2006. 01. 09. Géczi Zoltán
Ázsia legendás harcosai
A wushu vitathatatlan bajnoka - Jet Li
Ázsia messze földön híres, pályatársainál nagyságrendekkel elegánsabb harcművész-színésze 16 éves korában debütált a mozivásznon. A Chang Hsin által rendezett Shaolin Temple című film főszerepére 700 dolláros gázsival írt alá szerződést, amely szerény összeg bajosan ellentételezhette a váratlanul kemény forgatást: a gyártási nehézségek és a logisztikai bakik miatt a munka 13 hónapig húzódott, ráadásul Jet Li balesetet szenvedett az egyik jelenet felvételekor, s lábát törte. „Nem tudtuk, hogy kell mozit csinálni. Nem voltak akciókoreográfusok sem, a rendező elmondta az alaptörténetet, és nekünk kellett kitalálni mindent.” – emlékezett vissza a nehéz kezdetekre. Mégis megérte önerőből leküzdeni az amatőrizmus problémáit, mert az improvizáció oly briliánsra sikeredett, hogy a nézőközönség rögvest kegyeibe fogadta őt; annak, akinek kicsit is volt szeme, már ekkor nyilvánvaló volt, hogy a fiatal fiú személyében új filmcsillag született.
Papírforma szerint minden adott volt egy fényes karrierhez, hisz Jet Li kiskorúsága ellenére is öreg profinak számított a harcművészet terepén: 8 évesen kezdte el gyakorolni a wushu nevű tradicionális kínai harcművészetet, alig három évre rá megnyerte a nemzeti bajnokságot, öt éven át védte bajnoki címét, 17 éves korában pedig már visszavonult az aktív versenyzéstől. Állítása szerint egy évtized elteltével unalmassá vált a rutin, a napi 8-10 óra wushu-gyakorlás csak kemény munkát és még keményebb munkát jelentett, örömet annál kevesebbet adott számára, a vitathatatlan bajnoki címnél feljebb pedig már bajosan emelkedhetett volna, így lezárta életének eme szakaszát, és egyéb kihívások után nézett – merthogy a kihívásokat mindig is szerette.
Az edzőtermek és a harcművészeti tornák világát a Shaolin Temple sikerével felváltotta a filmezés, a hongkongi filmipar kincsként karolta fel őt, és sorozatban érkeztek a szerepajánlatok. Jet Li nem kívánta túlterhelni magát, ragaszkodott az alapos munkához, így 1983 és 1991 közt józan mértékletességgel átlagosan évi egy filmet (Kids from Shaolin, Born to Defence, Arahan, Shaolin One, Abbot Hai Teng of Shaolin, Dragon Fight, The Master, Swordsman) forgatott. A kilencvenes évek elején már jó nevű sztár volt, az ázsiai martial arts filmek ismert és elismert csillaga, a csúcsra azonban csak ezután kapaszkodott fel. Egyébként sem döcögő karrierének a Tsui Hark által dirigált Once upon a time in China című eposz adott szélvésszerű lendületet: a láb- és csuklótöréssel színesített, mindenki számára kimerítő forgatás kultuszteremtő, valamennyi ízében csodálatos mozit fiadzott, amely szupersztárrá tette Jet Li-t, és nevét innentől kezdve Jackie Chan neve mellett – de sosem előtte, erre még vissza is térünk - jegyezték. Az éves adagolásban elkészült folytatások tartották a nyitódarab minőségét; a Tsui Hark-Jet Li duó mesterhármasa azóta is kikophatatlan tétel a klasszikus trilógiák listáján, a filmek harci jelenetei pedig utánzásra csábító szakmai etalonnak számítanak (a létrás jelenet még a Xéna című, állagánál, rendeltetésénél és kivitelezésénél fogva egyaránt büntető jellegű tévésoroz egyik epizódjában is előkerült).
Jet Li immáron kitaposott úton lépdelt előre, mikor leforgatta a két filmből álló Fong Sai Yuk ciklust, amely a kései wuxiák délceg képviselője, majd a Fist of Legend (1994) című produkcióban különösen megtisztelő lehetőséget kapott. A Bruce Lee főszereplésével készült Tomboló Ököl újraforgatott változata Jet Li zsenialitásának vegytiszta bizonyítéka; talán nem illene ilyet mondani, de a híres „a kicsi kínai idegen besétál a japán dojóba és összecsomagolja a bandát” jelenet semmivel sem karcsúbb, mint az 1972-es alapműben megcsodálható küzdelem, ez pedig már önmagában is elegendő lenne az üdvösséghez.
