Hajlamosak vagyunk a „többlettel bírókat” parnasszusra emelni, nem számolva a veszéllyel, hogy így elvész az ember-ember közötti távolság, s mesterséges gátakkal vágjuk el magunkat a megértéstől. Miért félünk befogadni az egyszerűen emberit?  A „történelmi tanúságtevő” (Losonczi Ágnes) és „arcfilmképíró” (Konrád György) portréja egy kötetnyi emlékből rajzolódik ki előttünk.

Ember, emberség, emberi, emberies, emberközeli, emberszerető, „emberszabású”, emberléptékű…. Talán érdemes lenne megszámolni, hányféleképpen,  hányféle kontextusban jelenik meg Ember Judit jellemzésekor az ember szó, mint jelző, mint minőség, mint egység, mint nomen est omen. Adott egy nő, aki a legveszélyesebb időkben a legveszélyesebb feladatot vállalja magára: krónikása lesz mindannak, ami hivatalosan „meg sem történt”, amit a történelem radírja mesterségesen kitörölt. Teszi ezt valami természetes hivatástudatból, a jövő vezérelte küldetéstudatból, vagy egyszerűen azért, mert úgy érzi, mást nem tehet. Ember Judit nem hajszolja az igazságot, az igazság az, ami rátalál újra-és újra. Ember Judit, a „későn érő” filmes, akinek játékfilmre sose telik, csak forgatja sorra a dobozba zárt veszedelmes dokumentumfilmeket, melyeknek szigorúan őrzött kópiáit csak titkos zugvetítések résztvevői, a szerencsések, láthatják olykor-olykor.

Ember Judit: Fagyöngyök
Az Ember-lépték többszempontú, alapos portré. A művész arca, ahogy Eörsi István írja egy helyütt „csupa figyelem, csupa részvét, érdeklődés, tartózkodás”, sok és sokféle szemlélő benyomásai alapján rajzolódik ki előttünk. Az Ember-portré kritikusok, barátok, kollégák, tanítók és tanítványok, sőt egy gyakorló pszichoterapeuta tapasztalatain, a rendezővel készült interjúkon keresztül egyre újabb színekkel gazdagodik. Losonczi Ágnes bevezetője az Ember Judit-jelenséget, a művészt, a dokumentaristát járja körül nem feledkezve meg az alkotó munkamódszereiről, eszközeiről, témáiról, szerepeiről, hátteréről, „látható és láthatatlan voltáról, azaz az elismertség és a titkosság mérlegelhető egységéről. A bőséges bevezető közelkép és figyelemfelkeltés, mindazoknak, akiket eddig elkerült a találkozás, de még nem szalasztották el, egyben pedig védőbeszéd a műfaj létjogosultsága mellett. Amíg Herskó szerint a dokumentumfilmek aktualitása az idővel, a belevetettséggel és a környezettel összefüggésben megkopik, addig Losonczi amellett áll ki, hogy a nem fikciós műfaj pedagógiai szerepével túlmutat ezen, s beleágyazódik a történelem szövetébe. Maga a művész pedig állítja: „A mát nem lehet tegnapi eszközökkel bemutatni”.

 „Az örökké betiltott, de a pártközpont által tanulmányozott filmrendező” szociálpszichológiai, pedagógiai, pszichopedagógiai tanulmányokkal a háta mögött került a főiskolai reformosztályba, ahol diplomásokat képeztek tovább népszerű-tudományos filmesekké. Herskó János, a mester a Hagyd beszélni a Kutruczot! láttán egyenesen odáig jut, hogy tanítványa, „a legtitkosabb magyar filmrendező”, évtizedekkel a dánok előtt feltalálta a Dogmát. Később, a Pörös Gézával folytatott beszélgetés során a tanítvány reflektál: „Nem kis Herskókat nevelt, tanítványaiban az egyéni arcot, a saját személyiséget segített kibontakoztatni.” (207.o.) A „Herskó-féle metódus” lényege az anyaggyűjtés, a téma sokoldalú elemzése, mely érvényteleníti a sematikus prekoncepciókat. Tanítványában „emberére” akadt, a módszer bevált.

A könyv külön fejezetet szentel magának az Embernek. Merthogy a „regény hőse” is megnyilatkozik itt-ott, elmesélve, megindokolva, továbbadva mindazt, amit ez a gazdag életmű kínál. „Mindenkinek több kész regény az élete, ha abból nekem egyet vagy kettőt kölcsönadnak, azért hálás vagyok.” - mondja a rendező az anyaggyűjtésről. „Hogy miért választok olyan embereket mindig a filmjeim hőséül, akikkel valami történelem történt? Mert a kelet-európai régióban mindig történik valami történelem, és az emberek a kis privát életüket nem tudják másképp megélni, csak a történelem ellenében vagy szellemében. Azt hiszem, hogy a szerencsésebb nemzeteknél ez nincs így.” (211. o. ) – nyilatkozza a témaválasztásról. Ember Judit szerint a játékfilm és a dokumentumfilm között annyi a különbség, hogy kap-e az ember elég pénzt egy játékfilm forgatásához. „a világ égi másának a megmutatása (Arany János is megírta már) a játékfilmesek lehetősége, a dokumentumfilm a valóság pokolbéli másának bemutatására vállalkozzék.” (272.o) „A dokumentumfilm nemcsak a valóságot, de magát a rendezőt is dokumentálja.” Íme az Ember.