Zurbó Dorottya: Az Inkubátor programra egy dokumentumfilm-tervvel jelentkeztem, amely egy szomáliai kamaszlány történetét meséli el, aki nemrég kapta meg a menekült státuszt hazánkban. Azóta szorgalmasan tanul magyarul és készül a középiskolai érettségire. Itt képzeli el a jövőjét, itt akarja megvalósítani régi álmát, hogy orvos lehessen. Filmem a magyar nyelvleckék tematikáját követve mutatja be az ő beilleszkedésének történetét.
Filmhu:Mióta foglalkoztat ez a téma?
Z. D.: Több mint két évvel ezelőtt, amikor a DocNomads Nemzetközi Dokumentumfilm-rendező Mesterképzés keretein belül Brüsszelben tanultam, a diplomafilmemet olyan menekült gyerekekről szerettem volna forgatni, akik szülői támogatás nélkül, egyedül érkeztek Európába. Rengeteget kutattam a témában és nagyon sok menekült fiatallal találkoztam. Film végül nem lett belőle, mert túl sok ideig tartott a forgatási engedélyek beszerzése, engem pedig kötöttek az egyetemi határidők. De már akkor elhatároztam, hogy a témával itthon is fogok foglalkozni, hiszen a menekült gyerekekről nem sokat lehetett hallani abban az időben, viszontagságaikról és céljaikról pedig semmit sem tudtunk. Így jutottam el egy magyar gyermekotthonba, ahol „kísérő nélküli menekült kiskorúakkal” foglalkoznak és itt ismerkedtem meg leendő „főhősnőmmel”.
Zubró Dorottya
Filmhu:Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
Z. D.: A Hat könnyű lecke dokumentumfilm, interjú-szituációk nélkül, úgynevezett megfigyelő dokumentumfilmes módszerrel fog készülni. A forgatás során arra fogunk törekedni, hogy a kamera minél láthatatlanabb legyen az egyes szituációkban, sok közelivel és nézőponti beállítással dolgozva, hogy a néző minél közelebb kerülhessen a főhőshöz. A hangi dimenzió nem realisztikus használata fog lehetőséget teremteni arra, hogy az objektív valóságból a főhősnő képzeletvilágába léphessünk az ő töredékes belső monológjait és a magában gyakran ismételgetett magyar szavakat és mondatokat hallgatva. A film stílusa a szubjektív valóság megjelenítésére fog törekedni.
Filmhu:Mi inspirál ennek a történetnek a megfilmesítésére?
Z. D.: Főhősnőmet megismerve lenyűgözött az az elszántság és tudatos tervezés, ahogyan a jövőjéért küzd. Barátaival, társaival ellentétben, akik az augusztusi első nagyobb menekülthullámmal Németországba utaztak, ő ragaszkodik az eredeti tervéhez és Magyarországon akar tanulni. Vonzalma a nyelvünk iránt ritkaságnak számít, hiszen a magyar nyelv egyrészt nem világnyelv, másrészt közismerten nehéz megtanulni. A menekültek a nyugat-európaihoz képest gyenge szociális ellátást nyújtó magyar rendszer mellett a nyelv miatt sem szokták célországnak választani hazánkat. Ám az az eltökéltség, amivel megpróbálja elsajátítani ezt a marginalizált nyelvet és megvalósítani álmát nálunk, ebben a kis közép-kelet európai országban, rácáfol a menekültekkel kapcsolatos sztereotípiákra. Az ő pozitív személyisége és beilleszkedésének története empátiát és megértést válthat ki az egyre radikalizálódó európai társadalmakból, nemcsak itthon hanem világszerte.
Részlet a rendező Vasárnapi ebéd című díjnyertes filmjéből
Filmhu:Milyen lehetőséget látsz az Inkubátor programban?
Z. D.: Másfél évvel ezelőtt diplomáztam az SZFE által indított DocNomads Nemzetközi Dokumentumfilm-rendező mesterképzésben. Azóta megtapasztaltam, hogy milyen nehéz kezdő filmesként az első komolyabb projektet beindítani. Éppen ezért tartom remek kezdeményezésnek az Inkubátor programot, ami a finanszírozási támogatás mellett a koncepció fejlesztésében is segítséget nyújt, ugyanakkor szabad teret enged a formai kísérletezésre. Egy erős és formabontó első film készítése sokat segíthet, hogy a közönség és a szakma is megismerhesse a fiatal alkotókat.
Filmhu:Hogyan készülsz fel a pitch fórumra? Vettél-e már részt ilyesmiben?
Z. D.: Angolul már pitcheltem, ugyanis egy volt DocNomads-os osztálytársammal közösen másik dokumentumfilmterven is dolgozom, amely két kamaszlány barátságáról szól, akiket beválogatnak az első női focicsapatba az utolsó Buddhista királyságban, Bhutánban. Ezzel a tervvel részt vettem különböző nemzetközi workshopokon és pitch fórumokon, így szereztem már némi tapasztalatot. Ám hazai közönség előtt még nem pitcheltem és tudom, hogy nagyon fogok izgulni.
Filmhu:Mennyire látod magad előtt a „kész filmet”, illetve, mekkora szabadságot hagysz a változtatásokra?
Z. D.: Számomra a dokumentumfilm a rendezett jelenetek és az élet spontenaitása közötti finom egyensúlyon alapszik. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ugyanúgy lássam magam előtt a történetet, és azokat a jeleneteket, amelyeknek terveim szerint meg kéne, hogy történjenek a filmemben, mint egy fikciós munka esetében. De ami ennél is fontosabb, hogy legyek annyira rugalmas, hogyha az élet új helyzeteket produkál és felülírja a várakozásaimat, akkor felismerjem őket és a történetet ehhez tudjam igazítani.
Jelenetfotó a Vasárnapi ebédből
Filmhu:Korábbi filmes tapasztalataid, hogyan kapcsolódnak ehhez a tervedhez?
Z. D.: Ez a közeg nem idegen tőlem, hiszen már korábbi munkáimban is foglalkoztam hátrányos helyzetű fiatalok problémáival és a kamasz kor ellentmondásos életérzéseivel. Mindig is úgy éreztem, hogy ezekkel a történetekkel tudok igazán azonosulni. Az ELTÉ-n készített diplomafilmem például egy gyermekotthonban nevelkedő kamasz fiú hajléktalan édesanyjával való meghitt kapcsolatát mutatta be. Ahogy a Vasárnapi ebédben, úgy ebben a filmben is arra törekszem majd, hogy minél intimebb szituációk és apró hétköznapi élethelyzetek segítségével mutassam be az újrakezdés nehézségeit és gyakran keserédes pillanatait egy – a főhős számára - idegen kulturális környezetben.
Filmhu:A Vasárnapi ebéd fogadtatása, nemzetközi visszhangja, hogyan járult hozzá ehhez a tervhez?
Z. D.: A Vasárnapi ebéd sok fesztiválon megfordult, aminek nagyon örültem. A filmet látta Ugrin Julianna producer is, akinek nagyon tetszett, ezért megkeresett és új ötleteim felől érdeklődött. Így kezdtünk el közösen dolgozni ezen a történeten és a bhutáni filmterven. Tehát a Vasárnapi ebéd hozott minket össze.
Filmhu:Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátor Programra?
Z. D.: A film producerével Ugrin Juliannával jelentkeztünk az Inkubátor Programra. A történet intimitása miatt maga a forgatás mindenképpen egy szűk kis stábbal tud megvalósulni, és persze számítok azokra is, akik eddigi munkáimban is segítettek, támogattak.
