|
| Miközben a férje halászik és vadászik, ő gyűjtögetni kénytelen |
Egy néprajz órához hasonlóan témakörről-témakörre haladunk, a közös nevező az egyes etapok előtt mottókban is megfogalmazott női sors és életprogram: a szerelem, a szexualitás, a párválasztás, a férfi és a női nemi szerepek kérdései. A néprajzóra asszociáció nem véletlen: a nők – akárcsak egy szemináriumon – igazi steinmannok módjára mondják fel a tananyagot a jó jegyért, másképpen fogalmazva: „ápolják a roma hagyományt”. Azonban: a beszélgetés hevében magukról megfeledkezve olyan bomlasztó, ha tetszik „haladó” nézetek megfogalmazására ragadtatják magukat, mint például a férfi csalárdsága vagy hatalma felett érzett keserűség. (Az egyik lány az idősebbekkel száll vitába azt fejtegetvén, hogy az olyan férfit, aki kétszer-háromszor is félrelép, nem érdemes visszafogadni; egy másik korosztályhoz tartozó asszony a lánykérést egyenesen a lóvásárhoz hasonlítja; míg a nagymama korú matróna azon nézetének ad hangot, hogy, ha újra fiatal volna, nem valószínű, hogy ismét igába hajtaná a fejét.)
Bódis filmje pont azért olyan remek munka, mert bár problémafelvetése marginálisnak, egy bizonyos népcsoport asszonyaira vonatkozónak, így kuriózumnak és túlhaladottnak tűnik, valójában nem az, hiszen a hagyományos női szerepekhez való viszonyulás nem csupán a romákra vonatkozó belügy, hanem mindkét nemet érintő univerzális közügy. A Báriséj a hagyományőrző roma asszonyokon túl másról és másokról is beszél – a vallomások elszólásaiban a történelem látszik megelevenedni: a tradíció és a megszokás súlya alatt nyögő dédanyáink, nagyanyáink első, tétova, zavart, egyenlő bánásmód és mérce után sóvárgó gondolatai, mondatai és kifogásai valószínűleg valami hasonlóak lehettek.
