Anne Feinsilber: Requiem for Billy the Kid

Bonney és Rimbaud? Merész párhuzam. Az archetipikus lázadók különleges életükkel, kalandjaikkal legendát építettek maguk köré. Az egyik a fegyverét, a másik a tollát használta szenvedélyesen, de huszonegy évesen mindkettő szakított életpályájával. A Kris Kristofferson által felolvasott Rimbaud részletek és Claire Diterzi áradó zenéje újféle emléket tesz hozzá a 35 milliméteres, Új Mexikói tájképhez.

A DirtNap szintén egy elsőfilmes rendező munkája. D.B. Sweeney-t már húsz éve ismerjük színészként (A fájdalom kövei, Az éjszaka mélyén), de első rendezését egy vizsgázó egyetemista izgalmával fogadta. A film három mindennapi srácot követ egy könnyed, de számukra az életüket jelentő utazáson át, melyben megfér foci, sör, veszekedés és igaz(?) barátság. A történet hol mulatságos, hol szívet melengető (szeretne lenni), a film az álmok komédiája, az elveszett rock and roll-ambícióké, az egyetemi barátságokba fúródó feleségeké és gyerekeké, a meg nem értett szerencsejáték-vonzalmaké.  D.B. Sweeney, ha nem érte volna motorbaleset, most profi baseball játékos lenne. Csapatjátékos. Színészként, s most hozzá rendezőként, producerként, forgatókönyvíróként is csapatjátékos tud lenni. A közönség tudta, hogy az egyik srác a rendező, de vajon melyik? Nem nyomul előre, mert a barátság lényege éppen ez. Egy zenész, egy sportoló, egy intellektuel – a három közül az egyik biztosan te vagy. A barátok segítenek megtartani az egyetemista formádat, ők teszik érthetővé a világot, ha bajban vagy. Ha ezt elveszted, közelebb kerülsz a halálhoz – mondja Sweeney. Én jobban bíztam a színészekben, mint ahogy azt megszoktam a rendezőktől, s ez jót tett a filmnek. A Sundance után ez volt a DirtNap kanadai premierje. A közönség a második, sajtótájékoztatót követő vetítésre vevőbb volt, mint az elsőre. Talán, mert Sweeney nem várt egyszerűsége és őszinte, fontos kérdései adtak kulcsot a filmjéhez.

A fődíjas
Marcos Carnevale: Elsa es Fred
Akár québeci mozi is lehetne a Chicagoban a női főszerepeiért Silver Hugo díjat nyert német alkotás, Andreas Dresen Summer in Berlin című filmje. A keserédes mozi két nő (Inka Friedrich, Nadja Uhl) túlélésért folytatott napi küzdelmeit mutatja be egy nyáron át, Berlinben. Egy munkanélküli, gyermekét egyedül nevelő anya, és egy idősekhez eljáró ápolónő, a legjobb barátnők, egy házban laknak. Mindig a rossz férfit választják, baj van a gyerekkel és baj van a betegekkel is, de nem vesztik el humorukat, néha kifejezetten szexisek, és éjszakákat töltenek együtt egyikőjük erkélyén. Egy-két friss képi ötlet, a nők finom játéka, és a szeretetteljes rájuknézés nem engedi elfelejteni ezt a berlini balkont. Csöndes, életszagú film, végtelenül megengedő, nőpárti, a kanadai közönség magára ismert.

Láthattunk még más fesztiválokon elismert filmeket, mint Christina Comencinitől a legjobb külföldi film kategóriájában Oscar-jelölt La Bestia nel Cuore-t, a spanyol-német Obaba-t (Montxo Armendáriz), és a Cannes-i nyitófilmet, a Lemming-et (Dominik Moll).

Szerepeltek kakukktojás-alkotások is, mint az egy pszichoanalitikussal töltött spirituális utazástól inspirált svéd misztériumfilm (Björne Larson: Kill Your Darlings) Lolita Davidovitch és Andreas Wilson főszereplésével, a gyenge-viccelődő francia nyitófilm (Cristian Vincent: Quatre Étoiles) és a kelet-közép európai plakátjával egzotikumra éhes közönséget behozó Solidarnosty, Solidarnoty, mely Walesa-t és a Lengyel Kommunista Párt bukásának történetét volt hivatott bemutatni a tremblanti közönségnek 13 klasszikus kamerájából származó kisfilmen át. Vajon mit várhatunk mindettől egy olyan közegben, ahol a mozival szembeni kirakatban óriásfelirat vár: „Cowboy wanted”?

Esténként elveszítik az utcák Disney-jellegüket, és kis hegyi faluvá válnak. Nem letagadható az az érzéki öröm, amit a moziból kijőve a tó fölötti teraszon megivott sör, az erdő szaga, és a szabadtéri vetítésekre besétáló pompás szarvasok látványa jelent. Ha sikerül jövőre még jobb filmeket kapni (talán mi is küldünk), a Tremblanti Filmfesztivál kimondatlanul is a Sundance kiegészítőjévé, a független film képviselőjévé válhat. Ha nem, a tó másik oldalán felépült rezidenciájában üdülő Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas vonzhat ide filmes világot.

Az egyik hangadó helyi napilap a program sokféleségét – véletlenszerűségét? - kifogásolja.
Szerintem Kanadának épp ez a szépsége: nem mondják meg, hogy mit kell gondolni. Olyanok a filmjeik, mint a közönségük: igazán vegyes, azt az érzést kelti, hogy idejött a világ, csak választanod kell.


Díjazott filmek:

Tremblant díj (helyi zsűri): Marcos Carnevale: Elsa es Fred (spanyol)
Közönség díj: Michael-Caton Jones: Shooting Dogs (angol-német)
Legjobb rövid: Hany Tamba’s: After Shave (libanon)