"Ma már ha nagyobb filmsikerekről – vagy inkább sikeres filmgyártásról – beszélünk, az amerikai mellett az átlagnéző is a Franciaországból érkező mozikat emlegeti. Elsősorban persze a mozilátogatottsági adatokról beszélünk most; a fesztiváljárók és a filmművészet újabb és újabb vonulatait kutatók számára talán az új skandináv, távol-keleti vagy a felfedezett Balkán alkotásai nagyobb revelációval hatnak. De kétségtelen, hogy a jól átgondolt nemzeti filmtámogatási program, a létező, nagyon erős hagyományokat követő vagy feszegető műfaji és generációs sokszínűség, valamint a koprodukciókészség nemcsak rekordszámú (évi 150-200) új filmet, hanem ebből következően gazdagabb merítést, látványosabb sikereket hozott az elmúlt 10 évben Franciaországban és a francia filmnek Európában.

Ezért talán merész vállalkozásnak tűnhet, ha egy hét filmből álló összeállítással szeretnénk megmutatni, milyen is az új, a kortárs francia filmművészet. Legyen ez inkább csak egy kis ízelítő, hét nagyon különböző, ám emlékezetes alkotással.

Itt van mindjárt az első film, az Artemisia, attól az Agnes Merlet-től, aki 1993-ban készült Cápafiókákjával megkapta a Legjobb első filmnek járó Európa-díjat. Nézőink talán emlékeznek rá: a komor, súlyos Cápafiókák alapja egy újsághír volt: két kiskamasz, elvadult  testvér kisebb bűncselekményekbe, tolvajlásokba bonyolódik, amiket igazi súlyos lopások, rombolások követnek... Az Artemisia sem könnyed film. A legelső festőnőként számontartott Artemisia Gentileschi (1593-1652) életének arról az időszakáról szól, amikor titokban anatómiai tanulmányokba kezd a férfi testről, majd áthágva a normákat, kiköveteli magának, hogy festészetet tanulhasson a kor neves festőjének számító apjától, s annak világot járt riválisától. Ez utóbbi, a súlyos színészegyéniség, Miki Manojlovics játszotta Tassi megtanítja a vadóc, öntörvényű lányt először csak látni, aztán megtanítja szeretni is… Agnes Merlet kissé átírja a művészettörténetet, ahol Tassi Artemisia megbecstelenítőjeként szerepel, ezzel magyarázva a lány képein szereplő kegyetlen, szenvtelen és vérrel körített férfiábrázolásokat. Merlet a barokk tökéletes, költői és érzéki atmoszférájában egy szenvedélyekkel, bűnnel és bűnhődéssel teli, teljes szellemi, alkotói és szerelmi kapcsolatot fest vászonra Benoit Delhomme lenyűgöző operatőri munkája segítségével.

Vannak filmek, amiket napokig hordozunk még magunkban, anélkül, hogy különösebb diskurzust folytatnánk róla – csak úgy megüli a lelkünket, mint egy könnyen átlépett veszteség. Ilyen az Artemisia, és ilyen az elsőfilmes Thomas de Thier Tollak a fejbe című alkotása is. Ebben egy kisfiát elveszítő anya küzd a szó szoros értelmében az életéért, az ép elméjéért, hogy először csak felfogja, majd lassacskán, egy furcsa, sérült fiú segítségével elfogadja a túlélés lehetőségét. S a kulissza mindehhez egy fojtogató, idegenszerű, posztexpresszionista atmoszféra szárnyas állatokkal, harsogó füvekkel, fákkal és egy tetszhalott kisváros kiürült tereivel.

Szintén a sorozat része még Sophie Marceau Beszélj a szerelemről, J. J. Bigas Luna A Titanic szobalánya (főszereplője a franciák nagy reménysége, Olivier Martinez), a nemrég, a „Frankofon napunkon” már vetített A három kislány, a kamaszlelkeket jól ismerő Jean-Loup Hubert mozija, Francois Ozon Medencéje, és a Magyarországon nemrégiben a mozikba került Arnaud Desplechin-film, a Ha te nem lennél."

Bemutatók a Duna Televízióban:

1. Artemisia – április 22.
2. A Titanic szobalánya – április 29.
3. Tollak a fejbe – május 6.
4. A medence – május 13.
5. Beszélj a szerelemről!  – május 20.
6. Ha te nem lennél – május 24.
7. A három kislány  –  május 31.
(Duna TV, április 22. szombat 21. 00)