Időnként odaklikkelek a király kettes tévé éjszakai szolgáltató "műsorára", kicsiny zúg a díszlet, szemközt Fodor János ül temérdek bajusszal, s igyekszik lelket önteni (ébren tartani) az aludni képtelen nézőkbe - hallgatókba. Még féléve sincs, hogy kenyéradó gazdája, háttér-szerkesztője gálánsabb volt, így behívhatta magához egy-két zenész barátját, csevegő vendégét: az éji álmos órák jobban teltek. Most magányosan üldögél, nagy teáskannával, csészével, kockacukrokkal s a háttérben képen kívüli telefonos kisasszonnyal. Ezek a világ legolcsóbb adásai. Sok múlik Fodor János hangulatán, sok múlik azon, hogy a betelefonáló álmatlanok jófejek-e vagy rémes balfácánok. A politika, mint téma ki van zárva, reklámozni se lehet s egy-egy beszélgetőtárs ideje is ki van centizve. Ez többnyire jó, néha rossz. Egy fontoskodó vénasszonyba igenis bele kell fojtani a szót. Viszont adódnak anonim emberek, az ő sztorijaikat elhallgatnánk akár hajnalig is. Dehát ez tilos.

Kedvelem Fodor Jánost. ő is azon kevés médiaszemélyiség közé tartozik, aki az évek múlásával jobb lett. Köznapibb. Nem hányja-veti magát, nem játssza az eszét, nem ontja az igét. Nem óhajt karizmatikus félistenség szerepében tündökölni. S ha el is némítja Csudi bácsit vagy Utyi-mutyi nénit, legalább nem rúg beléjük verbálisan. Tölt a csészébe, cukrot ropogtat, gyerünk tovább: "halló, halló!".

A folyamatos traccsparti kedvéért időről - időre Fodor beajánl valamilyen témát. Mondjuk, telefonáljon olyan úr vagy hölgy, aki éppen boldog! Vagy csördítsenek be azok, akiknél kérdezőbiztos járt. Ezek az élénkítőnek szánt tippek vagy bejönnek, vagy sem. A boldogság, hiába is igyekszik a moderátor közkeletű tartalmakkal sietve "megtölteni", gyakran definiálhatatlan. Privát érzemény, amelynek érzékeltetése meghaladja az ismeretlen partner képességeit. Ilyenkor a többi néző, hallgató csalódik vagy bosszankodik. A műsor vezetője nem hagyhatja ennyiben a dolgot: saját életéből, személyes élményeiből "tapétáz", ellenkezik vagy korrigál, a műfaji keretek mégis határt szabnak az indiszkréciónak. A kölcsönös gyónásnak, amelytől felforrna a levegő.

Hát ez a veszély nem fenyeget. Rendre azon kapom magam, hogy a negyedik, ötödik csészényi tea után alváskényszerem támad (a műsor beváltja másodlagos ígérvényét). Múltkorjában egy órásmester asszony, aki egymagában él és dolgozik, igencsak kiverte az álmot a szememből. Kíváncsivá tett: hogy örökölte a szakmát? milyen a viszonya a klientúrájával? milyen órákat preferál? mik az egyéb szenvedélyei? hogyan él? és így tovább? A mélyinterjú persze elmaradt, "nem fért bele!". Fodor a bajszát gyömködte és elnézést kért. Maradtunk a köznapi életbölcsességeknél.

Ekkor eszembe jutott egy kanadai körzeti (nagyon-nagyon helyi) televíziós fickó ötlete, amellyel iskolát teremtett. Az ő éjszakai műsorába bárki belefért privát audiovizuális műsorszámokkal. Kártyatrükkök. Fintorgás. Gumiarcú pasasok grimaszai. Esküvői vagy temetési sztorik. Hangutánzó produkciók. Japán papírhajtogatások. Papagáj-beszédmutatványok. A közönség imádta. Pénzbe se került, hiszen műkedvelő önmutogatókból mindenütt fölösleg van. Kanada hosszú téli éjszakái vígan teltek. Ez a "licenc" máig érvényes.