Jet Li 1998-ig kéttucatnál is több filmben vállalt főszerepet; s bár a katalógus nem mentes a középszer felé húzó tételektől (pl. sem a The Enforcer, sem a hongkongi Kozure Okami-remake, a Legend of the Red Dragon nem nevezhető emlékezetes alkotásnak), összességében tartotta a debütáló Shaolin Temple irigylésre méltóan magas színvonalát, mindemellett valódi mesterművekben, illetve kultikus mozikban is szerepelt (pl. Tai-Chi Master). Egyetlen ember akadt csupán, ki nálánál is nagyobb népszerűségnek örvendett, a bulvársajtó pedig, kihasználva a tálcán kínálkozó lehetőséget, gyakorta cikkezett a köztük feszülő, egyébiránt sohasem létezett személyes ellentétekről. Az örök No.1 státuszt élvező Jackie Channel talán fél tucatszor, ha találkozott élete során, egyikőjük sem irigyelte a másik sikereit, ráadásul eltérő filmekben alakítottak alapvetően különböző figurákat, és karakterük sem hasonlítható össze. Jackie Chan egy pekingi artistaképzőt végzett, mindig derűsen mosolygó, jelleménél fogva vicces virtuóz, a krimikomédiák örökifjú fenegyereke, ki mindig kapható a bohóckodásra; ellenben Jet Li tradicionális harcművészeti képzést kapott, arca felelősséget és bölcsességet tükröz, a hatalmas népszerűséget eredményező akcióvígjátékokat pedig rendre elkerülte. A kontraszt egyszersmind Jet Li sikerének titka: az, hogy a beavatott kevesek közé tartozik, kik ismerik és gyakorolják a kínai harcművészet valamennyi titkát, még kevés lett volna a legendává váláshoz; legalább ily súllyal esett latba nyílt személyisége, kristálytiszta tekintete, a hagyományok iránti tisztelete, nyugodt eleganciát sugárzó megjelenése. A bumfordi tréfák és a nyakatekert helyzetkomikum nem az ő terepe, szó sincs komisz pofozkodásokról, idegen tőle a szeretetreméltó balfék figurája; ő transzcendens, a fizikai világon felülemelkedő, már-már szakrális lényként jeleníti meg a mester nemes figuráját. Követhetetlen gyorsasága és virtuóz technikája a vásznon Bruce Lee-t idézi, akrobatika és mozgékonyság terén állja a versenyt Jackie Channel, de ereje és a lefegyverző harcművészeti járatossága légies könnyedséggel párosul, így stílusa félreismerhetetlenül markáns.
Jet Li karrierének harmadik szakaszát a The Hitman (1998) zárta le; munkásságát ekkorra már szekérderéknyi díjjal ismerte el a közönség és a szakma, elfogytak a filmes mennyország felé vezető létra fokai, ezért összeszedte cókmókját és bekopogott Hollywood ajtaján. Vendégmunkásként a Halálos fegyver-sorozat negyedik epizódjában debütált (életében először játszott gonosztevőt, az engedményért cserébe az amerikai és az európai nézőközönség szélesebb rétegei is megismerhették őt), majd a látványra csiszolt Öld meg Rómeót!, a borzalmasan bugyuta Sárkány csókja, illetve a reménytelenül nyúzott Egyetlen következett. Tudvalévő, hogy az amerikai filmipar forgatókönyv szintjén sem képes valós értékükön kezelni az ázsiai sztárokat, a nagyságrendekkel magasabb költségek és a szoros forgatási napló pedig nem teszi lehetővé a harci jelenetek hosszas próbáját és sokszori felvételét; bár a nyugati közönség köreiben szolid sikereknek bizonyultak a fenti munkák, a régi rajongók jobb esetben is fintorogtak az óceán túlsó partján forgatott, meglehetősen bugyuta és egydimenziós zsánerfilmek láttán. Bár az Egyetlen főszerepéért már szédítően magas summát, 7,5 millió dollárt kapott, a hollywoodi téblábolás korántsem tett jót Jet Li reputációjának; a bemutatókat megelőző marketingkampány leválaszthatatlan részét képező médiaszereplések során – különösen emlékezetes volt a Jay Leno által vezetett Tonight Show – élő adásban is demonstrálta képességeit, ám a sok CGI és az amerikai vágóiskola nem adott teret teljes tehetsége kibontakoztatásához. (A mondás szerint vásár után már minden paraszt okos, ezért zárójelben: bölcsebb lett volna, ha nem kíván kibújni bőréből, és a fentiek helyett a Tigris és Sárkány főszerepét vállalja el, amelyre szóbeli ígéretet tett Ang Lee felé, ám később családi okokra hivatkozva megmásította döntését.)
Jet Li az álomgyári struktúrában nem kapta meg azt az elismerést, melyet a hongkongi filmgyártásban vívott ki magának, a kétes értékű amerikai kaland nem hozott olyan eredményeket, melyek kiállják a kritikai szemlélet próbáját. Karriere válságba került, de kelet felől kinyúlt egy segítő kéz: a szakmai krízisből Zhang Yimou emelte ki őt, midőn felkínálta számára a Hős (2002) főszerepét. Az ázsiai álomcsapat részvételével forgatott wuxiában olyan zsenik oldalán brillírozhatott, mint Donnie Yen, Tony Leung, Maggie Cheung vagy Zhang Ziyi, az elkészült – csodaszépfantasztikus! - film pedig kritikai és kereskedelmi szempontból is hatalmas sikert aratott.
Jet Li 2005-ben hozta meg a döntést, amely hidegzuhanyként érte a népes rajongói kört: bár a harcművészeti filmek mestere mindössze 42 éves volt ekkoron, eltökélte, hogy felhagy a martial arts mozik készítésével és ismét új kihívások után néz (többek közt egy buddhizmussal foglalkozó dokumentumfilmet rendezne) - ám önnyugdíjaztatása előtt még egy utolsó projektet kívánt, amely szándéka szerint összegzi érdemekben gazdag karrierjét, s elkophatatlan hagyatékként szolgálhat az utókor számára. Óhaja, amint az a mesékben szokott lenni, beteljesült: a Bride with white hair (1993) című kultikus mestermű rendezője, Ronny Yu felkérte az epikus igényű, nagy költségvetésű Fearless főszerepére. Ezen sorok írásakor már megtekinthető a várva várt ázsiai szuperprodukció bemutatója, amely minden szempontból pazar filmet ígér; korántsem elképzelhetetlen, hogy egy Once upon a time in China-szintű alkotáshoz lesz szerencsénk, amely káprázatos diadalmenetté varázsolja Jet Li idő előtti visszavonulását.