Miből maradtál ki.
Buvári, Fliegauf, Kálmánchelyi, Kedves, Kenyeres, Krasznahorkai, Oláh, Politzer, Stefanovits, Szaladják, Végh ott volt.

Nem a kedvenc focicsapatod. Nem is az osztályeminensek. A filmholnap: 2004, 2010, 2015 magyar filmje. Az Inforg Stúdió csapata. A jövőben utaztunk, a 34. Magyar Filmszemlén, ahol a Dealer lesz a kedvenc filmed Fliegauftól. „Az egész való világ itt készül”, idézhetném, az Inforg Stúdió robbanásig tehetséges fiataljait hallgatva a bő félórás műhely-promóban, ha nem volna szerénytelenség egy határozottan, céltudatosan, de szerényen, patetikus gesztusokat, zengzetes frázisokat gondosan kerülő stúdióra ilyet mondani. És ha nem volna istenkísértés. Mert mi lesz, ha nem jön össze elegendő pénz a nagyjátékfilmekre, s a tetterő, tehetség és fantázia ott marad egy szál magában, celluloid, kamera és montázspult nélkül. Mi lenne. Tovább készülnének a zseniális, vagy kevésbé zseniális, de elszánt, s ettől máris érdekes öt, tizenkét, tizenöt percek.

Az Inforg Stúdió alapítói (Muhi András, Muhi Klára és Hartai László) nem hosszra vagy besszre játszanak, ez nem az éjszakákba nyúló közös kesergés klubja, hanem a praktikus szellem és a találékonyság műhelye, jelszavuk is szerény és gyakorlatias, „információ és organizáció”. Felfedezték az aruvimi erdő titkát. Ami ugye átlábalhatatlan, akár a magyar film elvadult bozótosa. Nincs az a rettenthetetlen kalandor, aki el ne sápadna, a végtelen vadon láttán. így sápadunk el mi is időről időre, szájtépésről szájtépesre, hogy mi lesz a magyar filmmel, hogyan lehet átküzdeni magunkat az évtizedes káoszon, s többnyire nagy szavak, nagy durranások, heroikus nekibuzdulások következnek, s legritkábban az apró lépések zsenialitása. Mert – ez az aruvimi erdő titka (copyright: Molnár Ferenc) -- a végtelent csak a lábad elé nézve, lépésről-lépésre, tudod legyőzni, ha átléptél száz gyökéren, ezer liánon, egyszercsak ott vagy a túloldalon. Ez nem a bürokrata-segg és könyök apoteózisa, ellenkezőleg, a kalandorszellem e nélkül az aprómunka nélkül merő képzelgés marad. Az Inforg-csikók nem képzelegnek arról, hogy majd - ha beüt a szerencse - nagy filmesek lesznek, hanem keményen dolgoznak rajta, mennek fától-fáig. Tényleg (így) készül a filmholnap. És persze nem csak az Inforg Stúdióban, hanem a Duna Műhelyben, a BBS-ben, a Celluloid Műhelyben, a MAFSZ-ban (a következő filmhu filmklubban, december 18-án, kedden például velük találkozhatsz a Tabánban). Hétvégén pedig mind ott lesznek az aruvimiak a Szindbádban a Szájtépésen. Ott a helyed.

Nemzedéket csinálni persze nem lehet önerőből, aki nem tudja, hogy újat csak akkor fog feltalálni, ha magához vesz, s megemel egy-kétezer évet, máris megérkezett. Minden új raj mögött ott állnak a mesterek, az előző nemzedék lázadói. Az Inforg est második felében, Fliegauf Benedek száztízperces portréfilmjében egy rebellis pszichiáter - Feldmár András - foglalta össze gondolatait lélekről, nevelésről, drogról, társadalomról és persze a pszichiátriáról.

„Olyan ember, mondja róla a rendező, aki sohasem hazudik.” Nem tudom, hogy így van-e, s nem is szeretném, ha így lenne, pengetekintetű igazságosztóból van elég. Feldmárt szerencsére egyszerre látom esendő embernek (akit gyerekkori traumái sodortak a lélekgyógyászat csalfa fárosza felé) és zseniális lázadónak, aki a pszichiátria minden alapigazságát felforgatja, hogy megnézze, van-e alatta valami, s ha igen, mi a fene, okkal, mert a lélekgyógyászat éppúgy civilizációs vívmány, vagy ártalom (Feldmár inkább annak látja), mint bármely más kultúrjavunk.

Hipnózisban élünk, apánk, anyánk, társadalmunk farag belőlünk embert, természetesen a saját képmására, ne hagyjuk, ébredjünk fel, akármilyen lidérces is egyedül mászkálni az alvók között. Mert megszületni csak akkor érdemes, ha ébren éljük át, ami velünk történik, ha igennel tudunk válaszolni az igazi kérdésre, „van-e élet a halál előtt?”

Tökéletes zárszó egy filmholnapos est végére.
Filmezni szükséges. És épp ezért.