor megmozdul, és megtelik élettel. Én azt a pillanatot szeretem a legjobban, amikor elmosolyodik.

címlapkép: Lily Gladstone a Golden Globe-díjjal