Maguk a szervezők sem számítottak akkora érdeklődésre, ami a kora délutánig tartó fórumot övezte. 9 játékfilm, 2 animációs és egy dokumentumfilm filmtervének előadását lehetett végighallgatni a fejlesztési folyamatot segítő 5 mentor-zsűri – Enyedi Ildikó filmrendező, Kerékgyártó Yvonne filmrendező és forgatókönyvíró, Pataki Ágnes, Petrányi Viktória és Pusztai Ferenc producerek – társaságában. Ők öten két projektet választottak ki nyertesnek, hármat a szakmai közönség, különdíjat ajánlott fel a prágai FAMU egyetem, és meglepetésként a Nemzeti Filmalap is felterjesztette forgatókönyv-fejlesztésre az egyik tervet.

inkub7600

Fotó: Heinrich Annamária (Filmalap)

A 12 filmtervet két blokkban adták elő a rendezők, akik hiába tartottak egy zártkörű próbát a nyilvános fórum előtti héten, egyikőjük sem tudta letagadni izgatottságát, hiszen sokan közülük most pitcheltek először ekkora tömeg előtt. A moderátorként részt vevő Till Attila, és a mozi közönsége is hálás volt, és hasznos kérdésekkel segítették az előadásokat. A legtöbb rendező gazdag képi anyaggal érkezett – sokan hoztak a film hangulatát érzékeltető fényképeket, videókat, pitch-trailereket, és egészen kiforrott grafikai anyagokat.

Különösen szép illusztrációval érkezett a program egyik győztes projektje, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című filmje is. Az disztópikus jövőben játszódó ’agro sci-fiben’ a Föld termőföld készletei elfogynak, a végleges kipusztulástól csak egy különleges, emberi húsból táplálkozó növény védheti meg az emberiséget. A félig ember-félig növény élőlények animációs megoldására hozott képek izgalmas és látványos filmet ígérnek, amely remélhetőleg 2 év múlva bemutatásra is kerül.

inkub3600

Fotó: Heinrich Annamária (Filmalap)

A nyertesek közé került az egyetlen dokumentumfilmes pályázat is, Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című filmterve. A rendező egy Budapesten élő és tanuló szomáliai menekült lány, Kafia történetét fogja elkészíteni, amit 6 magyar nyelvlecke alapján, 6 epizódra bont majd szét a lány életéből. Dorottya előadása sikerült az egyik legjobban, nagyon alaposan és intelligensen mutatta be filmtervét, amihez egy rövid jelenettel is készült, Kafia egyik nyelvórájáról.

A zsűri szerint a játékfilmtervek közül különösen nehéz volt nyertest választani, részben ezért is döntött úgy Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, hogy a fődíjakon kívül egy különdíjat is kioszt az egyik filmtervnek, amely részt vesz a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési folyamatában – ezt Szőcs Petra Gemma nővér című filmterve kapta meg, ami hivatalosan a ’református steampunk dráma’ műfajában fog továbbfejlődni. A tervezett történetben diakonissza nővérek egy arctalan nővér-robotot építenek maguknak, hogy ezzel saját munkájukat segítsék, de idővel ellenük fordul a szerkezet. Havas Ágnes szerint a film még nem áll készen hogy azonnali támogatást kapjon, de különleges világa és groteszk története megéri a fejlesztést.

A másik különdíj egy fejlesztési ösztöndíj volt a 3 hónapig tartó Midpoint forgatókönyv-fejlesztő képzésen, amit a prágai FAMU egyetem ajánlott fel Zsemberi Zsófia Pinkler című tervének. A nevelőintézetek közt tengődő 13 éves lány történetében, egy eddig keveset ábrázolt roma közösség is szerepet kap, ami a kortárs magyar filmek egyik legnagyobb hiányossága. Reméljük, hogy a fejlesztés utáni jövőben el is készülhet ez a hiánypótló film.

inkub4600

Fotó: Heinrich Annamária (Filmalap)

Az egyik projekt ami viszont biztosan el fog készülni, Csuja László Virágvölgye, ami 64 millió forintos támogatással gyarapodott. A film egy enyhén fogyatékos fiú és egy magányos és gyermektelen lány találkozását meséli el, akiknek egy csecsemő elrablása miatt kell menekülniük a hatóságok elől.  Főszereplőjét, A foszfor című kisfilmjében is látható, különleges tehetségű Éber Roland fogja alakítani, akinek a valós élethelyzete egyáltalán nem áll messze a László által kitalált történettől, és amitől még izgalmasabb ez a vállalkozás. Roland coming-of-age története jövő ilyenkor kerül bemutatásra, a többi játékfilmmel együtt.

Támogatásra kapott Szilágyi Zsófia Egy nap című drámája is. A film egy 40-es nő, Anna egy napját meséli el, akit lassacskán felőröl három gyereke és hűtlen férjének nyomása. Zsófi hiperrealista ábrázolásmódban gondolkozik, a film szerves részeként akarja megmutatni a monoton napi rutint és és az olyan unalmasnak tűnő részleteket is, mint például a reggeli kakaó elkészítése, ami lelki nyomás miatt óriási erőfeszítésébe kerül a főszereplőnek. A rendező nem köntörfalazott annál a kérdésnél sem, ami arra vonatkozott, hogy milyen érzéseket akar előcsalni a nézőből: számára egyértelmű hogy sírást, erőteljes drámai hatást akar elérni.

inkub5600

Fotó: Heinrich Annamária (Filmalap)

Az utolsó díjazott projekt Vékes Csaba és Dudás Balázs A hetedik alabárdos című terve lett, ami a fórum legszórakoztatóbb előadása volt, nem véletlen hogy a közönség szavazatai alapján nyerte el a támogatást. A film főszereplője Miki, egy színházi statiszta akinek komoly színészi törekvései vannak, és mindenféle őrült cselekedetre is hajlandó, hogy álmát beteljesítse. Vékes Csaba 10 éves színházi tapasztalatának köszönhető ez a humoros történet, amely egyetlen jelenetre sem fogja elhagyni a varázslatos színház területét. Ha a film is hasonló hangulatban fog telni mint amilyen a 8 perces pitch volt, akkor nagyon kíváncsian várjuk a folytatást.

 

(címlapkép: Heinrich Annamária (Filmalap)