Bódis Kriszta: Falusi románc (Meleg szerelem)

A Spektrumon jó néhány hete vetítenek egy háromrészes ismeretterjesztő filmet, A bűn városai (Berlin, Párizs, Sanghaj) címmel. A párizsi epizódot megtekintő éjszakai baglyok bepillanthattak a húszas-harmincas évekbeli metropolisz bordélyaiba, kávézóiba, éjszakai mulatóiba; föltérképezhették a virágzó homoszexuális, leszbikus kolóniákat - bepillantást nyerve a legnevesebb, leghírhedtebb melegek intim titkaiba. Az egyik kis színes hősnői nem voltak mások, mint a párizsi – korántsem kizárólag avantgárd -- művészvilágnak otthont adó, kultikussá lett Rue de Fleurus 27. lakói: Gertrud Stein műgyűjtő-mecénás, és Alice B. Toklas. A páros harminckilenc évig élt együtt.

Az amerikai mondén leszbikusok Párizsba szöktek polgárpukkasztani-duhajkodni, korlátok nélkül élni -- a nagy világgazdasági válságig. A 80-as évek magyar leszbikusainak egy vasúti szárnyvonal melletti, leginkább romák által lakott „zsákfalu” jutott, Budapesttől néhány órányi vonatútra. Bódis Kriszta ötvenperces dokumentumfilmje ide, a fénytelen faluba, visz el minket. Útitársai Gordon Agáta – a Kecskerúzs (Magvető, 1997) című, leszbikus körökben népszerű könyv szerzője, aki egy ideig maga is a falu lakója volt -- és Tímár Magdolna. (Gordon volt Bódis társ-forgatókönyvírója, Tímár jegyzi a szinopszist.)

Kétségbeesve keresem idillt

„Olyan hangja van, hogy kész!” – sóhajt föl a film kezdetekor Bán Mari. A „másságát” nyíltan fölvállaló nő – hajdanán az A.E. Bizottság, és a Mora Lisa dobosa – öt éve él a faluszélen fölépített, ízléses házában, anyagi gondokkal küszködve. Szomszédasszonya, a harmincöt éves, háromgyermekes Kalányos Mari agresszív, alkoholista férjével vegetál. Mígnem „Telepes” Mari kinézi magának a másik Marit. Emellett konokul a fejébe veszi, elviszi a férfitól az asszonyt, hogy együtt élhessenek, idillben.

„A Mari nagyon szépen beszél velem… Amikor egy szebb szót meghall az ember, igencsak meglepődik.” – mondogatja a rózsaszín zsebkendőjét gyakran szorongató Kalányos Mari, akin tizenhárom évesen tett erőszakot majdani ura – és azóta is rendszeresen bántalmazza. Ám – idővel meglátjuk -- történt-történjék bármi, Kalányos Mari képtelen szabadulni húsz évvel idősebb „rabtartó”-jától. Visszatér férjéhez, aki hónapokig azzal zsarolta, ha Bánnal marad, elveszi a gyámügy a gyerekeit.

Bódis Kriszta érzékeny munkája egy zavarba ejtően bonyolult-kusza érzelmi kötődés történetét mondja el. Amelyet bár (már az alcímben is) szerelemnek neveznek, magam sokkal inkább látom két ember - meddő - kitörési kísérletének. (Másfelől: erősen bizonytalan vagyok, nevezhetjük-e a kapcsolatot meleg szerelemnek, hogyha Kalányos – érzésem szerint – egyértelműen heteroszexuális.)

Bódis egy évig kísérte nyomon a két nő vergődését

Bódis egy évig kísérte nyomon a két nő vergődését, véleményeztetve a kialakult románcról a falu egy-két lakóját, s a kocsma törzsvendégeit. A kitűnő dramaturgiájú munka egyik legnagyobb erénye, hogy igaz és őszinte – így korántsem törekszik arra, hogy hősnői iránt feltétlenül mély rokonszenv ébredjen a nézőben. Megtudjuk például, hogy Kalányos Mari -- mielőtt visszatért volna a családi tűzfészekbe – jól elverte Bán Marit; részegen. Bódis nem apellál a könnyzacskóinkra - szemben Ang Lee címlapokra termett melegpásztoraival.

Tartalom ohne amfora

„Ne bőgj az élet tarka lom/amfora ohne tartalom.” – így Varró Dániel, poéta. Bódis Kriszta művében mindez pont’ fordítva áll. Jobb, ha nem vizslatjuk az „amforát”, mert a doku, a külcsíny tekintetében, jelentős kívánnivalót hagy maga után. A fényképezés (kézikamera), a kép, a hang, nem különben a vágás minősége kétségbeejtő. Oka, sejthetően, a szerény költségvetés. Mindennek ellenére: ez a film – hallva-nézve a megdöbbentő monológokat, szaggatott párbeszédeket – egészen különös képzettársításokat hívott életre bennem; bizonyos pillanatokban úgy éreztem, mintha egy tradicionális népdalt hallgatnék - keserűségről, kilátástalanságról, elenyésző időről, az összetört reményről.
Ezért is viszolyogtató, hogy Bódis Kriszta eredeti, egyéni hangú munkáját belengi némi (média)hisztéria. Találkoztam olyan megnyilatkozásokkal, miszerint Bódisnak hála, végre kinyílik vaksi szemünk, és a rendszerváltozás után tizenhét esztendővel beleütközünk a nagy magyar leszbikus (meleg) rögvalóba.

Tagadhatatlan, Bódis az első hazai dokumentarista, aki két nő szerelméről forgatott. Csakhogy a hallgatást nem ő törte meg. 1982-ben készült el Makk Károly ötvenes évek végén (!) játszódó nagyjátékfilmje, az Egymásra nézve, amelyet a közismerten leszbikus író, Galgóczi Erzsébet kisregénye ihletett. (Az egyszerre két tabut is ledöntő film dramaturgja Galgóczi volt.) A Makk-életmű egyik legragyogóbb munkáját Arany Pálmára jelölték. A hazudni képtelen újságírót alakító lengyel színésznő, Jadwiga Jankowska-Cieslak elnyerte Cannes-ban a legjobb női alakítás díját.

Tímár Péter megtörtént eseten alapuló, 1988-as thrillere, a Mielőtt befejezi röptét a denevér is egy kriminális-pusztító meleg szerelem körül gravitál - főszerepben a briliáns Máté Gáborral. Ez a félelmetes bravúrdarab sosem kapta meg a nívójához méltó fogalmi apparátust, figyelmet. Ahogyan Esztergályos Károly tavaly bemutatott Férfiaktja sem. Mundruczó Kornél első nagyjátékfilmje, a Dunakorzó meleg-prosti világában játszódó Nincsen nekem vágyam semmi (2001) úgyszintén nem egykönnyen feledhető alkotás. 

Bódis dokumentumfilmje jóval összetettebb, kifinomultabb mű annál, mintsem hogy a hazai leszbikus, illetve feminista körök kisajátítsák maguknak. Ez a film nem egy szubkultúra belügye, nem propagandafilm; több annál: két ember titkokkal, fájdalmakkal teli kapcsolatának megrázó közelképe.